Je T'aime...

Ki vagyok én neked?

Ledobva az ajtófélfához az iskolatáskámat huppantam le az ágyamra. Arcomat belefúrtam a párnámba és egy nagyot sóhajtottam
Nincs kedvem úgy semmihez. Unottan lestem inkább a plafont, és jobban elgondolkoztam azon, hogy a plafon hogy lehet koszos, mert mégis csak plafon, nem tudunk járni rajta. Mégis csak volt egy koszfolt rajta. Nagy agyalásaimat egy telefonrezgés állította meg.
Felpattantam az ágyról, és odaslisszoltam a táskámhoz, előkotortam a kütyüt, és izgatottan nyitottam fel. Egy üzenet. Méghozzá Brandontól.
Brandon: Szia, nem jössz ki?:)
Gyorsan vissza is írtam.
Me: Szia. Hova?
Pár másodpercen belül érkezett a válasz. Tehát sűrgős.
Brandon: Hát mittomén pl gyere át hozzám :D
Me: Tessék?:) Honnan jött ez hirtelen?
Brandon: Ahh annyit kérdezel!:D Akkor én menjek át?
Me: Felőlem :)
Brandon: Szuper! Akkor segítek a novellán is! Szia!

A novella. A novella... Oh, basszus, a novella! Nem láthatja meg! Nem csak én, de ő duplán fog szégyenkezni mekkora egy nyálgép vagyok. Juj. Azt sem tudtam mit csináljak, írjak-e újat, vagy ne, vagy inkább mondjam meg neki, hogy én egyedül elvégzem... de tuti nem fogja bevenni.

Hirtelen csöngettek.

Leszaladtam a lépcsőn, át rohantam az előszobán, és ajtót nyitottam. Brandon állt a küszöbön hatalmas mosolyával.

-Szia!- vigyorgott erősebben.

-He...ló- dadogtam vissza. Felvezettem a szobámba, ott pedig leültettem az ágyra.

-Nos, mutasd azt az irományodat!

-Mi?

-Tudod. A no-vel-la- mutogatta karjaival ahogyan tagolta a szót. Teljesen elbambultam, egy pillanatra fel sem fogtam.

-A... a gépen van- biccentettem a számítóm felé. Azonnal odarohant a laptophoz, és bekapcsolta.

-Kíváncsi vagyok!- izgulgatott magába. Gyorsan kellett egy hazugság!

-De Brandon...- nyeltem egyet.- Figyelj ez... kész sincs!

-Tudom! Azért segítek. Ez az a mappa, igaz?- kattintott egy mappára, majd megnyitotta a MS Wordot.

-Ne! Izé... túl nyálas!- tiltakoztam jobban.

-Annyira mindegy- tolt el a kezével, mert már leakartam szedni a gépről. Beleolvasott. Én a fejemet a tenyerembe temettem szégyenembe, és vártam a kritikát.

-Na...?

-Dennis. Ez rólunk... szól?- húzta el a száját Brandon, aki még mindig kerek szemekkel bámulta a monitort.

-I-igen...

-Hahh- sóhajtott egy nagyot, majd felém fordulva halványan elmosolyodott, és hatalmas kezeit széttárta.

-Huh?

-Gyere ide.

Váratlanul magához húzott, és erősen megölelt. Meleg tenyere végig simult a fejemen, az arcomat pedig belefúrtam a mellkasába, és beszívtam a pólójának illatát. Tudnám is, mire volt jó ez az egész.

-Ennyire meghatott ez az eset, hogy ebből írj versenynovellát?

-Ne-nem is tudom...- motyogtam bele a pólóba.

-Hahaha- kacagott a fülembe. Úgy, fogalmam sem volt, mit akart elérni ezzel, de talán egy cseppet megnyugtatott, hogy nem tart nyálgépnek, meg csöpögős kissrácnak, akinek az életét jelentette ez az egész izé... ami tán igaz is.

-Szóval... nem tartassz undorítónak?- tettem fel neki.

-Dehogy. Sőt- fogta le a kezeimet, és neki lökött a falnak-, én csak örülök. Hogy nem csak egy baráti segítségként vetted.

-Baráti... segítség?- hebegtem ijedten.- Ho-hogy érted...?

Erre válaszul Brandon a nyakamat kezdte puszilgatni, majd azon a ponton, ahol gyenge vagyok, elkezdte szívni. Egy pici nyögés hagyta el a számat. Feljebb ment a fülemhez, és harapdálni kezdte a cimpámat. Mélyen a szemembe nézett, és perverzül elvigyorodott. Ne... kérlek...

-Tudod, Dennis...

Itt lenne ez a rész is, ezután felpörögnek az események:3 írjatok véleményt!
C. M.