Életem végéig bánni fogom [BEFEJEZETT]

I.

        A nevem Karolina Spilberg. 1982-őt írunk, most 17 éves vagyok. Két éve autóbalesetben az öcsém Brian Spilberg 5 éves volt amikor meghalt. Az autót a nővérem vezette, aki 25 éves volt. Ő súlyosan megsérült, majd két hónap elteltével őt is elérte a halál. Most egy kis faluban élek édesanyámmal és bátyámmal, aki két évvel idősebb nálam. Édesanyám kiskorában súlyosan megsérült, ugyan is egy szerencsétlen baleset miatt kigyulladt a ház amelyben lakott. Így haltak meg a nagyszüleim. Az édesanyám még időben kiszabadult az égő házból. Éppen, hogy túlélte, azóta a rettenetes nap óta tele van égési sérülésekkel. Nem csak, hogy sebhelyek fedik testét, még hang is alig jön ki hangszálain. Apámat nem ismertem, anyám azt mesélte, hogy még kiskoromban elhagyott minket mert nem akart még egy gyermeket. A bátyám Kort Spilberg és én mindent megteszünk azért, hogy gondoskodjunk édesanyánkról. Kort önkéntesként dolgozik egy kórházban. Így csak nagyon ritkán láthatom. Már nem csak a házban, hanem a ház körül is én jeleskedem.

                                                       "Rémálmok kísértenek már napok óta!"

       REGGEL, 6óra 10perc. Sikítva ébredtem. Az álmaimban mindig ugyanazt látom. Fekszem az úttesten, zuhog az eső. Tiszta vér a testem. Egy kocsi felé nyúlok, mely az árokban van. Az öcsém szintén tiszta vér és mellettem fekszik, az eső mossa véres testét. Homályosan, de látom a nővéremet ahogy próbál kitápászkodni a felismerhetetlen járműből. Az öcsém felém fordul és utolsó leheletével mondja -Ez mind a te hibád!-      Mindig sírva ébredek.

        DÉL, 12óra 35perc.  Ma hazajön Kort. Gyorsan felkeltem és rápillantottam anyámra. Mélyen aludt. Elindultam a buszmegállóba. -KÉSŐBB, Kort leszáll a buszról. Mielőtt bármit is kiejthettem volna a számon, rám mordult.

- Egyedül hagytad anyát? Hogy lehetsz ilyen felelőtlen Karolina?!- Megragadta a karomat és rohantunk haza.

Kort berontott az ajtón és anyánk éppen olvasott, szóval teljesen jól volt. Már amennyire egy sebekkel teli, majdnem néma ember jól tud lenni. Kort nagyon aggódott, és lerohanta anyát.

- Anya jobban vagy?  Hoztam a kötelező gyógyszereket. Vedd be őket mihamarabb. Sajnálom, hogy csak most tudtam jönni, de....

Anya nehezen de válaszolt bátyámnak.

- Kisfiam ne terhelj ennyi mondattal kérlek. Köszönöm, hogy hazajöttél. Érzem, hogy ez az utolsó beszélgetésünk, hisz az állapotom csak romlik és....

Nem bírtam tovább hallgatni e szívszorító szavakat.

- Elég. Anyám kérlek akkor te se mondj ilyeneket. Kérlek, anya a szívem szakad meg. Ne erőltesd meg a hangod.

Kort beadta a gyógyszereket édesanyánknak és bekötötte az infúziót. Én eközben vacsorát készítettem. Lassan beesteledett.

        ESTE, 9óra 47perc. Kort bement a szobájába és becsapta maga mögött az ajtót. A vacsorát az ajtaja elé tettem. Ezután odamentem édesanyámhoz elmondtam felette egy imát és mikor újra elmentem bátyám ajtaja előtt már nem volt ott a tálca. Már el is felejtettem, hogy milyen boldognak lenni. Most mégis mosoly ült az arcomra. Ám most mosollyal csuktam le szememet félelem nélkül, de a rémálmot még egy pici gödröcske sem tudta elűzni.