Találkozások

I. Rész

Sziasztok!

Egy nagyon kedves blogger barátom ma megkért, hogy írjak neki egy Bill Kaulitz fanfiction novellát a régi szép idők emlékére, és ki vagyok én, hogy ennek ellent mondjak? Tehát drágám, itt a novellád első része tőlem-neked, és mindenkinek aki valaha vagy akár most is szereti Bill Kaulitzot:)

Hideg Januári reggelre ébredt a város. A szürke, felhős égből megállíthatatlanul dőlt az apró pelyhekben hulló hó, mely ellepte Berlin forgalmas utcát. Még csupán kora reggel volt, de a hókotrók már órák óta azon munkálkodnak, hogy az utakat járhatóvá tegyék, azonban ez nem segített a tényen, hogy a forgalom ilyen esetekben szinte megállt.

Ezért is indultam a szokásosnál korábban, sejtettem, hogy nehezen tudok majd bejutni a munkahelyemre. Nem szerettem volna elkésni, hisz Felix Steiner ügyvéd Úr kifejezetten a lelkemre kötötte, hogy ha meg akarom tartani az állásomat, törekedjek a pontosságra mint a munkám, mint az érkezésem és távozásom során. Ma is, mint minden hétköznap reggel, a forgalommal packázva, de beértem hét óra előtt egy kicsivel az irodába. A nagy üveg épület bejáratánál szokásos kedvességgel üdvözölt biztonsági őrünk Duman, a török származású idősödő férfi. Minden reggel kedves mosollyal és udvariasan üdvözöl, kellemes napot kívánva melyet én is mindig hasonlóképpen viszonozok, majd liftel megyek az ötödik emeletre, ahol Herr Steiner irodája is megtalálható. A lifttől az előtérig csupán pár métert kell megtenni, a két helységet pedig egy tejüveg ajtó választja el egymástól.

Besiettem a pulthoz hisz tudtam, hogy pár percen belül megérkezik a főnököm is, addigra pedig el kellett készítenem a reggeli kávéját. Fekete kabátomat sietve akasztottam a pult mögötti fogasra, Táskámat elrejtettem a pult alatt majd egyenest a paraván mögé léptem, ahol bekapcsoltam a kávéfőzőt. Míg melegedett, gondosan át töröltem főnököm egyszerű fekete bögréjét egy papír szalvétával, hogy biztosan tiszta legyen, majd mikor a kávéfiltert betettem a helyére, lefőztem a kávét. Gyorsan a kezembe vettem a mappát, melyre előző nap feljegyzeteltem a közlendő dolgokat, a másikba pedig a bögre kávét tartottam. Herr Steiner mint mindig, pontban hét órákkor lépett be az ajtón, a szokásos komor, szigorú tekintet helyett azonban hatalmas mosollyal az arcán lépet be a tejüveg ajtón. Meglepődtem, hisz ilyen szökőévenként egyszer fordul elő, az idősödő úr mindig szigorú, komoly, őszülő bajusza alatt csak nagyon ritkán jelenik meg akár egy halvány mosoly is, aznap viszont kicsattanó jókedvvel érkezett. Kedvesen üdvözölt, majd belépett az irodájába, bőr aktatáskáját az íróasztalra, kabátját a fogasra akasztotta, miközben én letettem a kávéját az asztalra és mint minden reggel leültem vele szemben a székre, hogy elmondjam a mai beosztását, ügyfeleit.

- Nos Lexi, hallgatom mi a mai terv? - Kérdezte továbbra is szinte játékosan, miközben leült a hatalmas, fekete bőrrel bevont irodai székébe.

- A nyolc órási ügyfele lemondta, de átrakatta holnap tíz órára. Kilenckor Frau Müller érkezik, azt mondta a fia már megint valami kalamajkába keveredett és szüksége van némi információra az üggyel kapcsolatban. Mint midig, ez eltarthat egy ideig így a tíz órásit elcsúsztattam fél tizenegyre. Herr Fisher jön, még mindig a válásával kapcsolatban. Az ebéd ideje szabad, legközelebb két órára érkezik majd a lánya, azt üzeni, hogy véletlen se próbálja arrébb tenni, és a lelkemre kötötte, hogy ha készül valahová ebben az időpontban, zárjam be az irodájába - kuncogtam egyet a viccen, melyet Lena ejtett ki a száján még előző nap.

- Látom, a lányom még mindig erőszakos - sóhajtott fel majd folytatta. - Rendben, akkor még írja be legyen szíves, hogy ma egy fontos új ügyfelem érkezik, Bill Kaulitz jön. Kérem figyeljen rá és szóljon le a portára, hogy erősítsék meg a biztonsági őrséget. Igaz, hogy nagy részt Amerikába tölti az idejét, de a mai napig hisztéria tör ki, ha megjelenik valahol és kérem, kezelje majd nagyon bizalmasan. Külön kérte. - Fejezte be, én pedig azt sem tudtam, hogy elsüllyedjek -e vagy mit tegyek. Nem lehet, hogy Bill ide jön. Évek óta nem találkoztunk. Olyan furcsán lett vége a kapcsolatunknak akkor, szinte lezáratlanul. Mikor vége lett, épp Európa szerte indultak koncertezni, rám pedig nem volt már ideje, vagy nem volt hozzám kedve, talált talán jobbat...magam sem tudom, nem tisztáztuk, nekem elég volt annyi, hogy vége, akkor összetört a világom, a szívem, az életem romokban hevert. Köré építettem mindent, most pedig ide jön, be fog sétálni azon az ajtón, nekem pedig kezelnem kell majd a helyzetet. A gyomrom összerándul a gondolattól, csak azt nem tudom, miért érzek akkor mégis izgalmat azzal kapcsolatban, hogy újra láthatom...