BTS Yaoi ❤

JiKook Twoshot #2

/ugyanazt tudom mondani, mint az előző résznél: aki nem szereti ha egy yaoiban minden pontosan le van írva, az lapozzon el és nézzétek el a hibákat. Jó olvasást ^^/

Jimin POV

- Jimin, Kook!- kiabált be kora reggel a sátorba Jin- Mi van itt?- nézett furán, mikor meglátta, hogy mennyire szorosan belefontuk magunkat egymás karjaiba.
- Mi lenne?
- Hát... Semmi. Csak azt hittem, rosszul hallottam este. Legközelebb lehetne halkabban is...- suttogta erélyesen.
- Azért ti sem szoktatok olyan csendesek lenni- morogta Kook álmosan- Tapasztalat.
- Ahm... Mindegy. A lényeg, hogy gyertek reggelizni- hagyott magunkra piruló arccal a legidősebb.

Körülbelül tíz percbe telt mire össze tudtuk szedni magunkat és kimásztunk a sátorból. Szegény maknae járni is alig tudott a történtek után, úgyhogy kénytelen voltam a hátamon elvinni őt az asztalig ahol a többiek ültek.
- Mi a mai terv?- kérdeztem gyorsan, nehogy véletlenül felvetődjünk Kookkal témaként.
- J-Hope az első. Utána te jössz Jimin. Utána én, Kook, Nam, Jin, utoljára pedig Tae- hadarta el gyorsan Suga a beosztást.
Senki nem beszélt reggeli közben. Mindenki sietett, fodrászok, sminkesek, stylistok és fotósok várták, hogy megérkezzünk hozzájuk. Miközben az öltöztetőm serényen szurkálta a gombostűket a nadrágomba, JungKookiet figyeltem. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor láttam, hogy mennyire idétlenül jár. A mögötte haladó V ezt meg is jegyezte:
- Miért mész ilyen furán Kookie? Jimin nem bírt magával éjszaka?- kuncogta, mire a maknae arcszíne rögtön tűzpirosra váltott, majd elmormogott egy "izomlázam van"-t.

- Istenem, de hosszú volt ez a nap...- sóhajtozott Jin kimerülten a nap végén.
- Gondolom este nem leszel ilyen fáradt- súgta oda neki a maknae, mire a legidősebb olyan sebességgel fordult felé, hogy azt hittem megüti.
- Ne szemtelenkedj JungKook...- mondta fogcsikorgatva. Sosem láttam még ilyen idegesnek. Nyilván Nam egy érzékeny pontnak számít nála...
- Kookie, gyere együnk valamit inkább- rángattam el onnan- Ésszel már könyörgöm...- forgattam a szemem, miután távolabb kerültünk a többiektől.
- Attól félsz, hogy elmondja valakinek ugye?
- Igen és...
- Nem fogja- szakított félbe- Mert akkor mi is mondjuk. És ezt ő is tudja... Logika. Meg eleve miért akarna rosszat?
- Nem tudom. Nem nézem ki belőle... De nincs semmi alapja... Csak te szólogatsz neki oda. Ennyi.
- Amit mondok annak igenis van alapja!- csattant fel- Nincs annyi hajszálam ahányszor láttam őket csókolózni meg ölelkezni, nem is beszélve arról, hogy állandóan a mi szobánkban dugnak. Úgyhogy emiatt ne legyél ideges. Ha arra kerülne a sor tudnám rendezni.
- Rendben, akkor nem aggódok... Csak legyen már sötét- vándorolt a tekintetem a lemenő napra, szinte azt várva, hogy attól gyorsabban lebukik majd a dombok alá- Ha tehetném megcsókolnálak, mert tök romantikus ez a naplemente... De nem szabad- fordultam vissza Kook felé.
- Már nem sokat kell várnod. Várnunk- javította ki magát, ami nagyon jól esett. Egy párnak tekint minket... Gyorsan megölelt, majd elment kajáért.

- Milyen lehet a víz?- vetettem fel, mikor már a sátor előtt vacsoráztunk.
- Biztos meleg- csámcsogott Kook, miközben a manager egyre közelebb erő sziluettjét bámulta.
- Minden rendben fiúk?- kérdezte, de nem igazán úgy mint akit érdekel is a válasz- Lassan menjetek aludni, holnap is hosszú nap lesz. Megint csoportos és páros fotózás tudjátok...- mind a ketten unottan bólogattunk arra amerre a managert sejtettük a sötétség homályában- Na, hát akkor jó éjszakát! Még jöjjek vissza vagy hagyjalak titeket?
- Nem szükséges- vágta rá Kook egyből- Fáradtak vagyunk, szeretnénk pihenni.
- Rendben- intett, majd sietősen elment.
- Akkor ez is elintézve...- toltam befelé a maknaet a sátorba- Most már csak az enyém vagy- csókoltam meg. Hiányzott a forró bőre és a puha ajkai, de most újra visszakaphattam.
- Jimin... Nem nézzük meg milyen a tó?
- Most? Hülye vagy?
- Jaj jól van már... Gyere!- elindult kifelé, de megfogtam a karját.
- Ne! Veszélyes!
- Hyuuung...! Legyél bevállalós.
- Az nem elég bevállalós, hogy ezt csináljuk?!
- Ahogy gondolod. De én kint leszek. Ha akarsz valamit kénytelen leszel velem jönni!- mondta durcásan, majd sietve kibújt a sátorból. Utána mentem.
- Kook! Tényleg ne!- loholtam mögötte, de válasz helyett csak hozzám vágta a felsőjét. Mindenképpen vissza akartam vinni a sátorba, mert veszélyes ilyenkor élő vízbe menni, én pedig féltem őt...- Kérlek gyere velem vissza.
- Gyere velem te!
- Veszélyes!
- És?
- Féltelek te szerencsétlen, gyere vissza!- fakadtam ki.
- Szó sem lehet róla- tényleg nem akartam ezt. Sietős léptekkel utolértem, majd erőfölényemet kihasználva felkaptam- Tegyél le!- ficánkolt az ölemben.
- Nem! Mondtam, hogy nem mehetsz oda.
- Hyung tegyél le! Most!
- Felejtsd el, hogy te most fürödni fogsz- a tekintetem az arcáról a kockás hasára vándorolt és mitagadás, ölni tudtam volna érte, hogy lássam nedvesen is.
- HYUNG!
- Ne ordibálj kérlek. Egyrészt mert felversz mindenkit, másrészt meg nem fog meghatni. Hideg is van és veszélyes is.
- Nem vagy az anyám, szóval ne viselkedj úgy mintha az lennél!
- Nem érted, hogy féltelek?!
- De engem nem kell! Tegyél le és kész!- hiába vagyok erős, Kook nehéz, főleg hogy kapálózik is. Tudtam, hogy kis időn belül kénytelen leszek letenni akár akarom, akár nem.
- Kookie... Nem és kész. Most viszont leteszlek, de nem mehetsz a tóba!- óvatosan leengedtem a lábait, de ahelyett, hogy egy helyben maradt volna, most ő vett ölbe engem és már szaladt is a tó felé. Nem tudtam kibontani magam a szorításából, úgyhogy tehetetlenül néztem az egyre közeledő víz látványát. Hamarosan már érezhettem is, ugyanis a partra érve a maknae egy jól sikerült lendítés kíséretében ruhástól a langyos tóba dobott. Ő ledobálta magáról a fölösleges textileket, majd utánam ugrott.
- Ugye, hogy nem is rossz- rázta ki a vizes tincseket szeméből- Sajnálom, hogy a ruháid nem úszták meg- biggyesztette le a száját egy pillanatra.
- Ezért még számolunk!
- Ugyan már...- közelebb úszott és a nyakamba karolva megcsókolt- Azt hiszem tudlak kárpótolni.
- Talán... De nem lesz egyszerű- fordítottam el sértődötten a fejem. A maknae így csak még jobban hozzáfért a nyakamhoz, majd elkezdte fogaival tépázni vékony bőrömet. Durcásan ellöktem őt magamtól, de amikor újra feljött a sötét víz alól elakadt a lélegzetem. Hófehér bőrén gyémántként csillantak meg a vízcseppek, mielőtt kockás hasán átszáguldva visszacsuroghattak volna a tóba. Kook elvigyorodott az ámulatomon, majd közelebb húzott magához és a vizes póló takarta felsőtestemet kezdte fogdosni. A hidegben megfeszültek az izmaim, így szépen kirajzolódtak a bőrömre tapadó anyag alatt. Lassan lehúzta rólam a ruhadarabot, aztán a partra dobta.
- Ne hagyj már mindent rám...- panaszkodott amiért nem vetkőztem le magamtól.
- Neked kell kiengesztelned. Hajrá.
- Hyung...
- Ne dumálj, csináld.
- Hova lett a tegnapi aggódó, romantikus éned?
- Felemésztette a hisztis és a szenvedélyes énem.
- Én csak a hisztiset látom- gúnyolódott.
- A szenvedélyes nem jön elő magától- húztam fel az orrom, mire kuncogni kezdett.
- Olyan aranyos vagy ilyenkor...- mosolygott.
- Csak ilyenkor?!
- Mindig- suttogta a fülembe. Élveztem, ahogy a forró lehelete a hűvös széllel vegyülve cirógatja a nyakam. Legszívesebben kivittem volna a parta és a földbe döngöltem volna, de jó volt a sértődöttet játszani.
Finoman megharapta a fülem, majd apró puszikkal haladt lefelé. A kulcscsontomnál megállt, óvatosan megnyalta és megrágcsálta. Ez a fétise... És én imádom. Halkan felnyögtem amikor éles fogai a bőrömhöz értek. Amikor kicsit durvábban megharapott, éreztem, ahogy a meleg vérem lassan csorog le a mellkasomon. Kook a nyelvével elállta a kis vörös patak útját.
- Finom vagy...
- Te meg lassú.
- Tegnap nem ugyanezt csinálta valaki khmm...?
- Lényegtelen mi volt tegnap.
- Pedig nem az. Mert akkor nem lennénk itt- egyetértően hümmögtem, miközben Kook elkezdett megszabadítani a rajtam maradt ruháktól. Halk sóhaj hagyta el a számat, amikor a víz alatt kitapintotta legérzékenyebb testrészemet. Kínzó lassúsággal húzta rajta végig vékony ujjait, miközben kaján vigyorral figyelte a reakciómat. Egyre szaporábban vettem a levegőt ahogy a maknae mozgatta rajtam a kezét. Ő halkan nevetett a nyakamba hajolva, én pedig próbáltam eltolni magamtól, mert kezdett megőrjíteni az érzés amit okozott, de minden erő elszállt a végtagjaimból.
- Nem kell csendben maradnod hyung...- suttogta.
- Ne csináld ezt. Le fogunk bukni...- préseltem ki magamból nagy nehezen a szavakat.
- Azt mondtad nem érdekel.
- Az... Tegnap volt- mondtam akadozó lélegzettel.
- Akkor most már nem is akarod?- húzódott el óvatosan, miközben a vigyor továbbra is az arcán maradt.
- Kookh...
- Jiminnie- kényeskedett, de nem tudtam a szavaira koncentrálni. Elvarázsoltak puha vörös ajkai és a csillogó szemei. Egyszerűen gyönyörű... Megfogtam a kezét és visszahúztam magamhoz. Nem akartam, hogy csak akár egy percig ne érezzem a teste melegét, forró bőrömre tapadó ujjait és telt ajkait az enyémeken. Csak nevetett aztán a keze visszacsúszott előző helyére, én pedig engedelmesen hangot adtam a tetszésemnek.
- Helyes...- bólogatott a maknae amikor meghallotta a sóhajaimat. Összeszorítottam a szemeimet. Kook munkálkodás lassan elérte célját, a vállaiba kapaszkodtam, majd egy hirtelen nyögés kíséretében elélveztem. A lábaim teljesen elgyengülten remegtek, szinte csak a maknae tartott.
- Teszek róla hogy ma kétszer is elmenj hyung...- suttogta a fülembe, miközben próbálta megtartani a súlyom, hogy ne essek el. Kis idő múlva sikerült visszanyernem az erőmet és az egyensúlyomat, de Kook ismét levett a lábamról - szó szerint. Alám nyúlt és az ölébe vett.
- Remélem felkészültél, mert most te kerülsz alulra- nagyot nyeltem, mert tudtam, hogy szörnyű lesz, és most vissza fogom kapni a tegnapit. De a fájdalom helyett csak Kook vékony csontos ujját éreztem magamban, ahogy ellazítja feszes izmaimat. Meglepetten néztem rá, mire megint csak mosolygott.
- Én nem vagyok olyan mint te... Vigyázok a szerelmemre, mert csak egy van.
- Még jó- heherésztem, miközben egyre mélyebbeket lélegeztem, ahogy a maknae második ujja is társult az első mellé. Ollózó mozdulatokkal lazított rajtam, majd amikor már eléggé felkészültnek gondolt, feljebb emelt és elmerült bennem. Még így is fájt, hogy Kook időt és figyelmet fektetett ennek megakadályozásába, úgyhogy kezdtem kicsi sajnálni a tegnapi hanyagságomért. Lassan mozogni kezdett, én pedig szenvedtem hatalmas méretétől.
- Kookie... Túl nagy vagy- ziháltam.
- Te meg túl szűk- lehelte bele a langyos éjszakai levegőbe. A nyakába karolva tartottam meg magam és az arcát figyeltem. A szemei szinte teljesen csukva voltak, alig látott ki a pillái alól, amin vízcseppek csillogtak. Puha ajkait résnyire nyitotta, közel voltam hozzá, így hallhattam az édes sóhajait, amik elhagyták vörös párnáit. Teljesen hozzásimultam nedves testéhez, miközben mindkettőnk nyögései egyre gyakrabbak és hangosabbak lettek.
- Szeretlek hyung...- súgta oda alig hallhatóan. A sötétben nem látszott, de elpirultam szavai hallatán. Válaszra nyitottam a számat, de az 'én is' helyett csak elcsuklott a hangom és megremegtem. A maknae megtalálta a tökéletes szöget és pontot, így akaratom ellenére sem tudtam kimondani azt a két szót. Csak sóhajtoztam, miközben éreztem az egyre növekvő gombócot az alhasamban, ami jelezte, hogy nem sok van hátra. A fogaimat belemélyesztettem a nyaka vékony bőrébe, mivel nem volt lepedő vagy takaró amit gyepálhattam volna helyette. Csak mi ketten a voltunk, a szex és a lebukás veszélye egy eddig ismeretlen izgatottsággal töltött el, ami nagyon tetszett. Újra minden erő elszállt a testemből, már nehezemre esett tartani is magam nemhogy tovább viselni amit Kook művel velem. Csak remegtem a karjaiban, mint egy síró kisgyerek az anyja ölében, aztán egy magas hang kíséretében kettőnk közé élveztem. Két erős lökés után a maknae is követett, megtöltött forró nedvével, majd levezette maradék energiáját pár lassú mozdulattal. Óvatosan a lábamra állított, de nem tudtam megtartani magam. Hozzábújtam, ő pedig megint készségesen megtartott, miközben vizes tincseimet simogatta.
- É-én is...- nyögtem ki végül a rövid mondatot amit eddig nem sikerült. Kook elmosolyodott és egy finom csókkal honorálta ezt a két szót.
- Gyere, menjünk vissza...- szakította meg a hosszúra nyúlt csókot, majd nevetve ölbe vett és visszacipelt a sátorba. Gyengéden letett a puha párnák közé, majd hozott kintről egy törölközőt és alaposan megtörölgetett mindenhol.
- Sikerült kiengesztelni?- kérdezte halkan, mikor betakargatott.
- Sajnos még nem. Ha ezt megismételjük akkor talán...- mosolyodtam el fáradtan.
- Kis telhetetlen- puszit nyomott a homlokomra, majd odafeküdt mellém. Magamhoz húztam, ő pedig átkarolt és simogatott amíg el nem aludtam.