💔Impossible Love💔

1. fejezet

Amery

Idegesen, mégis boldogan nyújtózkodom az ülésemen. Pislogók párat, majd meghallom a monoton hangot, amely arra figyelmezteti az utasokat, hogy nem sokára landolunk. Mosolyogva nézek ki a mellettem lévő ablakon. A kék és a sok zöld egybefonódva olyan gyönyörűnek, mégis tünékenynek hat, ez az otthonom ahová tartozom. Annyira hiányzott! Majdnem egy évet voltam Franciaországban és bár az ország, főleg a főváros elrabolta a szívem, rá kellett jönnöm, hogy mindig is csak második helyre kerülhet, mert első helyen az otthonom fog állni, az a hely ahol életem java részét töltöttem. Visszagondolok a régi önmagamra, az álmodozó, szerelmes nőre, aki annyira kétségbeesetten kereste az igazit, annyira, hogy közben elfelejtette a legfontosabbat, megvédeni a szívét. A szerelem a kislányoknak való, egy legenda, akárcsak a szivárvány végén váró arannyal teli zsák. Sajnos mire rájöttem már túl késő volt, túl sok hibát követtem el és túl sok sebet szereztem ahhoz, hogy valaha is meggyógyuljak. De igyekeztem, és mindent elértem ez alatt a rövid idő alatt amire csak vágytam. Most pedig itt vagyok, kevesebb mint két évvel később sikeresen, elegánsan és boldogan. Mindenem megvan ami csak kell, sőt több is! Én vagyok Franciaország egyik leghíresebb cégének társ-vezérigazgatója. Francia barátnőm Emma a cég másik vezérigazgatója. Emmát körülbelül érkezésem után 7-8 hónappal ismertem meg. Rögtön összebarátkoztunk a kurzuson, aztán mindketten előretörtünk és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Na jó nem. Az első része igaz, tényleg így találkoztunk, de a céget Emma örökölte Lucas nagybácsikájától aki megismerkedésünk után pár hónapra meghalt. Támogattam Emmát és segítettem neki amiben csak lehetett. Nincsenek rokonai csakis a nagybátyja volt neki. Szerintem azokban a nehéz hónapokban lettünk igazán jó barátok. Ameddig nem volt jól segítettem neki a cégnél, hiszen hirtelen történt ez a nagy változás, a gyász és egy egész cég a nyakára maradt, egyik napról a másikra. Aztán jött Raphael. Ő volt az akire szüksége volt Emmának, aki összerakta azt, ami Emmából maradt, mert bár én ott voltam neki, azért az mégsem volt ugyanaz. Nagyban részt vettem a kettőjük kapcsolatában, pontosabban, hogy létrejöjjön a kapcsolatuk. Raphael a szomszédos cégnél dolgozott és amíg bejártam Emmához segíteni sokszor találkoztam vele, majd egyszer csak randira hívott. Amire én persze nemet mondtam. Túl aranyos és jószívű volt ahhoz, hogy összetörjem a szívét, de igent semmiképpen nem akartam mondani neki. Hamar rájöttünk, hogy nem vagyunk egymáshoz valók, de egy véletlen folytán találkozott Emmával, amely szerelem volt első látásra. Azóta pedig elválaszthatatlanok. Raphaelel pedig megmaradtunk jó barátok. Emma megkért, hogy segítsek vezetni a céget, bár már nem volt rám szüksége hiszen rendbe jött, mégis elvállaltam. Talán azért, mert abban az időszakomban az volt az egyetlen biztospont az életemben, és élveztem a munkát, amelybe beletemetkezhettem, elnyomva így a nem kívánt gondolatokat és emlékeket. Mégis egy ideig elutasítottam, de aztán belementem. Volt még egy okom rá amiért elvállaltam, mégpedig, hogy a nagy felejtés közepette megszerettem. Hosszú idő óta akkor végre boldognak éreztem magam, igazán boldognak. Észre se vettem és boldog lettem attól, hogy ott dolgozhatok, egyre jobb kedvem lett és egyre kiegyensúlyozottabb lettem, szerintem ezt Emma is látta, én pedig szívem szerint maradni is akartam. Szeretem a munkám és a közé a kevés ember közé tartozom aki nem csak szereti, de jól is csinálja a munkáját. Mellette pedig igazi barátokra is szert tettem. Igen, mindent elértem amit akartam. Érzem ahogy a repülő óvatosan leereszkedik a leszállópályára, majd lassítva megy tovább előre. Kinézek az ablakon és meglátom azokat a gyönyörű fákat, amelyek mindig is az otthonomra emlékeztettek. Lassan megáll a gép, felállok és az ajtó felé veszem az irányt, mint a többi száz pár ahány utas. Miután megszereztem a bőröndömet lassan sorban állva várok arra, hogy leszálljak a gépről. Óriási tömeg látszik ott, ahol az összes utas útja véget ér. Pipiskedem, majd meglátom a sok emberből álló tömeget, amelyben ott rejtőzik minden utas szerette, barátja, családtagja és szerelme. Megpillantom Katet és örömömben, majdnem ellökök mindenkit az útból. A sor lassan halad én pedig körülnézek a tömegben figyelve az arcok ezernyi tengerét. Mindenki itt van. Kivéve egy valakit.. Megrázom a fejem, majd mosolyogva sietek a legjobbarátnőm felé.