Honolului Fojtogató

331 25 12
                                    

  A "Honolulu-i Fojtogató" az első ismert sorozatgyilkos, aki Hawaii békés szigetein kezdte meg tevékenységét. Első áldozata egy 27 éves nő, Vicky Gail Purdy volt 1985 május 30-án. A gyilkos hátrakötötte a kezét, megerőszakolta majd megfojtotta. Ezt követően 1986 január 14-én csapott le újból. Következő áldozatára, a 17 éves Regina Sakamotóra milliméterre pontosan abban a pozícióban találtak, ahogy az első gyilkosság esetében.
Az elmebeteg elkövető ekkor rákapott a gyilkosság ízére, hiszen a következő három hónapban már három megfojtott és megerőszakolt lányt találtak Honoluluban, ugyan abba a pozícióba állítva holttestüket. Ezután a rendőrségi nyomozás végre hozott egy gyanúsítottat, akit bevittek kihallgatásra. A gyanúsított barátnője azt vallotta jegyzőkönyvben, hogy bármikor szerelmi civódásuk volt, a férfi lelépett, majd aznap este újabb áldozatot szedett a honolulu-i fojtogató. A védelem azonban poligráfos vizsgálatot kért, s a lány ezen nem ment át, így a rendőrség kénytelen volt szabadlábra helyezni a gyanúsítottat. Érdekes módon ezt követően soha többé nem hallott senki a fojtogatóról.  

  

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Sajnos nem tudok róla átfogóbb véleményt nyilvánítani, hisz sosem kapták el, ezenkívül pedig semmilyen információt nem találtam róla. (és sajnos nincs több millió dollárom a felkutatására:/)


Sorozatgyilkosok...Where stories live. Discover now