Ez nem az én napom. Be kell ismernem. De kezdjünk mindent az elejéről. A suliba vezető úton haladtam a célom felé, miközben a csupasz fákat és a vastag hótakarót figyeltem. Ha lehetett még jobban összehúztam magamon a kabátot és az arcomba húztam a sálat. Igaz, a szemem még így is könnyezett az erős széltől. Belenyúltam a zsebembe, hogy kivegyem onnan a kesztyűmet. Remek, azt sem hoztam magammal. Nem is baj, úgy sincs messze a suli, még metróznom sem kell. A fülest beledugtam a fülembe, hogy legalább egy kicsit jobb legyen a reggelem. Utálom a telet. Miközben a félévi vizsgaanyagomat hallgattam, a suli kapujához értem. Nem túl magas az iskolát körbevevő kerítés, inkább amolyan dísznek van ott, meg azért, hogy legyen hova kiírni a suli nevét. Úgy a könyökömig ér a bézs és fehér színű téglákból álló kis ,,fal", ami a fehér hó miatt még jobban beleolvadt a tájba. Végigmentem a kétszárnyú ajtóhoz vezető úton és megszemléltem az út mentén lévő hófödte padokat és a csupasz cseresznyefákat. Felléptem a lépcsőkön vigyázva, nehogy elcsússzak a jeges fokokon és kinyitva magam előtt az üvegajtót, beléptem a suliba. Nem is mondtam még, ez egy művészeti suli, ahol zenei, rajz, és dráma tagozat van. Én a zeneibe járok, és a többiekkel ellentétben nem azért, hogy seggrázós idollá váljak. Szimplán csak mert szeretem a zenét. Pontosabban a komolyzenét és a hegedűt, amin én is játszom. Hegedűvel adtam elő a félévi vizsgaanyagomat. Tényleg, kíváncsi vagyok, hogy kint vannak-e az eredmények. Ha jól tudom a plakát pont a termem mellett van. Akkor jobbra. A folyosón végigsétálva kezdtem magamról lehámozni a bentre már feleslegessé vált ruhadarabokat és amint a plakáthoz értem, észrevettem, hogy nem áll előtte senki ellentétben az osztályterem ajtajával. Mi ez? Mindenki odagyűlt, a vizsgaeredmények pedig senkit sem érdekelnek? Egy pillantást se véve a hatalmas lapra indultam meg automatikusan a tömeg irányába. Hát igen, az emberi kíváncsiság. Miközben próbáltam átverekedni magam a kisebb tömegen, éreztem hogy egy kéz fúródik az oldalamba, majd egy láb lép rá az enyémre. A nagy lökdösődésbe egészen előre kerültem, de a következő pillanatban talán túlságosan előre is. Elvesztettem az egyensúlyom, amiben a már jól ismert könyök segített elő és egyenesen beestem a terembe, pontosabban el. A terem padlójáról próbáltam összekaparni magam, miközben a hajamat is lesimítottam és a táskám vállpántját visszahelyeztem a vállamra. Eközben mintha egy kis kuncogást hallottam volna. Nem volt hangos, de ahhoz épp elég, hogy észrevegyem és felidegesítsen ahhoz, hogy megforgassam a szemeim egyenesen az illetőre. Pont úgy nézett ki, amilyen a modora. Kiszőkített haj, vagy kétszeresen kilyukasztott fülek mindegyikbe egy-egy fekete fülbevalóval. Természetellenesen tökéletes bőr, bőrdzseki, fehér póló...tovább nem is nézem. Csak még ellenszenvesebb lenne. A tanár, JiHoon tanár úr köhintett egyet, mire rámosolyogtam, jelezve neki és a piperkőcnek is, hogy semmi bajom, majd felhúzott orral a padomhoz sétáltam és nem zavartatva magam ismét betettem a fülest a fülembe, beindítva a kellemes hegedűszót. Nem is próbáltam senkiről sem tudomást venni. Sem az ajtó előtt álló, lassan a csengő közeledte miatt szétszállingózó iskolatársaimról, sem a tábla előtt beszélgető két emberről. Vagy inkább egy emberről és egy féregről. Ha valamivel nagyon megtudja utáltatni magát valaki az az, hogy viccet csinál belőlem. És ő pontosan ezt tette, a hülye kuncogásával meg a nézésével. Ha ő nem lenne itt, akkor a tömeg se, így nem kellett volna elesnem. Rain tanár úr meg tehetne valamit, ha már ő a tanár. Nem értem, mindenkivel szigorú és egyenes beszédű, ha a diákja, ha nem. Pont ezért Rain. A diákok kezdték el maguk között így hívni, mert szerintük olyan rideg tekintetű, mintha nyár közepén esne az eső és villámolna, tornádóval együtt. Szerintem meg csak maximalista. Mint én. Ezt ő is tudja és néha egész jól elbeszélgetünk, ha a tanáriba járok. Már pedig elég sokszor járok oda, de ezt most hagyjuk. Becsengettek, és mindenki a saját helyét kereste nagy vigyorral az arcán, izgalomtól csillogó tekintettel. Nagy vigyor, csillogó tekintet? Ismétlem, mi ez? Felnyitottam a noteszemet, hogy megnézzem mi az első óra. Azt mondja, hogy... szövegírás. Meg is van. Majd utána dalszerzés, aztán matek. Kivettem a fülest és úgy döntöttem, mint kitűnő tanulónak, úgy sincs más dolgom, az ablakon keresztül nézem az alsóbb évesek hógolyózását. De jó lenne, ha tesin mi is kimennénk. Bökést éreztem jobbról. Épp fordultam volna meg, hogy rámorduljak az illetőre, de SoRi arcát látva megenyhült a tekintetem.
