The game

1.

*Charlie szemszöge*

- Elegem van magából, Mr.Meyer. Jövőre érettségizik, erre még egy órámon se figyelt oda rendesen.-kiabált Mrs. Watkinson már megint velem.

- 3 - néztem fel a tanárnőre.

- 2 - húztam mosolyra a számat.

- 1 - kaptam a hátamra a táskámat, és kilépek a terem ajtaján, majd megfordulok ,és mosolyogva megvonom a vállamat, mikor megszólal a csengő.

Hátat fordítottok, a még mindig velem ordítozó nőnek, és a tömeggel sodródva kijuttok az udvara.
Beszívom a friss levegőt, ami egyszerűen bódító, még is émelyítő számomra. Egy cigisdobozt húzok elő a kabátzsebemből, és kiveszek belőle egy szál cigit, és meggyújtom.

A tömeget bámulom. Ismerős arcokat keressek, de még mindig nem ismerek itt senkit.Mindenki olyan boldognak tűnik, mindenki beszélget valakivel, csak én állok itt a sarkon magányosan.

Hirtelen egy lány nekem jön. Kiesett a számból a cigarettacsikk. Tátott szájjal bámulok utána, ahogy próbál eltűni a padok között.

A nézelődésemet a telefonom csipogása szakította meg.

Ismeretelen: Akarsz játszani?

Én: Te ki vagy?

Ismeretlen: Ahhoz neked semmi közöd, csak szólíts mesternek!

Én: Miért is tenném?

Ismeretlen: Mert ez kell ahhoz, hogy csatlakozz hozzánk!

Én: Miért lépnék be hozzátok?

Ismeretlen: Mert egyedül vagy, nincs senki, aki szeressen és ez megőrit téged.

Nem bírtam tovább, ezért inkább elraktam a telefonomat. Még egy hangot adott ki a telefonom, de már nem érdekelt.

A csengő hangjára lett figyelmes és arra, hogy a tömeg zúdul befelé.
Elég volt ebből a napból, inkább haza megyek egyedül, nincs semmi kedvem várni a sofőrre.

A táskámban kezdtem el kutatni pénz után, hogy  foghassak egy taxit, de csak 5$ volt nálam.

-Megint mehetek a kibaszott busszal. – hajtottam le a fejem bánatomban, így sikeresen összekócoltam a hajamat.

Elballagtam a buszmegállóig, ahol épp most parkolt le a busz.

Elővettem a telefonom, hogy valami zenét tudjak hallgatni, de eszembe jutott még az ebédszünetnél kapott SMS-t.Újból megnyitottam az appot.

Ismeretlen: Úgy érzem, ezzel a lényegre tapintottam. Kezdődjék is az első szint!

Én: Hány szint van? – pötyögtem bele a telefonomba a kérdést.

Ismeretlen: Majd meglátod. Az első szint legyen az, hogy kössél bele valakibe.

Én: Mit kapok, ha megteszem?

Ismeretlen: A világon rengeteg kérdés van, de annál kevesebb válasz. És te most egy olyan kérdést tettél fel, amire még nem kaphatod meg a választ.

A kíváncsiságom már megint felülkerekedett rajtam.
Felálltam, és a busz végébe sétáltam, ahol pár srác valami szar tuc tuc zenét hallgatott.

-Nem tudnátok lehalkítani?

-Miért? Ha téged ennyire zavar, akkor szállj le a buszról. – mondta a zenét bömböltető gyerek.

-Képzeld, én nem fogok leszállni a buszról, de te kifogod kapcsolni ezt, amit te zenének bírsz nevezni! – szólítottam fel őket, miközben az egyiket neki löktem az ablaknak.

-Mit lökdösöl engem, te nyomorék? – kiállított rám ő is, és behúzott nekem egy jobbost.

Az eddig ismert világ elsötétült.

Amikor újra kezdtem látni mindkét szememre, egy velem egykorú srác mellett találtam magam.

-Szerintem neked volt igazad. Hogy tudnak ilyet hallgatni? Valami jó kis Nirvanat kéne. -  állapította meg.

-Kösz! – dörzsöltem meg a jobb szemem, amivel megint foltokat kezdtem látni – Egyébként te ki vagy?

-Tate.

-Milyen Tate?

-Az nem fontos. És neked mi a neved?

-Charlie.

-Milyen Charlie?

-Az nem fontos! – nevettem el magamat.

Erre ő is nevetni kezdett, és addig beszélgettünk, míg le nem kellet szállnom.

Mikor hazaértem már a szüleim otthon voltak. Biztos felhívta őket valamelyik tanár, hogy már megint eltűntem. Már hozzá szokhatnának.

-Most miért mentél el? - kérdezte  apám lesajnálóan.

-Mert elakartam menni! – jelentettem ki.

-Te milyen udvariatlan vagy, Marsahall! Azt se veszed észre, ha a fiadnak valami baja van. Nézd az arcát! – kezdett el nyávogni anyám.

-Kibírja!- rántotta meg a vállát az egyik felmenőm, majd kisétált a nappaliból.

-Tudott mit kincsem? Holnap itthon maradsz, és kipihened magad. – hajolt anyám a homlokomhoz, hogy megpuszilja, de én elhúzódtam, és bementem a szobámba.

Bekapcsoltam a gépem, és felléptem a Facebookra, ahol Tate bejelölt. Az, hogy honnan tudta, meg a teljes nevem már nem érdekelt, csak az, hogy végre lett egy barátom.

Miután végig vittem egy videójátékot, amire már hónapok óta vártam, kicsit csalódott voltam, ezért inkább elmentem aludni, de még ránéztem a telefonomra.

Ismeretlen: Ügyes voltál :D

-Hát köszi. – jegyeztem meg csendben magamba, és álomra hajtottam a fejem.

Na itt van még egy sztori. A véleményeiteket írjátok meg nyugodtan kommentben, legyen az negatív vagy pozitív^^.