[OS] Szőke hajzuhatag [Yuri Plisetsky ff.]

Szőke hajzuhatag

Halkan szuszog, erősen átölelve a derekam, a hasamba fúrva az arcát. Szőke tincsei kényelmesen hullanak szerte szét. Finom tapintásukat érzem az ujjaimra csavarva, óvatosan cirógatom őket. Halvány mosoly ül az arcomon, nem is tagadhatnám, hogy tetszik, ahogyan hozzám bújik. Mindig is imádtam, de kimondani sosem tudtam.

- Ideje lenne felkelned. Gyakorolnod kell - túrok a hajába erősebben.

Csak hümmög egyet és erősebben szorít.

- Yuri... Yakov dühös lesz, ha a héten mégegyszer késel - próbálom eltolni magamtól.

Újabb morgás.

Komótosan feltápászkodik és hátradobja a haját. Fáradtan pislog felém zöld szempárjával. Nem szól semmit, csak halványan elmosolyodik, majd elindul kifelé.

Visszadőlök az ágyra és bágyadtan bámulom a falat.

Mégis hogyan mondhatnám el neki, hogy már nem sokáig leszek mellette? Hogy el fogok innen menni?

Mire kiérek ő már mindent megevett a tányérjáról és öltözni készült a fürdőszobába. Yakov és Lilia mindig készítenek nekünk reggelit, nem hagynak étel nélkül. Cserébe elvárják, hogy Yuri időben megérkezzen nélkülük. Általában mindig hamarabb elmennek, tudja a fene, hogy miért.

Nyújtóztam párat, az elgémberedett testemnek nem esett jól a reggel. A tojás és a hozzá készül tea nagyon finom volt, mondjuk errefelé mindig valami olyat eszek, ami kellemes a hasamnak.

- Ugye megnézel ma délután? - kérdezi, de nem néz rám, fél a válaszomtól.

Bár nem őszintén, de elmosolyodom.

- Persze ki nem hagynám! - nevetem el magam.

Lelki szemeim előtt látom, ahogyan megkönnyebbül, de a világ összes pénzéért sem mutatná ki. Nem szól ezután semmit, csak távozik otthonról, megy egy utolsót gyakorolni.

Szusszanok egyet, megpróbálom rendezni a gondolataimat. A balesetem óta meg sem próbáltam a jég közelébe menni, még csak rá sem bírok nézni.

Egy évvel ezelőtt, Yuri Katsuki "tragédiájának" idején történt egy másik, nagy felhajtásra méltó dolog. Nem tagadom, népszerű voltam és tehetséges. A jég volt az életem, amióta az eszemet tudom járok Yakovhoz, hogy jégkorcsolyázni tanítson. Még csak nem is egy olyan baleset volt, ami miatt magamat okolhatnám, hiszen nem lehetett időben észrevenni. Akkoriban egy elég régi korcsolyát használtam, ami már a határait járta. Ennek ellenére csak ebben voltam hajlandó versenyezni, ez volt az én kabalám. Viszont az utolsó előadásomnál beadta az unalmast és tönkrement a talprésze. Akkorát estem ennek hatására, hogy a bal lábam teljesen összezúzódott, a szó szoros értelmében kifordult. Az már csak a másik, hogy a kezem sem úszta meg szárazon. Az orvosom határozottan megtiltotta, hogy valaha is újra a jégre merészkedjek, mert az végzetes lehet a lábamra nézve.

Minden, amiért addig küzdöttem széthullott. Darabokban volt az életem és vele az álmaim is.

Semmiféle vigasz nem segített, teljesen depresszióba estem és az egyetlen, amiért muszáj volt kilábalnom belőle az Yuri. Mindenki tudja a környezetünkbe, hogy mennyire kötődik hozzám és, hogy mennyire nem lett volna jó hatással rá, ha tönkre megyek és többé nem nyújtok számára támaszt. Főleg így, hogy mostmár senior kategóriás ő is.

Két évvel vagyok idősebb nála, ő mégis kétszer jobban teljesített mindig, min én.

Ma délután kénytelen leszek újra a jég közelébe menni. Drukkolnom kell neki.