The Smiling Accursed (magyar)

2

Másnap reggel anyu vitt suliba. Bent az osztályba leültem Henrik mellé.
-Jóreggelt! - mosolyogtam.
-Jóreggelt. - dadogta.
Elővettem az uzsis dobozom és enni kezdtem az epret. A mellettem ülő fiú elé toltam.
-Kérsz? - nyammogtam.
-Alelgiás vagyok az eperre. De azért köszönöm. - vigyorgott.
-Van nálam szőlő is. Azt kérsz? - vettem elő a màsik uzsis dobozom. Bólintott egyet és odatoltam elé a dobozt. - Egyél annyit amennyit akarsz. - mosolyogtam.
-Köszönöm. - köszönte meg félénken. A làbaimmal kapálózva ettem boldogan az eprem míg be nem csengettek. Elraktam a dobozokat és vártam a matek órát. A matek tanár bejött és elkezdtük a matekot.
Suli után hazaindultam gyalog. Most nem az erdős úton mentem, hanem a városon át. Pedig én nagyon szeretem azt az erdős utat. De mivel hamar sötétedik, nem mehetek már arra hazafelé.
Anyu ma tovább dolgozik, ezért otthon nincs senki csak a kis állataim. Ezért át öltöztem kényelmesebb ruhába és elmentem filmet nézni a nappaliba,egy tál pattikukival. Egyszer csak kopogtak. Megállítottam a filmet és kifutottam. Kinyitottam az ajtót, de senki nem állt ott. Vissza mentem a filmhez és tovább néztem. Pár perc múlva a kutya kezdett el ugatva az ajtót kaparni. A macska meg nyávogott. Oda mentem az ajtóhoz hogy beengedjem őket, de az ajtó nem nyílt. Hiába húztam, nem nyílt.
-Hé! Nyugi. Ne ugass. Mindjárt kinyitom. - feszekedtem tovább az ajtót. A villanyok pislákoltak. Lépteket hallottam a hátam mögött ezért hátrafordultam. Senki nem volt ott. A két kis állatom folyamatosan kaparták az ajtót és hangoskodtak. Elindultam a házat átkutatni. Mintha minden megőrült volna. A szekrények ki-be csukódtak. A tévé hangyás volt. A házban folyton lépteket hallottam, de ha megnéztem honnan jön a lépkedés, akkor abba maradt. Az ablakok, és az ajtók nem nyíltak. Mind be volt zárva. Nagyon megijedtem. Egy jó fél óra múlva minden abba maradt. Kivéve a nyávogás és az ugatás. Még mindig nem birtam kinyitni se az ablakot se az ajtót.
-Szia. - hallottam egy hangot a hátam mögött. Könnyes szemmel, remegve hátra fordultam. Egy nálam nagyon sokkal magasabb fiú állt.
-Ömm szia. Ki vagy te? - kérdeztem remegő hangon.
-Carlos. - integetett le nekem mosolyogva. - Hát te vagy a harmadik, aki örökölte. - suttogta magának. - Szörnyen kicsi vagy. - nézett le rám. - Hány éves vagy? Öt? - csodálkozott.
-Neem! Tizennégy! - kértem ki magamnak.
-Komolyan... Hogy lehetsz ilyen kicsi? Rose sokkal magasabb volt nálad. - rázta a fejét csalódottan.
-Ki az a Rose? - kérdeztem.
-Rose Sweets. - nézett rám.
-Van testvérem? - csodálkoztam.
-Nincs. Ő az 1700-as években élt. Csodás nő volt. Kár hogy megátkozták és meghalt. - sóhajtott.
-Te ismerted? - csodálkoztam. - Dehát 1700-ban élt.
-Ja. Ott voltam a fia születésekor. És ahogy megszült, rá egy napra meg öltem. Szülés után sokkal gyengébb volt. - emlékezett vissza.
-Hogy hogy megölted? Ha akkor éltél akkor most nem-mondtam volna.
-élnék?-fejezte be a mondatom. A szemem elől csak úgy eltűnt pillanatok alatt. Nem láttam magam előtt. Egyszerűen köddé vált.
-Én nem is élek. Mert én démon vagyok. - Carlos tök nyugodtan közölte. Hátra fordultam és ott állt. Gonosz mosollyal az arcán.
-Hogy...-gondolkodtam.
-Lucifer fia vagyok. Ő a pokolban... Amolyan uralkodó. - vonta meg a vállát. Kopogást hallottam az ajtó felől.
-Kicsim engedj be! Én vagyok az! Nyisd ki. Nem birok bemenni. - hallottam meg anyu hangját az ajtó mögül.
-Megyek. - szóltam ki. Oda mentem az ajtóhoz. Hátra fordultam de Carlos már nem volt ott. Kinyitottam az ajtót és anyukám jött be rajta. Pötyi és Morci is befutottak a házba.
-Kicsim minden rendben? - simította meg az arcom édesanyám.
-Persze. Minden a legnagyobb rendben. - mosolyogtam.
Bementem a szobámba és becsuktam az ajtóm, de a kisállat bejárót nyitva hagytam. Sóhajtva befeküdtem az ágyamba. Morci és Pötyi is bejöttek és az ágyam végében telepedtek le. Lehunytam a szemem és elaludtam.
Futok egy erdőben valami elől. Valami gonosz elől. Lemegyek egy pincébe, amit az erdőben találtam. Ott egy csinos nő jelent meg.
-Vigyázz! - figyelmeztetett a nő.
-Mire? - mentem közelebb lassan.
-Közeledik a gonosz! - szólt.
-Ki maga? - kérdeztem.
-Rose. - mutatkozott be. - Készülj fel! Mert közeledik! - és eltűnt.
Körbenéztem a pincében. Poros, koszos nagyon régi ágyikó. Egy íróasztal. Rajta egy nyaklánccal és egy naplóval. Kis kájha az egyik sarokban. Minden tiszta por és ősrégi. A nyaklánchoz közeledek.
Gyorsan felültem. Csak álmodtam. Oldalra néztem és nyitva volt az ablak. Visszacsuktam, vissza feküdtem és újra elaludtam.