Santa Barbara • Stony

Harmadik Fejezet

- Miből gondolod, hogy listát vezetek rólad? – kérdezi Steve. Elég bátor ahhoz, hogy beszálljon Tony incselkedésébe, de nem eléggé ahhoz, hogy rá is nézzen közben. Folyamatosan a térképet tünteti ki a figyelmével, de az ajkain végig ott játszik egy apró mosoly.

- Listás fickónak tűnsz – feleli Tony. – Biztos szoktál bevásárlólistát csinálni, összeírni, miket kell megtenned, mondjuk megnézni majd egy filmet vagy ilyesmi. A telefonszámokat is inkább egy noteszben gyűjtheted.

Steve totálisan elvörösödik. Gondolatban látja izzani a hátsó ülésre dobott táskát azon a ponton, ahol az a bizonyos notesz lehet.

- De én veled ellentétben nem kések el sehonnan és mindig tudom, hogy mit kell tennem.

- Én sem szoktam elkésni! – fakad ki Tony, de meg is bánja a szavait, mikor Steve azzal a tudom, hogy hazudsz tekintettel pillant rá. A fiatalabbiknak teljesen igaza van. Pepper az utóbbi időben előbbi időpontokat ad meg neki, ha valahol meg kell jelennie, hogy ne késsen el sehonnan. – Jó, rendben, de pont azért vannak embereim, hogy korrigálják a hibáimat – javítja ki magát.

- Nekem pedig pont azért van noteszem, mert nincsenek embereim.

- A brooklyni noteszes srác – mormolja Tony inkább csak magának. Nagyszerűen szórakozik a dolgon. – Jártál már Denverben? – kérdezi hosszas hallgatás után. A szőke még mindig a térképpel bíbelődik.

- Nem, a katonaságon kívül nem igazán mentem sehova New Yorkon kívül.

- Most csak viccelsz – mormolja az idősebbik leplezetlen meglepettséggel a hangjában.

- Nem igazán – rázza meg a fejét Steve kissé zavartan. – Most először utazok úgy, hogy nem egyenruhában vagyok.

- Ó, te szegény fiú, mikről maradsz így le.

- Mire gondolsz? – kérdezi Steve kissé értetlenül. Persze, tisztában van vele, hogy kissé ciki, amiért nem ismeri olyan jól a saját hazáját - legalábbis nem utazás szintjén -, de annyira nem érzi magát hátrányban, mint ahogy Tony előadja.

- Így egy csomó buliról lemaradsz – feleli Tony.

- Hát nem mindenkinek lehet nagy buli az élete – mormolja Steve. A hangjában megbántottság és némi harag vegyül, ami miatt Tony kicsit észhez tér, és magyarázkodni kezd.

- Nem akartalak megsérteni – mondja. – És tudom, hogy semmi közöm hozzá, de azért elmondom – , mert én vagyok Tony Stark, folytatná, de inkább ezt kihagyja. – Elmondtad, mennyi veszteség ért, de te itt vagy és élsz. Életben vagy. Nem szabadna ezt elvesztegetned azzal, hogy otthon ücsörögsz. Ha másért nem, hát a szeretteid emléke miatt élvezned kellene az életet.

Steve nem felel semmit. Látszólag teljesen a gondolataiba merül, miközben a másik szavait emészti, ahogy kibámul az ablakon. A milliárdos kezdi azt hinni, sikerült megbántania őt, már a bocsánatkérő szövegét fogalmazza magában, mikor a volt katona végre megszólal.

- Nálad hány ilyen bölcselet jut egy hétre? – kérdezi.

- Inkább évre – feleli Tony megkönnyebbülten. – Szóval érezd magad megtisztelve, mert nem szokásom megosztani másokkal az élet nagy titkait – teszi még hozzá mosolyogva, ahogy oldalra sandít a már szintén somolygó Stevere.

A nap ismét lemenőben van, mikor J.A.R.V.I.S. bejelenti, hogy hamarosan elérik Denvert.

- Nem vagy fáradt? – kérdezi Steve meglepetten. – Majdnem tizenegy órát vezettél.