🔹Karácsonyi bál-Zűrzavar🔹

261 16 0
                                    

Megint ugrunk egy évet az időben. Harmadév végén a griffendél nyerte el a kviddicskupát. Most Jessica negyedévesként ül a Roxfort Expresszen öt jó barátjával.
-Adhatok valamit, kedveskéim?-szólalt meg a büfés boszorkány. Mindegyikük vásárolt valamit.
-Azt hallotam apámtól, aki a minisztériumban dolgozik, hogy idén lesz valami karácsonyi bál a roxfortban, ahol harmadévestől felfele párban kell megjelenni-szólt Rupert. Jessica ennek hallatára izgulni kezdett. Remélte, hogy az hívja meg, akit nagyon kedvel. A többieket láthatóan nem izgatta fel a hír, csak Amy vörösödött el kicsit.
Megérkeztek, és Dumbledore ünnepibeszédét meghallgatva megbizonyosodtak róla, hogy Rupert apja jól informált, ugyanis az igazgató is említette a bált úgymon, hogy egy kicsit más legyen. A lakoma szokásosan nagyon finom volt. Álmosan battyogtak fel a klubhelységbe és mikor ledőltek az ágyra azon nyomban elaludtak. Reggel Amy ébresztője egy szép dallammal keltette őket. Vasárnap volt, így aznap még nem volt tanítás, de lementek az órarendekért. Ez a nap beszélgetéssel telt. A klubhelységet bezengte a nevetgélés. Jess végig Charlie-t figyelte. Remélte, hogy vele mehet a bálba. Igaz, tavaly együtt mentek a halloween partyra, de akkor még fiatalabbak voltak egy évvel.
Az első két hét úgy elrepült, hogy Jess észre sem vette. Aztán elkezdődtek az esti kviddicsedzések. Ilyenkor Jessica kiürítette a fejét és csak az lebegett a szeme előtt, hogy idén is az övék a kupa, ami persze még nem biztos, de van rá esély. Nagyon jól össze tudott dolgozni a másik két hajtóval. A terelők is egyre jobbak voltak, Sam a csapatkapitánynál jobb őrző nem volt az iskolában, Charlie pedig maga volt a csoda. Jess nagyon szerette a Legendás állatok gondozása órát, mert oda csak ketten jártak. Annál kevésbé kedvelte a jóslástant. Trelawney az őrületbe kergette őket ezzel a csillagjóslással. Jessica és a barátai semmit sem láttak előre, csak csillagokat.
-Amy, amennyi csillag itt van, szerintem én sztár leszek-ezen mind a négyen elnevették magukat.
-Vagy hírességekkel barátkozol-szólt Amy-tuti én vagyok az-na ezen is nevettek.
Este Amy a hálóterembe, mikor még csak Jess volt ott, felhozta a bál témát:
-Te kivel szeretnél menni? Én szívem szerint Ruppal mennék.
-Én...úgyis tudod...Charlie-az utolsó szót már csak motyogta.

Még három semmilyen hét telt el.Reggel a nagyterem felé menet megláttak egy új plakátot. Az első roxmortsi hétvége! Aztán volt egy másik:griffendél mardekár meccs azutáni hétvége.
-Eléggé korán van roxmortsi hétvége. Lehet, azt akarják, hogy még jó idő legyen-tűnődött Amy-legalább lesz mikor ruhát vennem a bálra.
Amy sokszor emlegette ezt a témát. Még nem nagyon kértek fel senkit a bálra a griffendélből, akiről Jess tudott volna. A nővérének sem volt még párja.
Amyvel megbeszélték, hogy ketten mennek Roxmortsba, és így Ruperték is tudnak csak ketten menni, és majd a Három Seprűben találkoznak.
Legfőképp Amyvel nézegettek ruhákat, de vásároltak egy két írószert, édességet. A három seprűben végül találkoztak a fiúkkal, akik a jelek szerint édesség és mágikus tréfák vételével töltötték a délelőttöt. Délután aztán felmentek a kastélyba, majd elkészítették a házi feladataikat.
Vasárnap rendkívüli kviddicsedzés vol, két és fél órás. Sam elmondott mindent, amit a Mardekár taktikájáról amúgyis tudtak és azt is kihirdette, hogy jövő héten szerdán kívül minden nap lesz edzés. Jess ennek azért nem örült annyira, mert így is éppen elég feladata van, de majd spórol az idővel. Amiatt örült viszont, hogy még többet lehet Charlieval.
A mindennapos edzés miatt tényleg kicsit fáradtabb volt, mint máskor, de fontosabb a győzelem.
Szombaton Jessica az izgalom miatt reggel hatkor kelt és nem tudott visszaauludni. Lement hát a klubhelységbe, ahol ott üldögélt már Emma az egyik hajtó.
-Te is felébredtél? Én már fél orája csak forgolódtam, de végül lejöttem.
-Én minden meccs előtt izgulok, de amikor felszállunk, egy csapásra elmúlik a feszengés-szólt Emma.
-Ez velem is így van.
Lementek reggelizni, pár falatot ettek, majd indultak le a pályára. Sam már ott volt és szép lassan mindenki odaszállingózott. Az őrző megtartotta ünnepélyes lelkesítő beszédét és mire vége lett, indultak is ki a pályára.
Eleinte úgy nézett ki, mintha a Mardekáré lenne a győzelem, de a három hajtó ügyesen passzolta a labdát és dobálta a gólokat, így a Griffendél 340-190 re győzött, mert Charlie kapta el a cikeszt. A találkozó vége felé azonban Erickk nem tudott kivédeni egy gurkót, ami Jessica felé repült, így a lánynak eltört a lába. A klubhelységbeli ünnep helyett ő és a barátai a gyengélkedőn töltötték a délutánt.

🔹Életem a Roxfortban🔹|SZÜNETEL|Where stories live. Discover now