Save Me

part three

-...39,6 fok! Te tényleg lázas vagy- állapította meg az ügyes Hideki.
-Na ne- vágtam vissza.
-Ne flegmázz!- pirított rám.- Na megyek, hozok a gyógyszertárból pár fájdalomcsillapítót.
-De utána még itt maradsz, ugye?
-Ha szeretnéd- mosolyodott el, majd kilépett az ajtón, a folyosóra.- Mindjárt jövök!

Pár napja volt, amikor Hideki az eső elől megmenekülve egy bolt teteje alatt felajánlotta, hogy dolgozhatok vele. Na ja... szépen meg is fáztam. Ma reggel rosszul éreztem magam, így használtam a telefonszámot, és felhívtam azzal, hogy hozzon fejfájás elleni csillapítót.
Erre, beengedem a lakásba, bedob az ágyba, megméri a lázam, hogy tényleg van-e bajom, és csak most megy gyógyszerért. Nagyszerű...

Nem is emlékszem, mikor bánt velem valaki ennyire kedvesen, mint Hideki. Oké, szép gyermekkorom volt, de rohadtul elcsesztem mindent... hagyjuk.
A szüleim... róluk csak homályos emlékképeim vannak, amikor jó éjt puszit nyomtak egyetlen fiúk arcára. A kicsi Cole... mindig olyan hiszékeny volt. Minden este átölelve a plüssmackómat tudtam elaludni, mert azt hittem, ő elűzi a gonosz szörnyeket az álmaimból. Minden alvás előtt elmormogtam magamba, hogy mennyire szerencsés vagyok, és köszönöm, hogy ilyen szüleim vannak... de egy nap, mindennek vége lett.
A szüleim... meghaltak...

-Megérkezteem!- Kamiya épp az ajtót nyitotta. Beljebb jött a lakásba, míg a nappaliba nem ért, majd letette mellém a gyógyszerekkel teli zacskót.- Nem tudtam pontosan, mit hozzak még a fejfájás elleni mellé, ezért sok mindent hoztam! Mid fáj még?
-Kamiya... túl figyelmes vagy- forgattam meg a szememet, de közbe halvány mosolyt húztam a számra.- Csak a torkom.
-Rendben, itt van egy, amit reggel és este kell bevenni, meg a fejedre, tessék- kezdett kutatni a gyógyszertáras szatyorban, majd egyesével a polcomra rakta őket.- Várj, hozok egy pohár vizet is!
-Majd én...!- De mire kimondtam volna, Hideki már a csapból engedett nekem innit.
-Ugyan, ennyit csak tehetek érted!- ült le mellém, az ágy szélére. -Ma átadtam Hatorinak a műszakom, így végig tudok rád vigyázni.
-Micsoda?! Kamiya, menj dolgozni! Ne maradj ki csak miattam!- akadtam ki. Te jó ég, hogy lehet valaki ilyen kedves?! A végén még megfojtom... az az... semmi.
-Itt akarok veled maradni- jelentette ki, még mindig vigyorogva.- A munka miatt ne aggódj, holnap már szombat. Akkor nem dolgozom.
-Biztos, hogy nem jelentek gondot...?- kérdeztem bizonytalankodva.
-Biztos! Ha az lennél, nem ülnék most itt- simította végig az alsó karom. Basszus, kiráz tőle a hideg...- Na gyere, vegyük be a gyógyszereket!

/// este ///

Az lakásban csend ólálkodott mindenütt. Csak a kinyitott ablakon keresztül szűrődtek be az utcáról elsuhanó kocsik, dudáló kamionosok és kiabáló emberek hangja. Talán még a tévé recsegett egy picit, amiért el ment azon a csatornán az adás.
Az ágyon nem csak én üldögéltem, betegesen és álmatlanul, hanem egy fáradt fiatal ember is, Kamiya Hideki. Elhatároztuk, hogy megnézünk egy japán filmet, de ő már a felénél elbóbiskolt, így én sem néztem tovább. A feje a vállamon pihent, a szája pedig kis résnyire volt nyitva.
Kénytelen vagyok ránézni... nem tehetem... el kell engednie.
Nem szabadna, hogy ennyire kedves legyen velem. Nem teheti ezt... nem tehetem ezt.

Ébredezik. A szemeit aprón kinyitotta, párat pislogott, majd felnézett rám.
-El...aludt..am?- kérdezte tőlem rekedtes hangon.
-Pff, nem, csak álmodtad.
-Ne csináld már eezt- nyüsszögött bele a karomba, miközben még jobban elkezdte szorongatni.- Nem szeretem ha flegma vagy.
-Kamiya, te ennyire kibírhatatlan vagy, ha felkelsz?
-Ha..ha..ha- színlelt valami nevetés félét, mire újra mellémbújt, és megjobban hozzám simult.
-Kérlek... izé... ne csinálj ilyet...
-Mi...?- rázta meg a fejét, mire elvileg észhez is tért, mivel élénkebb színe lett az arcának.- Mit ne csináljak?
-Ezt az... egészet. Miért szeretsz ennyire? Nem is ismersz- sóhajtottam, majd végre letudtam rá nézni, egyenesen, a szemébe.- Miért?
-Ha... ha zavar, mondd meg- távolodott el tőlem, majd picit távolabb felült, és lesütötte a tekintetét.- Csak azt hittem, jóba lehetnénk... És gondoltam, neked is jó lenne... egy... egy...
-Egy?- érdeklődtem tovább, de csak aprón megingatta a fejecskéjét. Nem válaszolt.- Hideki, mi van már veled?
Válaszul csak rám nézett, és smaragdzöld szemei belém hatoltak... mélyen megbámult.
-Cole... volt már barátnőd?