Santa Barbara • Stony

Első Fejezet

A pennsylvániai semmiközepe elképesztően hasonlít ahhoz az isten háta mögötti helyhez, amit a milliárdos alig egy órája hagyott maga mögött, s teljesen biztos benne, hogy még vár rá néhány ugyanilyen kietlen pusztaság az útja során. Mostanra már egyáltalán nem érti, miért ült autóba, hiszen újonnan vásárolt magángépét alig néhány alkalommal próbálhatta ki, s ez tökéletes alkalom lett volna egy hosszabb kikapcsolódásra. Ahelyett, hogy a kormány mögött ücsörög és az utat figyeli most nyugodtan ücsöröghetne egy kényelmes fotelban, tévézhetne és számolhatná a bárányfelhőket. Már ha lennének felhők.

Az ég zavartalan kékségében terül el a táj felett, csak néhány tavaszi napsugár tarkítja a látványt, melyet pár fa és hosszan elnyúló termőföldek tartanak maguk felett. Olykor feltűnik egy-egy házikó valahol a messziségben, illetve ócska kerítések mögül állatok bukkannak elő, de ezeken és az autópályát koptató járműveken kívül semmi más nincs a közelben. A legutolsó benzinkutat is félórája láthatta, ahol megállt tankolni a biztonság kedvéért. Nem áll szándékában az út szélére kényszerülni, mint az a szerencsétlen, aki ebben a pillanatban száll ki egy halom rozsdából.

A kopott, ősrégi tragaccsal ellentétben a vezetője egészen összeszedettnek tűnik. Hagyományos farmer van rajta és kék póló, ami zavarba ejtően kihangsúlyozza izmoktól duzzadó felsőtestét. Szőke haja pár árnyalattal világosabbnak tűnik a rávetülő napsugaraktól, miközben ujjaival a tincsei közé túr, és majdnem belerúg a járgányába. De csak majdnem. Az utolsó pillanatban megálljt parancsol indulatainak, amitől Tony majdnem felnevet. Persze tökéletesen megérti az idegen férfit, ő is tartana attól, hogy az az ócskavas darabjaira esik szét egy erősebb mozdulattól.

Tony épp a gázba taposna, hogy mielőbb maga mögött hagyhassa a kilométereket, de úgy ahogyan nem rég a szőke, úgy most ő is meggondolja magát az utolsó pillanatban. Kényelmesen a fékre lép, még az sem érdekli, mikor a háta mögül néhány autó türelmetlenül dudálni kezd, amiért nem hajlandó lehúzódni a sávból, de rájuk sem pillant, elvégre ő Tony Stark, ha az út közepén szeretne megállni, akkor bizony meg is teszi, s ember legyen a talpán, aki ellenkezik vele.

- Minden rendben? – kérdezi, ahogy áthajol az anyósülésen. Napszemüvegét könnyed mozdulattal a pólója nyakába akasztja, miközben másik kezével továbbra is a kormányt markolja. Maga sem érti egészen, miért áll meg, hiszen nem szokása jótékonykodni, legalábbis nem közvetlenül. Van néhány bankszámlája különböző alapítványoknak tartogatva, de ennyi, ami tőle elvárható.

- A motor végleg bedöglött – feleli a szőke kissé meglepetten, mikor a hang irányába fordul.

Tony szeretné megkérdezni, hogy ezt mégis miből gondolja, ha meg sem nézte az említett tárgyat, de aztán feltűnik neki az a halvány, vékony füst csík, amit a szél azonnal magával is visz a motorháztetőről. Azt is szeretné mondani, hogy ő megnézheti, mi a baja, de végig néz az autón, és rá kell jönnie, képtelen lenne ilyen kegyetlenségre. Embertelenség még akár egy kilométert is kicsikarni a tragacsból, s ezt látszólag a gazdája is tudja, mert elég savanyú képet vág. Azzal a gyerekes lemondással és fintorral az arcán könnyedén letagadhatna pár évet, bár Tony nem tudja, hány éves is lehet igazából a másik. Harminc?

- Merre megy?

- Santa Barbarára – feleli a szőke kissé gondterhelten. Fejben már a megoldáson kattog, hisz pár nap múlva esküvő, ő pedig a semmiközepén ácsorog. Persze előre gondolhatta volna, hogy az autó képtelen lesz megtenni ekkora utat, nem is érti, miért mert elindulni.

- Szálljon be, én is oda megyek – sóhajtja végül az idősebbik, mikor elhatározásra jut, amivel sikerül saját magát is meglepnie. Tényleg nem szokása bajbajutottakon segíteni, az idegen férfi pedig valószínűleg nem is tudja, milyen szerencsés.