Life in Korea(Hungarian)

[Az életem Koreában]:1.rész

*Fent a repülőn*

Már lassan 3 órája ülök a repülőn. Egyszer leszálltunk Los Angelesben, mert egy vihar volt az útban, szóval a pilóta nem kockáztatta meg, aminek örülök is.

Ott felszállt pár ember, mert az ő gépükkel meg lett valami, úgyhogy kicsit többen lettünk, ami azt eredményezte, hogy az eddig a mellettem lévő üres ülésre lehuppant egy fiú.

Nem foglalkoztam vele különösebben, mert minek is, ő is megy valahová és én is, bár mivel egy repülőn ülünk így nagy valószínűséggel ő is Koreába tart.

Néztem ki az ablakon és figyeltem a felhőket, amik mint a vattacukor olyanok voltak, nagyon tetszett. Elő is vettem a telefonom, hogy megörökítsem.

-Látom tetszenek a felhők-szólalt meg mellettem valaki angolul.

-Igen, nagyon szépek-válaszoltam szintén angolul.

-Először repülsz?-kérdezte.

-Igen-mondtam.

-Hát akkor megtudlak érteni, mikor én először repültem, hasonló képpen reagáltam..-mondta, majd pár másodperc múlva folytatta-na jó..nem..én rátapadtam az ablakra és néztem az eget-nevetett.

Meglepően nyitott és jó fej volt, bár először kicsit furcsa volt, hogy egy vadidegen elkezd velem csak úgy beszélgetni, bár nem bánom, sőt hálás vagyok neki, hogy nem kelett végig unatkoznom az utat.

Nagyon jót beszélgettünk, és egy csomó dolog kiderült róla. Mégpedig az, hogy Koreába tart ő is, hogy Kínából, azon belül Hong Kongból származik és hogy bár van neki kínai neve, ő jobban kedveli az angolosított nevét, a Jackson-t.

Leszállásnál elsétált mellettünk két fiú, korom beliek lehetettek, mindketten fekete hajúak voltak és egyértelműen látszott rajtuk, hogy koreaiak. És valóban, koreaiul szóltak Jacksonhez, aki lazán válaszolt is nekik, úgyhogy gyanítom, hogy ismerik egymást egy ideje és szerintem Jacksonnek nem ez az első útja ide.

Mikor leszálltam a gépről és besétáltam a várakozóba, megpillantottam anyát, és Pannit. A húgom ahogy meglátott rohani kezdett felém. Mikor ideért, szorosan megöleltem. Hiányzott már nagyon.

-Szia-mondtam, mostmár boldogan.

-Szia-mondta és rámnézett a csillogó, kék szemeivel. Láttam benne a boldogságot, hogy végre láthat és a várakozást.

Nagyon hosszú idő volt ez a fél év, de azt hiszem megérte, bár még mindig nem tudom hogy fogok én itt élni..

-Szia-ért oda anya is.

-Szia-öleltem meg őt is.

-Gyere, elvisszünk a lakáshoz-monta anya.

-Oké-mondtam.

-Na mesélj, milyen volt ez a félév?-fordultam a húgom felé az autóban.

-Imádom-mondta, és láttam a szemében, hogy élvezi, hogy ott van ahol mindig is szeretett volna.

-Suli? Barátok?-kérdeztem tőle mosolyogva.

-Van egy barátnőm, So-Ra, akivel nagyon jóba lettünk, bár hiányzik Alex is.. bárcsak itt lehetne ő is..-sóhajtott.

-Biztos vagyok benne, hogy egyszer kilátogat ide, hiszen neki is minden vágya, és akkor láthatjátok egymást-mondtam neki bíztatás ként.

-Hát remélem..-mondta.

-Mesélj, fiúk?-mondtam neki vigyorogva.

-Vikiii, nemár-mondta, miközben megforgatta a szemgolyóit.