Je T'aime...

Csak Te és én

Irodalom. Aki ki találta, hogy a mai fiataloknak is jár egy kis művészet, az egy zseni volt. Imádom az irodalmat, kedvenc tantárgyam is egyben. A tanárt már kevésbé, azzal hajkurász minket, hogy se nem H-s, se nem B-s ceruzával nem írhatunk, csak HB-sel. De ez csak részletkérdés.
A lényege, hogy ő készített fel egy író versenyre is egyszer, ugyanis ott egy adott témában kellett egy novellát írni, és Mr.Mohay mindig azt mondta nekem, hogy óriási fantáziám van, így nem volt vészes.
A versenyen végül a téma az utca volt, erről pedig természetesen a Pál utcai fiúk jutott eszembe, így olyasmi szisztémájú is lett a regényem.
Második lettem, az első helyet egy utcai táncversenyes mű vitte el, és az írója egy lány volt. Mondjuk, írói családba született, szóval persze, hogy ő nyert. De ember! Akkor második lettem!
Azóta tényleg csak az irodalomnak szentelem magamat, és az idei versenyre, amire egy novellát kell írni magunktól is jelentkeztem, Mr. Mohay beleegyezése nélkül. Mert... Amit eddig írtam... senkinek sem olvastam fel. Ugyanis ez az én életem novellája. Úgy értem, amikor Brandon megmentett, azt mind leírtam, és még fűztem hozzá szálakat, de utána semmi nem történt. Se velünk, se az iratommal. Vajon mit kéne..

-...nis! Dennis! Hahó?- zökkentett ki Sahara a gondolataimból.

-Te-tessék?- nyökögtem felé fordulva.

-Dennis Clay, a kérdésemre a válaszát várom!- nézett rám szikrákat szóró szemeivel Evi tanár nő. De nekem csak Evil...

-Bocsánat, elkalandoztak a gondolataim. Megismételné?- tettem fel neki illedelmesen. Na igen, nagy ellenségem a történelem.

-Ah. Mikor ért partot Colombus Kristof Amerikában?- mondta el újra kicsit idegesen.

-1492.

-Köszönöm.

Kicsengő után

Unottan leballagtam az emelet lépcsőiről, majd a kijárati ajtóhoz indultam. Hallottam, ahogyan Brandon osztálya kitolakszik a teremből, és mindenki verseng azon, ki ér előbb a szekrényekhez.

-Mész is?- bökött vállba valaki.

-Huh?- fordultam meg. Áh, persze, ki más lehetne.- Ja, megyek, nincs több órám.

-Rendben, nekem még lesz tesi. Akkor szia!- futott is el Brandon.

Végleg kiértem az iskolából, és befordultam egy utcába.
Ha belegondolok... hogyan is lettünk ennyire jóba...

Miután segített, azonnal szóba egyeledtünk. Persze a rosszfiúkról. Aztán jött a többi téma, és végül becsöngettek. Megbeszéltük, hogy aznap találkozhatnánk a parkba. És én nagyon vártam.
Így is lett, mind a ketten ott voltunk 3 órakor a parkban. Beszélgettünk, ettünk egy hot-dogot, én pedig közben életemben először élvezhettem valaki társaságát. Tetszett ahogyan ő is élvezi velem az idejét. Hogy más nem volt neki legalább arra a pillanatra, csak én.
Uh, hülye pillangók. Hogy került bele a gyomromba?!
Aztán, telt az idő, eltelt ez a röpke 2 hónap, és igazából, csak tanítási időkor látjuk egymást. Olyan... idegesíő. Az osztálytársaink zaklatnak, hogy miért vagyunk jó viszonyba... és a mai beszélgetés a folyosón... nem értettem. Mintha mindenki tudna valami olyat, amit én nem.
De mi lehet az?

Írjatok véleményt, kíváncsi vagyok! :)) További jó olvasást, és lehet, hogy elkezdek valamikor egy másik történetet (természetesen yaoit).