Bennett és Társa(i) - SZÜNETEL!

második fejezet

Már erősen közeledtek az irodához és látni lehetett a hatalmas szürke épületet. Régi építésű, szép, jól karban tartott talán barokk stílusú épület volt. Mikor az ajtóhoz értek, Todd megtorpant és Katehez fordult.

- Figyelj... Lehet, hogy kicsit furcsának fogod találni az itt bent lévőket, de kérlek, ne ítéld el őket! Rendes emberek, csak kicsit különcök.

- Nem tudsz te nekem újat mutatni!

- Nem is én mutatnék újat. Lényeg, hogy ne rohanj ki sikítva az ajtón, kérlek. Már előfordult.

- Nem vagyok én olyan ijedős!

Ekkor Kate félrelökte Toddot és benyitott a házba.

Egy kellemes előszobában találta magát. A fal fakuló félben lévő festményekkel, fényképekkel és némi mustársárga, itt-ott lepattogó tapétával volt borítva. A bal oldalon egy jelentősebb ruhafogas volt felszerelve a falra, aminek a pontos helyét csak sejteni lehetett a kabátok alatt. Egy hatalmas, barna faajtó volt még fellelhető a helységben.

- Erre gyere. - Mondta Todd. Beléptek a szobába, ahol érdekes módon senki sem volt. Itt állt egy hatalmas fa asztal egy bordó kanapé, egy étkezőasztal és egy kávéfőző. A falakat itt már ízlésesebb függőleges zöld csíkokkal rendelkező tapéta fedte és gesztenyebarna lambéria.

- Ez a társalgó. Itt szoktuk tölteni napjaink nagy részét, de úgy tűnik, most fent vannak a szobáikban. Egyébként őket láttad a fényképen.

- A három lányt és a három srácot?

- A képen két lány és négy fiú volt...

- Miva'?! Nemár... Tutira három fiú volt. Az ikrek és egy fekete - fehér hajú.

- A festett hajú is fiú.

- Biztos nem.

- Krhmm...- Hallatszódott mögülük - Most, hogy kibeszéltétek nemi identitásomat és remélhetőleg sikerült arra a döntésre jutnotok, hogy annyira vagyok nőnemű, mint te, Todd, szeretném megkérdezni, hogy ki a vöröske?

A beszédre Kate is megfordult és egy közel vele egyidős fiúval találta szemben magát. Haja fekete volt, benne festett tincsekkel, ami felettébb különös külsőt kölcsönzött neki. Öltözete hétköznapi, de feltűnő volt.

- Kate Morris vagyok és megköszönném, ha nem hívnál vöröskének, ugyanis nem szeretnék munkatársakat agyonverni.

- Szép is lenne, ha le tudnál.... Várj, mi? Munkatárs? Todd, megint rád jött az öt perc, vagy mi? Nem vehetsz fel embereket csak úgy.

- Hidd el, ezt nem fogjuk megbánni. Kate-nek kimondottan jó képességei vannak.

- Ne nézzetek levegőnek! Egyébként te még nem mondtad a nevedet.

- Oh, igaz is. Edward Hughes, 19 éves, nyomozó. Ha jobban tetszik, szólíts Ednek.

- Rendben, Ed.

- Bocs, hogy félbeszakítalak titeket, de... Ed, hol vannak a többiek? - szólt közbe Todd.

- Jess pár percen belül érkezik a melóból, Rob a laptopját bűvöli a nappaliban, az ikrek a szobájukban vannak, Lucy meg velük tanul.

- Értem. Szerintem ez esetben menjünk fel a nappaliba és trombitáljuk össze a népeket.

Kicsivel később mindenki egybegyűlt és kérdően bámultak a jövevényre, majd a srácokra. Összesen nyolcan tartózkodtak bent. Két egyforma gyerek, egy szőke, egyenruhás kislány, egy feltűnően csinos, húsz év körüli hölgyemény, egy pulóverbe bújt fiatal férfi és a három már megismert fő.

- Ki ez? Végre becsajozott?

- Ugyan, Todd sose járna olyan lánnyal, aki így öltözködik.

- Pedig egész csinos... - vitáztak az ikrek.

- Emberek, ezt én is hallom! Ne tegyetek úgy, mintha itt se lennék!- szólt közbe Kate.

- Egy kis figyelmet kérek!! - csitította a népeket Todd - Hadd mutassam be az új munkatársunkat, Katet. Te pedig ismerkedj meg az ikreinkkel, ők itt Tim és Tom Thompson.

- Szia Kate! - mondták az ikrek tökéletesen egyszerre.

- Az udvariatlan fiatalember, a laptoppal Robert Palmer. Ő az ,,alapító társam'' és egyben a mindenesünk is - itt rámutatott a magas, fekete hajú srácra. Ekkor Robert lecsukta a gépet, felállt és kezet rázott Kate-tel.

- Nagyon örvendek Kate. Nyugodtan hívj Robnak, ha az jobban tetszik, de a Robbi-t felejtsd el, most és mindörökre... És ha kérhetem, ne zavarj majd munka közben.

- Ö... Rendben.

- Az a kedves kis szőkeség az ikrek mellett Lucy.

- Helóka.

- ...- semmi válasz.

- Elvitte a cica a nyelved? - próbált barátkozni Kate.

- Ó... Elfelejtetem említeni... Lucy nem beszél. Csak a leges legvégső esetben szólal meg.

- Így világos.

- A Rob mellett ülő ifjú hölgy Jessica Baker. Ő a fő informálónk és az álcázás mestere.

- Hello.

- Ha bármit tudni akarsz, fordulj hozzá.

- Egyébként te most ideköltözöl? - kérdezte Jess.

- Igen, itt fog lakni velünk - szólt közbe Todd, még mielőtt a lány levegőt vehetett volna.

- De a lányszobában nincs hely.

- Tudom. Edwarddal fog egy szobában lakni.

- Hogy mi?! - Ugrottak fel mindketten a hír hallatán.

- Engem nem akartál erről megkérdezni?

- Nem, mert tudom a válaszodat.

- Ami nemleges! - Kiabált Ed.

- Éppen ezért nem kérdeztelek - Itt Kate-hez fordult- Ha holnap áthozzuk a holmidat, az jó lesz?

- Asszem... Ja...

- A mai éjszakára menj haza és csomagolj össze. Holnap érted megyek.

Ketten lebaktattak a lépcsőn és megálltak a hatalmas ajtón kívül.

- Hazatalálsz egyedül? - Kérdezte Todd. Kate bólintott és elindult.

- Ja, és köszönöm,hogy nem futottál el - kiabált utána. Hősnőnk elmosolyodott, majd hátat fordított és elhagyta az utcát.

"Basszus... Van egy állásom... Tényleg... VAN EGY ÁLLÁSOM!" Ettől kezdve hazáig elmélkedett a történteken. "El sem hiszem... Pont engem képesek voltak felvenni... Ez egyszerűen fergeteges... Biztosan megőrültem"- gondolta.