Aragorn elhivatása / Aragorn Vocation *LOTR fanfic

Aragorn Vocation (magyar)

 ARAGORN ELHIVATÁSA

Az álom

Tündöklõ szépségû nõi arc hajolt feléje, mögötte arany levelek szállingóztak

"Neked is megvan a magad választása, Aragorn! Hogy Elendil napjai óta atyáid fölébe emelkedj, vagy sötétségbe hullj néped maradékával."

A sötét hajú, fiatal fiú hirtelen riadt föl. Az álom szépsége még eltöltötte egész valóját, de mégis kalapált a szíve. Mintha valami titokba pillantott volna bele, mi eddig nem az õ szemének volt szánva. Felült az ágyában, az ablakokon belibbent az édes illatú szellõ. Az ifjú okos, szép arcán ott tükrözõdtek a hajnal fényei. Felkapkodta ruháit és elindult , mert valakivel beszélnie kellett errõl a felkavaró álomról. Anyját már ott találta a teraszon, bánatos arcát a kelõ nap felé fordítva.

- Anyám! -kiáltotta csengõ hangon az ifjú.

Anyja arcán bánattal kevert mosoly áradt szét, ahogy meghallotta fia hangját. Feléfordult.

- Estel! Hát már hazaértetek?

- Éjjel érkeztünk, Elrohírral és Elladannal. Sikerült kivernünk az orkokat Eregion területérõl!

Gilraen, az anyja, gyönyörködve nézte csinos és nemes arcvonású fiát. Estel odaállt mellé a terasz korlátjára könyökölve.

- Furcsa álomra riadtam ma, anyám. Az kavart fel.

- És mi volt az, fiam?

- Nem is tudom...most már oly tûnékenynek látszik a reggel fényénél. Egy aranyhajú tünde úrnõ hangját hallottam a fejemben. Aragornnak szólított, és Elendil napjairól beszélt nekem...

Gilraen arca árnyékba borult, ám szeme kigyúlt. Kezét szívére szorította. Estel meghökkenve figyelte.

- Mi lelt téged, anyám?

- Fiam, nemes és szép ifjúvá serdültél immár. És nagy tetteket vittél véghez fiatal korod ellenére. Úgy gondolom itt az idõ, hogy immár megtudd származásod titkát...de ezt legjobb lenne, ha Elrond úr mondaná el neked, mint nevelõapád. Én túl gyönge vagyok ehhez - halkult suttogássá a hangja.

Estel megzavarodva meredt rá pár pillanatig, ám aztán engedelmesen elindult, hogy megkeresse Elrondot és választ kérjen tõle a talányra.

***

Elrondot a dolgozótermében találta. A magas, feketehajú tünde úr az ablakon nézett kifelé. Aztán lassan Estel felé fordult, ahogy meghallotta lépteit. Arca szigorú volt és fenséges, s mintha halvány fény derengett volna rajta. Díszes, bíbor köntöse a földet söpörte.

Estel kecsesen, tünde módra meghajolt.

- Elrond úr!

- Hallottam fiaimtól a tetteidrõl! - szólította meg mélyzengésû hangján Elrond. - Immár nemes ifjúvá serdültél, s bebizonyítottad, hogy férfivá is. S idõvel még ennél is nagyobb leszel testben és lélekben egyaránt.

Estel arcát pír futotta el. Elrond kedvtelve nézte.

- Mondd, miért kerestél fel e hajnali órán, fiam? Bár talán, sejtem...

Összevont szemöldökkel, figyelmesen nézett az ifjúra.

- Anyám, Gilraen tanácsolta - kezdte lassan Estel. - Álmom volt az éjjel...egy tündöklõ, aranyhajú tünde úrnõt láttam, aki Aragornnak szólított s Elendilrõl, meg népem sorsáról beszélt...nem értettem...- tanácstalanodott el.