"Valóságos " ÁLOM

2. rész : Halál.

   Halálosan szeretem Màrkot.
Nem tudtam az életemet nélküle elképzelni.  A napok vele gyorsabban teltek el.
  
 
   Egy borzalmas napon bejelentette, hogy el megy külföldre dolgozni. És három hónapig nem is jön haza.
-mi van..?.-kérdeztem. Te most elhagysz? ...vagy szakítani akkarsz..?
- Nem, nem akkarok veled szakítani.  Tudod, hogy nagyon imádlak.
-akkor.?...😢😢
- Muszáj ki menjek külföldre,  pénzt keresni.  Itt , ebben a csóró országban nem lehet meg élni.  Nem akkarom, hogy veled megszakadjon a kapcsolatom.
- hát. .de ...- nem tudtam folytatni a mondatot.  El sírtam magam.
És csak sírtam és sírtam.
Ő nyugtatott, és hogy nem lesz semmi baj. Ki bírjuk ezt a kis időt.
-...Kis időt? ...kérdeztem mérgesen.
- ..igen. válaszolta halkan.
-..nem , nem tudom....
- de te szeretnéd így folytatni ezt az egészet. ?.
Nem tudtam mit válaszoljak erre, legbelül azt éreztem,  hogy NEM.
- i-i-igen. Válaszoltam bizonytalanul.

  Márk szorosan magához ölelt és a fülembe súgta SZERETLEK!

  El jött az a nap amikor el ment.
Az nap nem ettem, nem ittam csak sírtam. A szemeim vérben úsztak.
A fájdalom kezdet meg enni.
Annyira fájt.
Egy hét múlva kicsit jobban lettem , de nagyon gyenge lettem.
  Kezdtem vissza pótolni az energiámat.
  Egy hét múlva se írt, hogy mi van vele.
A suli is rosszul ment, de ez már nem is érdekelt. Igazából semmi sem érdekelt.

  Teltek múltak a napok, hetek.
Észre vettem, hogy a havi bajom nem jött meg.
  De ez sem érdekelt. Biztos késik,  gondoltam.
     Egy szombat este nagyon rossz paszba voltam, már gondolkodni sem tudtam, nem tudtam , hogy valójában mit is csinálok.

  Be vettem két doboz gyógyszert. Nem sokára el aludtam. És nem tudtam, hogy épp mi is zajlik körülöttem.
  Vasárnap délben mégsem ébredtem fel. A szüleim nem tudtak miért is alszok ennyit.
Tesóm ápolónő szakon járt és meg nézte , hogy mi van velem.
  Lassan vettem a levegőt és a pulzusom kezdet leállni. 
  Azonnal mentőt hívtak.

  Közel voltam a halálhoz.  És a tudatlansághoz. Nem tudtam, hogy még  a világon vagyok e.
Kezdtem látni a halált.  Fekete, sötét volt és üres.
Így MOST már  jobban lettem volna, ha halott lettem volna. A fájdalom kezdet meg szűnni.

Ki mosták a gyomrom.
  Fél ébredtem hétfő délután.  Nem tudtam, hogy hol is vagyok .
   Anyám volt mellettem .
-hogy érzed magad? Kerdezte anya.
-fáradtan. Válaszoltam halkan.
- mit csináltál, hogy gondoltad ezt ?? Kérdezte kicsit mérgesen.
- nem tudom anya. Öntudatlanul cselekedtem.
   A könnyeim folytak le az arcomon.
Az nap meg látogatott az egész családom.

  Az orvos be jött és mindenkit ki küldött csak én voltam egyedül vele.
Anyámék amikor ki mentek fel hívtak Màrkot, hogy ő miatta mit csináltam.

  A doki fiatal volt és jó képű. Most kezdet el dolgozni. Ohh...de cuki.
A dokikám el mondta , hogy ki mosták a gyomromat.
-tudom, ezt már mondta anya.
- Igen, de még volt más is.
-mi?..kérdeztem nyugodtan.
- egy.....
Ekkor meg ilyedtem.
Folytata tovább.
- egy baba. Terhes voltál.
-mi..? Terhes...??
-Igen.
- és mi az, hogy csak voltam?..sírva kérdeztem.
- a gyógyszer miatt a magzat meg halt.
-neeeemmm.....ez nem lehet igaz...😢😢😢
- Sajnálom. És lehet , hogy ez így jobb. Mèg fiatal vagy egy gyerekhez.
Ezel a doki ki ment .
Engem el fogott a sírás.

    A halál nem engem vett el , hanem a gyerekemet.

A családom be jött és mondták, hogy ez így jobb. Még az apja sem volt itt. És gyereknek nem való gyerek.

  Rá jöttem,  hogy én öltem meg a saját gyerekemet.
  Depresszióba estem.
Másnap fel hívott Márk.
Elmondtam neki , hogy mi történt. De csak azt , hogy ki mosták a gyomrom.
Eztán rám tört a sírás.
Muszáj volt el mondanom neki .
- nagyon sajnálom Márk, hogy ezt csináltam.
-  hogy gondoltad ezt..? Meg is halhatál volna. Mondta dühösen.
-nem, nem azt sajnálom. Válaszoltam.
-akkor mit sajnálsz? ...
-Azt, hogy. ...meg öltem. .. ekkor sírva fakadtam.
-kit öltèl meg..?  Kerdezte.
Nem tudtam mit mondjak neki.
- a ....
-mond már. !!
- Terhes voltam. Válaszoltam gyorsan. De a magzat meg halt.
- mi csoda? ...ekkor már halatszot a hangján, hogy sírni kérted.
-Sajnálom. Ha tudtam volna nem csináltam volna ezt.
- a MI babákat. ...??..
-Igen.
Ekkor megszakadt a beszélgetés.

Másnap haza mentem. És rosszabb állapotba voltam, mint mikor Márk el ment.

Pszichológushoz jártam.
Minden héten.  És kezdtem jobban lenni.

  Folytattam a sulit.
Márk azóta nem hívott.

  A parkba sétáltam egy szép nyári napon. Meleg volt és láttam ahogy a egy anya és egy apa a kicsi gyerekükkel sétál.

Egy könnycsepp ki csordult a szememből. El képzeltem, hogy azok MI is lehetünk volna. Vagy legalább én és a gyerek.

Haza felé mentem, de valaki meg fogott hátulról.
   Márk volt.
-Hiányoztál életem. Mondta .
Meg fordultam és szenvedélyes csókot adtam neki . Eddig el hittetem magamal, hogy már nem szeretem és nem hiányzik.  De nem így volt.
Vissza jött a langolás.

Ha teszet ez a rész is, akkor kérlek írjátok. Bátran szóljatok hozzá. A következő rész vidámabb lesz.😁😁