Soul smithereens

Just a little more time, please

  Annyiszor kérdezték meg tőlem, hogy miért mormogok el egy köszönetet. Hogy vanaz, hogy minden búcsúnál egy pillanatnyi idővel tovább szorítom magamhoz azembereket és nem félek elmondani nekik: szeretem őket? Egyszerű, félek. A mindentőlés a semmitől, a kezdettől, a végtől. Tőled és magamtól is rettegek, de leginkább attól,hogy nem marad elég időm. Mire kell nekem annyi idő? Az életre, a csalódásra, aszerelemre, a fájdalomra, a reggeli első sziára majd az egésznek a végén lévőelköszönésre. Ilyen a természet. Van akinek összejön, de vannak olyanok, mint én. Sohanem érzem elégnek az időt, érzem kicsúszni az irányításom alól. Kell egy perc. Egyutolsó csókot hadd lopjak pirosló arcod legkedvesebb szegletére. Magamhoz kellhúzzalak még egy ölelésre, mert holnap már nem lehet, nekünk már elfogyott a közöspercek sokasága. Csak az elmúlt pillanatok, a visszahozhatatlan marad meg, de az iskizárólag nekem. Tenni szeretnék ellene, megállítani amit nem lehet! Hiszen mindenkérdésre kell legyen egy magyarázat, a szavakra és néma kiáltásként az emberre simulóölelésre válasz. Valakinek hallani kell a sikolyom, megértenie a gondolataimat, engem.Mindenkinek van egy társa, szerelme, otthona, családja, némelyik pótolható, a seb amitmaga után hagy, nem fog vérezve lüktetni a szív helyén. Mások hiánya tönkre tesz,mindig könyörögsz egy illő búcsúért, egy utolsó utáni pillanatért, érte.Máskor el akarok futni, mert nem akarom látni, csak fájóbbá tenné. Én magam semértem ezt az egészet, egy maszlag, érzelmek értelmetlen egésze. Meg kell tanulnielfogadni, érteni és kikapcsolni a belső zűrzavart, csak egy rövid időre, hogy helyrezökkenjen, újra egésszé válva. Néha hagyom, hogy magával ragadjon a sűrű sötétség,megfulladok a fájdalomtól, megvakulok az el nem sírt könnyektől, újra s újra meghalokaz elfojtott érzelmek kínjától. A magány a végére baráttá válik a csendes jelentétével, őmindig ott lesz, még ha mindenki el is hagy. Dupla szaltót akarok dobni a végtelensemmibe, hogy a zuhanás közbeni menetszél kivigye belőlem a bánatot, aztán csak várnia végét, a nyugalmat.Viszont, ha az én időmnek lenne előbb vége, ne búslakodjatok, ti, akiket itt hagyok,nevessetek azon, hogy milyen dalok lesznek a listán a temetésem napján, gondoljatokvissza minden fájdalmasan rossz poénomra, ezt szeretném! Ha pedig nem így lesz,visszajövök és szétrúgom a seggeteket! Szeretném előtte viszont még megtapasztalni avilág összes átkozott érzését, esőben táncolni, csak egyszer, utoljára boldognak hinnimagam.Amíg itt vagyok, szeretnék mindent kiélvezni. Teli torokból ordítani hamisan adalszöveget, a legjobb barátommal egy nyári éjszakában, mert szép emlék lesz. A miközös kis történelmünk, talán nem kap lezárást, de kell a függő vég, legyen végtelen!Mint az annyiszor ismétlésen végighallgatott kedvenc dal, a miénk és ezt nem veheti elsenki.