2. Fecske Frida

2 0 0
                                    



Egyszer volt hol nem volt volt egyszer egy hatalmas erdő. A hatalmas erdőnek rengeteg lakója van. A mai napon minden kis állat a réten gyülekezik. Ma rendezik meg a fecske röptét. Az erdő három fecske lakója fog versenyezni. Frida, Robert, és Matilda. Már nem sok idő van a verseny kezdetéig. Mindhárom madár készülődik, bemelegít. A rajtvonal mellett az erdő riportere Biga a csiga feszülten figyeli az eseményeket. Alig várja, hogy megírhassa a verseny eredményeit.

Mind három versenyző feláll a rajtvonalhoz. Majd a puskalövést követően elindulnak. Frida messze lehagyja a többieket. Már majdnem eléri a célvonalat, amikor hátra pillant, hogy megnézze, merre járnak az ellenfelei. Ekkor történik a baj. Miközben szemével barátait keresi, nem veszi észre az előtte ágaskodó fát. Nagy erővel csapódik, neki majd a földre esik. Barátai rögtön a segítségére sietnek. Mire Frida magához tér már a házikójában fekszik. Mellette szorgoskodik Tapsi az erdő orvosa. Na, végre hogy felébredtél. Már nagyon aggódtunk érted. Hogy érzed magad?

Nagyon fáj a fejem, és az egyik szárnyam is.

Igen mikor neki repültél a fának beverted a fejedet, és amikor a földre estél eltörted a szárnyadat. De ne félj nem lesz semmi gond. Jó kezekben vagy.

Frida sérülései miatt jó darabig ki sem tudott kelni az ágyból. Az sem volt biztos, hogy egyáltalán tud majd rendesen repülni.

Azon gondolkozott, hogy mi lesz vele, ha nem jön rendbe a szárnya. Gondolataiból hangos kopogás rázza fel. Matilda jött hozzá látogatóba. Matildának fel is tűnik, hogy barátnője nagyon szomorú. Meg is kérdezi, hogy mi bántja. Miután Frida mindent elmesél, neki Matilda próbálja megnyugtatni, hogy nem, lesz semmi gond, de persze ő is tudja, hogy Frida ettől nem lesz nyugodtabb.

Mikor Tapsi meg állapítja,hogy Frida lassan felkelhet, az erdő lakói úgy döntenek, hogy egy bulit rendeznek a sérült fecskének. Matilda ésRobert elmennek Fridáért azzal az indokkal, hogy sétálnak egyet. Ám amikor a tisztásra érnek Frida nagyon meglepődik. Barátai a réten gyülekeznek, és alig várják, hogy köszönthessék. Mindenki nagyon jól érzi magát, és örülnek, hogy végre a kis fecskét is mosolyogni látják. Frida a remekül sikerült buli után haza megy, és elgondolkozik. Rájön, hogy ha nem is lesz olyan a szárnya, mint volt az sem gond, mert a barátai mindig mellette lesznek, és ők soha nem fogják cserben hagyni. Így hát Frida boldogan hajtja álomra a fejét, ahogy a többi állat is.    

    

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.



You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Apr 02, 2017 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Mese labirintusWhere stories live. Discover now