Ha Ismernél - If You Know Me (ÁTÍRÁS ALATT)

Chapter Eight

- Hercegnő, hogy nekünk mindig így kell találkozni -mosolyodott el. Az az átkozott mosoly.

- Elengedhetnél mostmár -nézek a szemébe, arca túl közel van az enyémhez, de nem engedhetem neki, hogy megtörjön. Nem hoz zavarba a gyönyörű szeme, se a tökéletes szája. Vagy mégis?

Úgy álltunk ott vagy két percig, egymás szemébe bámulva. Megszűnt körülöttünk a világ, csak mi ketten voltunk, elfelejtettem Lydiát, a veszekedésünket, hogy összeboronáltak Brettel, hogy az a férfi akit a világon legjobban gyűlölök, most ide tart, vagy már itt is van és a legfontosabbat, hogy ez mind Brett miatt van. Ha nem találkozok vele, sose találtak volna meg. Feleszmélve elhúzódtam a fiútól, mivel már nem tartott olyan erősen, könnyen kiszabadultam biztonságot nyújtó karjai közül.

- Meg ne szólalj! -szóltam rá élesen. -Köszönöm, hogy majdnem szétvertem magam miattad, de most ha megbocsájtasz, nekem mennem kell -kerültem volna ki, de újra elkapta a karom és nem engedte el. Nem szorította, de ahhoz eléggé erősen fogta, hogy ne bírjak kiszabadulni.

- Aaaa, nem mész sehova. Biztos nincs olyan sűrgős dolgod, hogy ne bírj beülni velem a kávézóba meginni egy kávét, ja és elmesélheted majd, miért van kisírva a szemed -kalandozott el a gondolata.

- Már megbocsáss, de te -mutattam rá - csak ne feltételezz  dolgokat rólam -itt, pedig magamra mutattam. -És különben is nincs kisírva a szemem, biztos csak belement valami.

- Ja persze, el is hinném ha a barátnőd nem tátogna és integetne távolról. Összevesztetek? -kiváncsiskodott.

- Semmi közöd hozzá -szűrtem ki a fogaim közül.

- Rendben, meg is várhatjuk és majd megkérdezzük tőle -kacsintott rám.

Megfordultam, hogy megnézzem, de lehet nem kellett volna. Túlságosan közeledett felénk. Két választásom volt, vagy megvárom és beszélek vele, vagy elmegyek Brettel. Az utóbbit választottam.

- Jó, oké. Menjünk, mielőtt ideér -fogtam meg a kezét, bár nem igazán tudom miért. Vártlanul ért, hogy Brett nem ellenkezett. Felálltam a deszkámra, de Brett nem engedte el a kezem, sőt mégjobban szorította, és hogy őszinte legyek én sem akartam elengedni.

Ha eddig nem néztünk úgy ki, mint egy pár, akkor mostmár biztos.

-  Nézz hátra, hogy jön-e utánunk, de ne túl feltűnően -utasítottam.
Lassan, lazán hátrafordult és szétnézett.

- Nem jön, másik írányba megy -tudatosított.
Ezek szerint feladta, és hazamegy, ami igazán furcsa volt, mivel Lydia nem egy olyan lány, aki csak úgy feladja azt amit elszeretne érni.

- Kösz -dobtam neki oda.

- Nézzenek csak oda, megtört a jégkiráynő -húzta gúnyos mosolyra a száját.

- Hahaha, nagy poént mondtál -adtam egy kicsit magam.

- Én mikor nem? -kacsintott

- Hát persze, te mindig ilyen hatalmas poénokat sütsz el. Ezért is kedvelnek, mi? -fintorodtam el.

- Jajj hercegnő, tudom, hogy te is ezért szeretsz.

- Nem gondolod,hogy kicsit elvagy szállva magadtól? Vagy egy kicsit nagyon?

- Ugyan. Nem vagyok én olyan -legyintett

- Szerinted nem, de mások szerint? -kötözködtem.

- Mások szerint egy kedves, jóképű, inteligens ...

- Elég -álltam meg a deszkámmal és szörnyűlködni kezdtem. - Gondoltam, hogy nagyképű leszel, de hogy ekkora egoistába futok bele, szószoros értelembe, na azt nem. -meredtem magam elé komolyan, majd arcán látva a kétségbeesés és rádöbbenés jelét elröhögtem magam.