Az Igazság Nyomában

4.

 Nem tudom hol lehettem, amikor felébredtem sötét volt, féltem.

Hogy jutok ki innen? A kezeim meg voltak kötözve, nem tudtam mit csináljak.

Teltek a percek és az órák. Majd egyszer lépteket hallottam, egy  ember lépett be az ajtón, nem tudom, hogy férfi volt-e vagy nő, mert maszkot viselt. 

-"Ki maga? Mit akar tőlem? Kérem engedjen el!"

Mint aki semmit sem hallott, megint elment.

A csendet a hangos zokogásom törte meg. 

Csak ültem és ültem, reszkettem a félelemtől.

Nem tudom hány óra telhetett el, de nekem egy örökkévalóságnak tünt, amikor ismét lépteket hallottam, de most mintha valaki szaladna, majd egy dübbenést hallottam. Az ajtót próbálta valaki áttörni.

Tom volt az, mintha egy kő esett volna le a szívemről.

Leszedte a kötelet a kezemről és felállított, én pedig a fáradtságtól összeestem. Ez volt az utolsó pillanat amire emlékszem.

Másnap reggel amikor felébredtem nem az ágyamban voltam. A hely sem tűnt ismerősnek.

-"Jó reggelt!"

-"Jó reggelt, hol vagyunk?"

-"Messze a várostól, haza nem vihettelek, és úgy gondoltam, hogy itt biztonságos lesz"

-"De mégis, hogy találtál rám, és ki rabolt el?"

-"A telefonban amit adtam volt egy nyomkövető alkalmazás. De azt nem tudom ki volt az az aljas ember, aki elrabolt. De meg fogom találni. Segítek neked. Együtt kiderítünk mindent. Viszont az otthoniak azt hiszik, hogy munkaügyben utaztam el, és te is velem jöttél, mert szeretnéd te is ezt csinálni."

-"Köszönök mindent, de nem akartalak téged is belekeverni"

-"Ha nem szeretnék segíteni, nem tenném, de szívesen teszem!"