He Stole My Cab (magyar fordítás)

Tizenegyedik fejezet

Theresa szemszöge

Egy nem fogadott hívás: Benedict Cumberbatch 23:09

Te most hülyéskedsz velem? Úgy éreztem, hogy újra neki dobom a telefonom a falnak, mert elárult, mert nem csengett, amikor ébren voltam. Megfordultam, a fejemet a párnámba nyomtam és teli torokból üvöltöttem. Úgy tűnik sokszor csinálom ezt az utóbbi időben.

Sóhajtva mentem be a konyhába magam mögött húzva a paplanomat. Tina már elment dolgozni, ami nem meglepő tekintve, hogy már majdnem dél van. Ó, rendben. Magamhoz vettem egy doboz Cheeriost, megemeltem a takaróm alját és bementem a nappaliba. Egy másik fantasztikus nap, amikor nem csinálok semmit.

Elfeküdtem a kanapén, bekucorodtam a takarómba és két órán keresztül tévét néztem és marokszámra dobáltam fel a Cheeriost, hátha el tudom kapni a számmal - ami nem túl sokszor sikerült, ezért is feküdtem egy medencényi gabonapehelyben. Felálltam és kiráztam a takarómat, így az összes karika a szőnyegen landolt. Itt az ideje porszívózni.

Feltakarítottam az összes Cheeriost, majd úgy döntöttem, mivel úgysincs más dolgom, akár rendbe is tehetném az egész lakást. Így elment egy pár órám a porszívózással, fényesítéssel, mosással, takarítással, portörléssel, majd zárásként megint a porszívózásal. Mikor mindennel végeztem neki álltam a szekrényem átszervezésének. Mindent szín és ruhanemű szerint rendeztem, és még nem volt este hat sem.

Mivel egész nap csak takarítottam vettem egy forró fürdőt, bár nem volt olyan megnyugtató, mint amilyennek reméltem - mivel a karomat végig felemelve kellett tartanom, hogy ne legyen vizes. Inkább kiszálltam és felvettem kedvenc köntösömet és egy törölközővel megszárítottam a hajamat.

Visszamentem a konyhába és csak vártam arra, hogy legyen valami feladatom. Körülnéztem a konyhában, a gránit munkalapokon és a sötét fa szekrényeken, valami ihletet keresve. Hát persze, a konyhaszekrények!

Elkezdtem kinyitogatni az összeset, kivettem a különböző edényeket és hangos csörömpöléssel kezdtem sorrendbe rakni őket. Mi volt ez? Megálltam és csak füleltem. Megesküdtem volna, hogy hallottam valami. Utáltam egyedül lenni a lakásban, az elmém mindig tréfát űzött velem.

A legkisebb serpenyőt a közepesbe tettem, a közepeset a nagyobba és a nagyobbat a...nem, tényleg hallottam valamit ezúttal. Felvettem az egyik serpenyőt az ép kezembe és lassan közelítettem meg az ajtót. Kidugtam a fejem a folyosón és mindkét irányba leellenőriztem a terepet, mielőtt kiléptem volna. Lábujjhegyen osonva mentem végig a folyosón, a nappali felé.

Megint itt volt. Megfordultam, a szívem a mellkasomban kalapált és egy alakot láttam a bejárati ajtó üvegein keresztül. Lassan, nagyon lassan sétáltam vissza a folyosóra és kinyitottam az ajtót.

Ott állt, sötét karikákkal a szeme alatt és úgy nézett ki, mintha fogyott volna, az arccsontja még szembetűnőbb volt. A haja csuromvizes volt, a fürtjeiből folytak le a cseppek a homlokán, onnan pedig lecsöpögtek a padlóra. Olyan csend volt, hogy lehetett hallani még a csöpögés hangját is. Felnézett a földről, átható tekintete találkozott az enyémmel és boldognak éreztem magam, hogy újra láthatom azokat a szemeket. Féltem, hogy soha többé nem találkozunk.

Felemelte kezét, hogy kirázza a vizet a hajából és még egyszer rám nézett. Tett felém egy lépést és száját az ajkaimra nyomta, az ő édes, tökéletes ajkait, amik megint az enyémek.