Az Univerzum Tanácsa (Befejezett)

A Kaptár Vörös Királynője

Helló Mindenki!

Egy hét kihagyás után újra jelentkezem! Nem akarok mentegetőzni, meg semmi ilyesmi, de esküszöm, hogy nem direkt hagytam ki! Egyszerűen csak nem jutott eszembe, hogy vasárnap van és fel kéne tölteni az új részt. Előfordul az ilyen az aranyhal memóriával rendelkező egyéneknél, mint én...

A mai részben lesz egy kis meglepetés néhány embernek: Rachel betartotta az ígéretét. Hogy ez mit is jelent? Olvass tovább és kiderül...

Ciaó!

Fanni

- Baj van, Jeremy? - lépett a fiú mellé Holly. Már rég felállították a sátraikat éjszakára - a többiek már mind húzták a lóbőrt. Jeremy azonban nem tudott aludni. A fűben feküdt és a Holdat bámulta valamin nagyon gondolkozva. Szőke hajú barátnője vitt neki egy pokrócot, hogy arra telepedjen rá - ezt a csoki szemű hálásan el is fogadta.

- Csak csillagképeket keresgélek - válaszolta, de még ő maga is érezte, hogy felesleges hazugságokkal dobálóznia. Főleg nem ilyen bénákkal. Felsóhajtott. - Aggódom apa miatt - vallotta be. Holly megfogta a kezét és megpaskolgatta, majd ő is lefeküdt mellé, így már ketten bámulták a Holdat. Megjegyzem: kezén fogva. És ez helyesnek is tűnt, legalábbis Jeremy szerint. Úgy vélte, hogy ez csak a baráti támogatás a lány részéről. Amiről rajta kívül minden épeszű ember tudta volna az igazat. De, hát Jeremyt nem feltétlenül az eszéért szeretjük, így ez megbocsátható neki.

- De hisz ismered. Tud vigyázni magára - jegyezte meg csendesen az előbb említett személy.

- Ismerem, na, de a RAMTEGY-esek Héliához vitték! Héliához! - ismételte meg a nyomaték kedvéért.

- És? - kérdezett vissza a lány. Jeremy úgy nézett rá, mint aki meggágyult.

- Nem emlékszel, hogy mit meséltek a táborlakók róla?

- Nem - Holly hangja ingerülten csengett - mert az apád gondoskodott róla, hogy ne halljam őket.

- Hát jó is, hogy kihagytad - értett egyet a gesztenyebarna hajú. A lány sértetten felhorkantott, mire a fiú folytatta: - Elmesélték az összes véres gaztettét. Részletesen - Jeremy megborzongott. - És megállapították, hogy egy boszorkány.

- Boszorkány? - nevetett fel Holly. Nevetségesnek és gyerekesnek érezte ezt a szót.

- Igenis az! Ha nem hiszed, el is mehetsz! - üvöltött rá barátja. A lányban bennrekedt a levegő. Még sosem kiabált vele... Szemébe önkénytelenül is könnyek gyűltek. Hátat fordított és sírva elrohant. Jeremy utána kiáltott, de nem állt meg. A fiú felsóhajtott. ,,Ezt jól elszúrtam" - jegyezte meg, csak úgy magának. Nem tudta, hogy ilyenkor mit kellene tennie, de úgy ítélte, hogy megvárja, amíg Holly megnyugszik. Visszaheveredett, hogy újból apja kiszabadításán dolgozhasson, de gondolatai minduntalan az előbbi beszélgetéshez tértek vissza. Szinte hallani vélte Holly nevetését... Aztán rájött, hogy valaki tényleg hangosan kacag, csak éppen az a valaki nem a barátja. Felkapta a fejét és észrevett egy fényfoltot a rét szélén, a fák között. De ahogy felállt és közelebb lépett, a fényfolt eltűnt. Jeremy rohanni kezdett a fához, ahol ezt a jelenséget látta, de hiába mászott fel, semmit sem talált. Viszont a fa tetejéről remekül belátta a vidéket és észrevett egy sötét sziluettet. Egy torony sziluettét. Az irányítótoronyét.

***

- Úgy unatkozom! - nyafogott Pinky. Már órák óta várták a jók felbukkanását, de semmi sem történt. Ez pedig bosszantotta a rózsaszín hajú lányt. Ahogy az is, hogy Castiel néhány másodpercre le-lefagyott a jelenlétében. Ennek köszönhető volt az is, hogy a fiú által elővett játékban kíméletlenül legyőzte barátját. Már vagy tizedszerre. Márpedig Scar... mármint Pinky nem szerette a könnyű győzelmeket. Ha megdolgozott valamiért, akkor a jutalom még jobban esett neki. Többek között ezért is nem akart járni Casszel, így, hogy a fiú időnként a karjába tudott volna ájulni. Meg ki akarta próbálni másokkal is az ilyen dolgokat, mielőtt ráugrott volna a Nagy Ő-jére. Legalábbis Hélia szerint valahogy így találkozik majd a sráccal, akivel életük végéig együtt maradhatnak.