BTS Yaoi ❤

JinKook (BL)

Seokjin POV

- Figyelj már rám légyszíves!- kiabáltam rá a kisebbre. Éppen egy veszekedés közepén voltunk. Olyan sokszor átestünk már ezen, de még mindig nem sikerült előrébb jutni vele.
- Nem érdekel a mondanivalód, Seokjin. Elegem van. Elegem van belőled és a családodból! Annyiszor megmondtam már!
- Tudom Kook. Sajnálom.
- Ezt már ezerszer hallottam. Tudsz újat mondani?
- Kérlek, ne csináld ezt!
- De csinálom! Utálom, hogy az anyád külön ültet minket az asztalnál és még mindig játszani kell a 'félreértes volt, nem az aminek látszik' dolgot! Nem bírom tovább Jin!
- És ez kinek a hibája? Megmondtam, hogy nálunk nincs se csók, se szex mert le fogunk bukni! De a kis maknaenak erre szüksége van, mert egy családi ebéd sem telhet el anélkül, hogy Kookiet ne kényeztesse valaki!
- Azért, mert szeretlek! Ez még nem esett le? És egyébként is... Ha nem kaptak volna rajta, akkor jobb lenne?
- Igen! Mert nem kéne szerepet játszani a szüleim előtt!
- Az nem szerep, hogy megjátszod, hogy két éve barátnőd van, miközben itthon engem dugsz? Kurvára elegem van! Főleg anyádból! Hitegeti magát és ebben te közre játszol, 'mert az csak egy félrepuszi volt'!
- Vigyázz a szádra!
- Miért érdekel ennyire mások véleménye?
- Azért, mert nem akarom, hogy kiközösítsenek amiért mások vagyunk!
- Kit érdekelnek mások! Az én véleményemre miért nem adsz? Őszintén mi lesz ha megfogom a kezed? Jaj, úristen, meglátják az emberek, és akkor mi van?!
- Az van, hogy meg leszünk alázva!
- Jin, szeretsz te egyáltalán?
- Persze, hogy szeretlek, hogy kérdezhetsz ilyet?
- Akkor miért nem tudsz megtenni értem ennyit?!
- Bármit megteszek érted, ezt te is tudod, de ez... Nagyon nehéz nekem! Csak időt kérek!
- Menj a francba...- becsapta maga után az ajtót. A korábban hozzámvágott pohár darabjai még mindig a földön hevertek. Romantikus vacsorát akartam, mert nem voltak itthon a fiúk, de megint feljöttek témaként a szüleim és a kapcsolatunk nyilvános felvállalása, ami végleg betett az estének. Mindig is kényes témák voltak, de a két éves évforduló után Kook, egyébként jogosan, elvárja, hogy szétkürtöljem a kapcsolatunkat.
- Bejöhetek?- kopogtam halkan a fiú szobájának ajtaján.
- Úgy sem számít mit mondok.
- Kook...- a maknae a párnájába temetkezve feküdt az ágyán. Nagyon felidegesítette amit mondtam neki, de a szüleim nem ezt várják tőlem, így nehéz elmondanom nekik, hogy pasim van.
- Ne gyere közelebb- szólalt meg gyorsan ahogy meghallottam lépteimet.
- Tudod, hogy nagyon szeretlek.
- Mennyire?
- Mindennél jobban...
- Akkor holnap a moziban megfoghatom a kezed?- nem válaszoltam- Értem. Ennyi elég is volt. Nem kell többet ezzel a felvállalás dologgal foglalkoznod, Seokjin. Mert nincs többé kit felvállalnod.
- Kook, én...
- Nem. Vacsorázz meg nélkülem, nem megyek ki.
- Kook- könnyek gyűltek a szemembe- Tudom, hogy igazad van, de nem könnyű, ezt te is tudod. De mindennél jobban szeretlek és nem akarlak elveszíteni. Legalább ma este ne csináld ezt. Gyere ki velem enni, neked főztem... Esküszöm utána felhívom anyámat és elmondom neki, csak most utoljára bocsáss meg nekem!- tettem hozzá, mivel Kook nem mozdult.
- Tényleg megteszed?- nézett fel.
- Meg! Esküszöm!
- Jól van... De ha nem, akkor holnaptól vége van a játékodnak- felkelt, odasétált hozzám, aztán megállt előttem. Idegesen nézett végig rajtam, majd lassan a karjaiba zárt.
- Szeretlek- szipogtam, miközben magamba szívtam ismerős illatát. Kézen fogva vezettem ki a konyhába, kivettem egy új poharat és bort töltöttem neki, amíg ő szedett magának.
- Nagyon finomat főztél- mondta teli szájjal, majd nagyot kortyolt a vörös alkoholból és megfogta az asztalon pihenő kezem. Én csak néztem ahogy eszik és azon azon gondolkoztam, hogy hogyan mondjam el a szüleimnek, vagy egyáltalán készen állok-e erre. Amikor a maknae befejezte a vacsorát, remegő kézzel vettem magamhoz a telefonomat. Leültünk Kookkal a kanapéra és kihangosítottam a telefont. Anya egyből felvette.
- Szia anyu!- szóltam bele bátortalanul a mobilba.
- Kisfiam! Baj van? Hogyhogy hívsz?
- Nincs baj, csak... El szeretnék mondani valamit, amit már rég el kellett volna- mondtam halkan, Kook pedig bátorítóan csókolgatta a nyakam, de ez csak rontott a helyzeten.
- Mondjad Jin.
- Anya, én... Hogy is mondjam. Az nem csak egy félrepuszi volt. Együtt vagyok Kookkal. Két éve...- hosszú monológban magyaráztam el neki, mi történt velem az elmúlt évek során.
- Jin...- mondta elhűlve.
- Ez az igazság anya. Nem akarok tovább titkolózni.
- Én mindig is gondoltam, fiam, de reménykedtem. Erre most nem tudok mit mondani. Mindenesetre nem szeretném, hogy haza gyere. Tudod, hogy apád hogy viszonyul ehhez- felelte kurtán, majd megszakította a hívás.
- Tessék...- dobtam el a készüléket- Most már tudják.
- Ügyes vagy, Jin. Büszke vagyok rád- meg akart csókolni, de eltoltam magamtól.
- Hagyj egy kicsit egyedül...
- Hyung...
- Most tagadott ki az anyám, hagyj egyedül!- kiabáltam rá, közben a könnyeimmel küszködtem. Fájt amit anya mondott, de tudom, hogy Kook mellettem áll.
- Az étkezőben leszek. Szeretlek- megszorította a kezem és elment. Máris hiányzott a melegsége és az érintése, a hangokból ítélve bort töltött és magányosan iszogatott az asztalnál. Most már tudják, nyugtattam magam, nincs ezzel semmi baj. Kinek a pap, kinek a papné, nemde? A szívem viszont összetört, sosem gondoltam, hogy egyszer anyám azt mondja nekem, hogy ne menjek haza, csak azért mert mást szeretek, mint akit ő gondolt. Apáról inkább ne is beszéljünk...
- Ne haragudj...- ballagtam ki Kookhoz- Nem gondoltam, hogy...- mit nem gondoltam? Tudtam, hogy anyám nem fog örülni, sőt legbelül ilyen reakcióra számítottam.
- Ülj le szívem... Tudom, hogy nehéz, de én itt vagyok neked. És büszke vagyok rád amiért elmondtad és végre nem kell titkolóznunk. Nem igazán voltam fair, amiért így rádkényszerítettem, de nem húzhattuk tovább...
- Majd... Megbékél. Remélem...- megfogta a kezem. Együttérző volt. Tudom, hogy neki is borzasztó megpróbáltatásokat és megaláztatás kellett elviselnie miattam, rosszabbakat mint nekem, de attól még szörnyű volt hallani anya kegyetlen szavait.
- Elmosogatok. Addig készülődj, mert megyünk fürdeni, jó?- némán bólintottam. Kook felállt, összeszedte a vacsora maradékait, majd megpuszilt és nekilátott a mosogatásnak. Kimentem a fürdőbe és szembeálltam a tükörrel. Duzzadtak és vörösek voltak a szemeim, a hajam kusza tincsekben állt. Megmostam az arcom, de akkor sem tetszett jobban az ember, aki visszapillantott rám. Levetkőztem és megvártam a maknaet. Amikor belépett a fürdőbe, csak némán megölelt, nem is kellettek szavak ahhoz, hogy érezzem, mennyire fontos vagyok neki és mellettem áll. Gyorsan lekapkodta a ruháit és forró vizet engedett, öntött bele habfürdőt és az elrejtett kis dobozunkból beleszórta a maradék rózsaszirmokat. Elmosolyodtam a figyelmességén. Talán bűntudata van? Vagy ilyen formában nyilvánul meg az együttérzése? Vagy mindkettő? Belemerültünk a vízbe, jól esett a meleg, az meg főleg, hogy Kook is itt van. Nekidőltem, ő pedig átölelt és hozzám simulva puszikkal árasztott el.
- Sajnálom amiket mondtam, hyung. Nem gondoltam komolyan...
- Semmi baj. Saját magamnak generáltam. De őszintén... Jó érzés túl lenni ezen az egészen. Sokkal jobb, hogy tudom, nem kell többet titkolózni. És igen, megfoghatod holnap a kezem a moziban.
- Meg is csókolhatlak amikor akarlak?
- Igen.
- Bárhol?
- Bárhol. Az utcán is.
- Ki vagy te és mit tettél a szerelmemmel?- kuncogott. Együtt nevettünk a pár órával ezelőtt történteken és azon, hogy mennyire buták voltunk. Hosszú idő után először tudtunk nyugodtan, egyetértve beszélgetni a kapcsolatunkról és az érzéseinkről. Sokáig pancsoltunk, szinte jéghideg volt a víz mikor kijöttünk a kádból. Kook belecsavart egy puha törölközőbe és a szobája felé terelgetett, majd lefektetett az ágyára. Lekapcsolta a lámpát és leült mellém a matracra.
- Még nem akarok aludni, Kookie.
- Fárasztó nap volt. Te is fáradt vagy.
- Nem baj- rávetült az ablakon besütő holdfény. A selytelmes megvilágításban is ugyanolyan gyönyörű volt, mint nappal, bár most csodálatos arcát nem takarta vastag alapozó és sminkréteg, a haja pedig rendezetlen tincsekben lógott. Elnyűtt póló és boxer volt rajta, de sokkal szebbnek találtam őt így, mint élére vasalt ingben és túldíszített zakóban, bársonyszalaggal a nyaka körül.
- Pihenj csak...
- De ezt az estét nem így akartam. Nem igazán romantikus, de egy békülős szex hiányzik.
- És ha közben elalszol?- mászott fölém.
- Lehetetlen, amíg te vagy felettem- finomabban csókolt mint szokott. Minden porcikámat végigpuszilta, én pedig elengedtem magam és élveztem a mással össze nem hasonlítható érzést. Tudta, hogy mit csinál, ujjai gyakorlottan csúsztak rá férfiasságomra, mintha egész életében ezt csinálta volna. Mindig tudta hogyan mozduljon, mi esik jól és mi nem, finom volt és gyengéd.
- Szeretlek, hyung- suttogta a fülembe. Minden mozdulatából éreztem, hogy hiányoztam neki, még ha csak pár nap volt is a külön töltött idő. Az érintéseiből tudtam, hogy a sok vita ellenére nagyon szerelmes és nem akar elveszíteni. Úgy ölelt, mint aki soha nem akar elengedni és ezt én is viszonoztam. Átkaroltam a derekát, még közelebb húztam magamhoz, hogy teljesen összesimuljunk. A torkomon kicsúszó nyögésekre még gyengédebb érintésekkel felelt, miközben férfiassága bennem lüktetett. Sóhajaim közben sűrűn adtam tudtára, hogy mennyire szeretem, mennyire sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neki és mennyire hiányzott. Orgazmusát jóleső sóhajjal koronázta. Egyszerre mentünk el, az első pár alkalmon kívül mindig így volt. Tökéletes az összhang köztünk, bármiről is legyen szó.

- Jó reggelt, édesem- mosolygott rám, amikor felébredtem. Összeölelkezve feküdtünk, a tegnap esti ragaszkodás megmaradt. Kook úgy szorította a kezem, hogy mindkettőnk ujjai elfehéredtek, de nem foglalkoztam vele. Ebből is éreztem, hogy imád és engem csak ez érdekelt.
- Imádok így ébredni. Hiányoztak a közös reggelek.
- Nekem is...- megcsörrent a telefonom- Ne vedd fel. Maradj még- ölelt magához még jobban.
- Nem fogom. Ráér. Majd visszahívom...
- Helyes...- megpuszilt és a lehető legjobban hozzámbújt. A telefonom szüntelenül csörgött, úgyhogy azzal az ígérettel, hogy még visszafekszek, felvehettem a készüléket. Nagy meglepetésemre anya hívott. Bocsánatot kért, amiért egyből elítélt minket és azt mondta, kiállt mellettem, amikor apa azt mondta látni sem akar. Bár nem erre számított, de elfogadta a helyzetet és inkább megbékél a dologgal, minthogy haragban legyen velem. A hívás után boldogan bújtam vissza szerelmem mellé az ágyba, elújságoltam neki a hírt aminek még szorosabb öleléssel örültünk együtt. Este kézen fogva sétáltunk az utcán, Kook büszkén csókolt meg amikor a parkban leültünk és nem érdekelték a furcsálló, undorodó pillantások, amiket a hetero párocskák vetettek ránk. Én is elengedtem a fülem mellett a 'fujj, ez undorító' és a 'miért kell nyilvánosan' típusú megjegyzéseket, és őszinte szeretettel öleltem magamhoz a számomra legfontosabb embert a világon.