Mbi értelme volt ennek? Megöltem egy embert és még csak nem is sajnálom... Ezért bűnhődnöm kellene. Nem! Nem kellene! Az egyik barátom veszélyben volt. Ha nem lépek közbe biztos, hogy a szart is kiverte volna belőle.
- Wow. Elég durva szád van egy 17 éves létére. - felelte egy mélyebb hang a szobából, ahol egyedül tartózkodtam eddig is.
- Ki mondta ezt...? - megfordultam, majd egy hatalmas szörnyeteg tornyosult előttem. A teste vékony, konkrétan már csak csont és bőr volt. Egy kisse szakadt, de elegáns ruhát viselt, aminek a mellkasán lévő zsebében volr egy elhervadt rózsa. Füléből lelógott egy összetört szív, amire vérvörösen világított, akárcsak az est hajnal csillag a halványan világos szobában. Bal szeme le volt takarva a fejére tekert kendővel, a jobb szeme pedig szintén úgy világított, mint a fülbevalója. Teste lebegett és csak a kezét nyújtotra felém. - Hello. A nevem Zuku. Tudom furcsa ez így elsőre, de igen, én itt vagyok es némileg élek is. - Ezt hallatán csak egy kissé hangos, és egy picit ijedt lányos sikoltás jött ki belőlem.
Kifutottam a szobából, amit kulcsra zártam, majd kirohantam a házból az esőbe. Az égő lámpa megvilágította szobám ablakait, amikről csurogtak az esőcseppek. Egy baj volt, hogy nem csak a hideg eső miatt reszkedtem, hanem attól is amit ott láttam. Soha nem láttam még ehhez hasonlót teremtményt.
Kis idő után elég bátorságot szedve bementem a lakásba. Azt gondoltam, hogy majd apámmal bemegyek, aki mindig is egy kitűnő probléma megoldó volt. Viszont, a szüleim nem voltak itthon, mindkettőjük dolgozott még, így hát nekem kellett bemennem egyedül a szobámba. Miközben egyre közelebb kerültem a szobámhoz észrevettem egy apró dolgot. A konyhában ki volt rakva egy szatyor szőlő a testvéremnek, hogyha hazaér legyen mit ennie, mint uzsonna. A szatyorral együtt eltűnt az egész. Bementem végül a szobámba, és láttam, hogy az ágyam közepén a szatyor és a szőlő maradványai pihentek ott. Egy hegyes tárgynak tűnő dolog ért hozzá a vállaimhoz.
- Ez igazán finom étel! Ti emberek nagyon jo dolgokat csináltok! - felelte a teremtmény, akinek a karmai értek a vállaimhoz.
- Mond, mit akarsz? Megölni? - feleltem kicsit reszketve, majd leültem a székembe.
- Megőrültél? Most dícsértem meg az ételed, nem foglak megölni!
- Akkor mégis mit akarsz tőlem?
- Én? Én semmit! Inkább az a kérdés, hogy te mit fogsz kezdeni a füzettel. Mire fogod használni? Jóra vagy rosszra?
- Milyen füzetről beszélsz? - Hirtelen visszagondoltam a suliban történtekre, de az lehetetlen, hogy az a szakadt füzet hozta ezt létre.
- Tudod te jól Akysuke Kai. A halállistáról van szó, amit az iskolába rejtettél el még ma. Azzal ölted meg az egyik haragosod. Szép volt.
Teljesen lesokkolódtam. Mindent tud rólam. Mivan,ha kiakar használni? És akkor majd később öl meg?
- Mik a céljaid velem? Ha ennyire tudsz rólam mindent, akkor nem hiába engem talált meg a füzet. Mellesleg, honnan tudsz ennyi mindent rólam?
- Figyelj haver... - majd lefeküdt az ágyamba. - Az a te döntésed, hogy mit akarsz csinálni a füzettel. Nekem ebbe nincs beleszólásom, mert mostmár a tied a füzet, én ledobtam ide, ahol te megtaláltad és mostmár te vagy a birtokosa. Mellesleg, végignéztem a napodat. Sajnálom is azt a srácot. Jól megverték akkor, de szerintem jól cselekedtél. Az az Aoki srác akkor is gyökér volt, mielőtt megismert volna titeket.
- Mégis minek dobtad le a füzeted?
- Tök unalmas a világom. Minden áldott nap csak kártyáznak, vagy járkálnak, vagy csak pusztulnak a homokban. Kellett már valami izgalom. Meg van egy barátom, aki nagyon jól érezte magát itt nálatok, gondoltam én is kipróbálom.
