↭1.↭ |🔞Stiles+Amy (➡saját karakter)🔞| ↭Az első alkalom↭

2.3K 49 3
                                    

Stilessal már öt éve ismerjük egymást, pár hónapja több is van köztünk, mint barátság. Amikor csak ketten vagyunk, egyedül, nála vagy nálam, mindig utal arra, hogy szeretné már elveszteni a szüzességét. De vagy megérkezik valaki, vagy azt mondom, még nem állok rá készen. Tegnap is ezt mondtam. És még valamit. Azt, hogy holnap megcsináljuk. Eljött ez a nap...

Nem volt nála otthon senki, felmentünk a szobájába és leültünk az ágy elejére.
-Nem kell ha nem akarod. -mondta halkan.
-Akarom. -jelentettem ki határozottan, és hajoltam közelebb hozzá
Egyre közelebb értünk egymáshoz, majd lágyan, hosszan megcsókolt. Visszacsókoltam, megálltunk picit, utána falni kezdtük egymás ajkait. Sokáig vadul nyelveztünk, mire ő letért a számról és a nyakamat kezdte csókolgatni, szívogatni, mire felszisszentem. Hagytam magam. Élveztem amit csinált. Egyik kezével a nyakam másik oldalát simogatta, másikkal a combom felső részét, majd egyre beljebb haladt. Lenéztem rá és újra csókcsatába kezdtünk. Simogattam a tarkóját, később belekaptam a hajába.

Beljebb kerültem az ágyon, ő előttem volt. Egymás előtt ültünk, aztán Stiles hátradöntött az ágyon és fölém hajolt.

Amikor beléptem a házukba, nem gondoltam, hogy ma tényleg megtesszük. Hogy végre összejön. Akartam őt régebben is, csak féltem. De ma megtettük.

Jobb kezemmel feljebb toltam a pólóját, simogatni kezdtem a kockáit, lent pedig már nedves voltam. Lekerült róla a póló, aztán leszedte rólam is. Belakaptam a nadrágjába és azt is lehúztam, ő ugyanezt tette. A bugyimtól a hasamon át a számig végig apró puszikat adott, aztán visszatért a hasamhoz. Nyalogatni, puszilgatni kezdte, mire felnyögtem és feltoltam hozzá a derekamat. Megcsókolt, amit viszonoztam, utána rátette kezeit a melleimre. Lágyan simogatni kezdte, alig ért hozzá, ami olyan jó érzés volt, hogy kirázott a hideg. A hátamhoz nyúlt, majd kikapcsolta a melltartómat és lesegítette rólam.

Rámdőlt, vadul csókolózni kezdtünk, nyelveink és lábaink egyre jobban összeakadtak, a takaró, aminek csücskeibe kapaszkodtam, összegyűrődőtt alattunk.

Nem bírtam tovább, megfotam az alsóját és gyorsan leszedtem róla. Azt hittem minél előbb letépi rólam a bugyim, és egymásé lehetünk, de a kínzó lassúsággal húzta le, végül a földre dobta.

Feltoltam a derekamat hozzá, mire lassan, óvatosan belémereszkedett, bár még nem teljesen. Fájdalmamban felsikoltottam egyet, aztán mikor már elmúlt a rossz érzés, tövig belémnyomta magát. Lassan mozgatni kezdtük a derekunkat, ő pedig bennem mozgott. Fel-le ereszkedett, én meg összeszorított fogakkal bírtam a fájdalmat.

Aggódva nézett le rám, mire én megráztam a fejemet. Nincs semmi gond. Már nincs.

Kezeimet felhúzta a fejem fölé, szorította, és előre-hátra húzta előre magát rajtam. Körkörösen mozgattam a csípőmet, feltoltam, Stiles pedig minél mélyebben vágta magát belém.

Ajkainkat csak levegővételre elválasztva egymástól akasztottuk össze a nyelvünket, a szobát betöltötte a hús csattogása, a sikoltások és nyögések hangja.
-Amy... -suttogta-. Ahhhhhhh Amy!-nyögött,majd szívni kezdte a melleimet, kezeimet elengedte.
Ölelni, majd kaparni kezdtem hátát az élvezettől. Már gyors tempóban csináltuk.

Lihegtünk, az ágy közbe már nyikorgott. Ismét egymás szájára tapadtunk, és olyan hosszú csókot kaptam nyakam simogatása közben, mint még soha.
Nyelve beferkőzött a számba, majd találkozott az enyémmel. Intim részeink közben folyamatos tempót diktáltak, vadul szexeltünk, lábaink összegabalyodtak én pedig minden pillanatban hangosan nyögdécseltem, olyakor felsikoltottam.

A végén már átkulcsoltam lábaimmal a derekát, előre-hátra mozgott, nekem pedig beleremegett minden porcikám.
Pár másodperc múlva mindketten lelassultunk, Stiles meg kihúzta magát belőlem. Elterültünk az ágyon, később már betakarózva, egymás mellett aludtunk el.

Sziasztok!
Remélem tetszett az 1.rész, ha igen mindenképp jelezzétek. ❤

★A következő részt 1 VOTE után fogom feltenni★

Ne felejtsétek el, részeket lehet kérni privátban vagy kommentben, de privátban nem tudok visszatrni email-probléma miatt. Bővebb infók az Előszó-ban .
Puszi mindenkinek😘

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Feb 13, 2017 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

|Teen Wolf| SZEX 🔞Where stories live. Discover now