Wings (+18)

Wings

Dean nem tudott aludni. Valami motoszkált benne. Az ébresztőórára nézett. Hajnali három volt. - Nagyszerű...- morogta magában, majd felült az ágyán. A múlt este alaposan kikészítette...Egy őrült démon vadászat miatt majdnem elvesztette a legjobb barátját. Bár nem is emiatt volt nyugtalan, hiszen Cas már biztonságban volt velük a bunkerben. Na de..folyamatosan az a két szó kavargott az agyában. Hallotta őket a fejében visszhangozni. Újra és újra.

"Szeretlek titeket."

Tudta jól, hogy ezt mindhármukra értette, mégis...Volt valami a tekintetében, ami másról árulkodott. És Cas le sem vette róla a szemét...Valamit megmozgattak benne ezek a szavak.."Mi a szar van velem?!" - gondolta magában. "Túllihegem az egészet. Különben is minek filózom én ilyeneken?" - próbálta helyre tenni magát belül. - Dean Winchester, te megőrültél - motyogta magának - Szedd össze magad! - adta ki az utasítást, majd felállt és kicsoszogott a szobájából, a konyha irányába. Odaérve kinyitotta az egyik szekrényt, elővett egy üveg Johnnie Walker-t, és egy whisky-s poharat. Gyorsan legurította az italt, és újra töltött magának. Még vagy háromszor megismételte a műveletet, semmivel sem törődve. Ugyan, mi ez neki...a mája többet is elviselt már. Amikor megint az üveg felé nyúlt, suhogás csapta meg a fülét, és egy finom széláramlat simított végig a tarkóján, amitől - mint mindig - most is libabőrös lett a teste.

- Nem tudsz aludni, Dean? - jött a kérdés a háta mögül. "Már csak ez hiányzott nekem. Hát nem Miatta nyakalom a piát?" - gondolta, majd lassan megfordult. Castiel ott állt előtte, szokásos ballonkabátjában, szokásos öltönyében, a szokásos nyakkendőjével. És mint mindig, a kusza barna tincsei most is szanaszét álltak. Persze, az angyaloknak nincs szükségük alvásra, ő tehát 24 órán át tettre kész volt, és minden éjjel éberen őrizte a Winchester fiúk álmát. Ami egyfelől végtelenül megnyugtatta, ugyanakkor viszont kirázta a hideg, ha arra gondolt, hogy amíg ők alszanak, valaki folyamatosan barangol a bunkerben. Persze ez a valaki olyan, akire az életét is rábízná (nem egyszer meg is tette). A fáradt vadász újra az angyalra nézett, aki elkapta tekintetével, és nem akarta elengedni. Mélykék szemeiben őszinte aggodalom és kíváncsiság tükröződött.

- Ezt miből szűrted le, Cas? - kérdezte keserű szarkazmussal Dean, de már meg is bánta, mert tudta jól, hogy barátja nem igazán érti a cinizmust. - Ne válaszolj! - intette le az angyalt, aki éppen azon volt, hogy megint megállapítsa a nyilvánvalót. - Segíthetek neked valamiben, Dean? - kérdezte angyali ártatlanságával. A vadász nagyot sóhajtott. - Hidd el Cas, nem rosszindulatból mondom, de te vagy az utolsó aki segíteni tudna nekem. Az angyal megértően bólintott, miközben továbbra sem vette le tekintetét Deanről. A fiú elmosta a poharat, a whiskey-t pedig visszatette a helyére. A kijárat felé vette az irányt, de pár lépés múlva valami megállította. Hirtelen nem is tudta eldönteni, mi tette ezt vele. Mintha kiesett volna az emlékezetéből. De egy pillanat múlva már érezte..És megértette. Castiel hátulról megérintette a bal vállát. Azt a vállát, aminél fogva kihozta a Pokolból. Ráadásul pont azzal a kezével...Dean egész teste megbizsergett az érintés hatására, ami teljesen kiakasztotta. Kérdő tekintettel nézett Castielre, talán abban reménykedve, hogy a páratlanul kék szemekből ki tudja majd olvasni a választ.

- Van ennek valami köze a tegnap este történtekhez? - kérdezte halálos nyugodtsággal. "A kurva, kibaszott életbe Castiel, persze hogy van!" - őrjöngött magában Dean. Egy aprócska dologról azonban abszolút megfeledkezett. Castiel angyali képességei között volt a gondolatolvasás is.

- Miért kiabálsz velem, Dean? - kérdezte értetlenül az angyal.

- Baszki...suttogta magában a vadász, majd lehajtotta a fejét.