Never Leave You Alone

Az állatorvosi rendelőben voltunk négyen, én, Deaton, Talia és Deucalion. Duke békét akart kötni Argenttékkel, hiába próbáltuk őt meggyőzni Taliával, nem allgatott ránk, hisz önfejű volt és makacs, mint bármelyik alfa.

- Nagyra becsülöm a békeszeretetedet, de süket fülekre fogsz találni - mondta Deaton, én pedig egy amolyan "Én megmondtam" pillantást vetettem rá, mire csak a szemét forgatta, de azért az asztal takarásában megfogta a kezem és összefűzte ujjainkat. Talia rám nézett és egy halvány mosoly jelent meg az arcán, amit pironkodva viszonoztam.

- Különösen akkor, ha Gerardot keressük - helyeselt a nő és Deucalionra pillantott.

- Igen, az Argenteknél asszony a családfő - folytatta a doktor, én pedig pontosan jól tudtam, hogy Talia nem erre gondolt, én sem erre gondoltam.

- Az én kifogásom úgy szólt volna, hogy Gerard egy pszichopata. Hogy jut eszébe karddal kettéhasítani másokat? - háborgott Hale, én pedig nem tudtam mit csinálni egyetértően bólogattam.

- Azt mondják mi vagyunk vadállatok, mégis ők ölnek minket halomra - motyogtam az orrom alatt, mire mindhárman felém fordultak.

- Miért nincs nektek nagyobb hitetek az emberekben? - kérdezte Deucalion végignézve rajtunk. - Gerard talán nem félti a sajátjai életét?

- Hallottál már a skorpióról és a békáról? - kérdezte Deaton hirtelen, mire értetlenül kaptam rá a tekintetem.

- Gondolom most előadod - mondta Duke, mint egy feszengő kisiskolás, én pedig felkuncogtam, mire kaptam tőle egy tettetett szúrós tekintetet.

- A skorpió át akart jutni a folyón, de a béka nagyon aggódott, hogy megfogja csípni. Mire a skorpió: "Miért csípnélek meg? Én is meghalnék." A béka tehát belement a skorpió viszont félúton mégis megcsípte. "Miért tetted?" kérdezte a béka. "Hiszen mindketten odaveszünk." A skorpió így felelt: "Ilyen a természetem." Hiába bízunk az emberekben, ha tudjuk mire számítsunk Gerardtól - türelmesen végig hallgattuk a doktor történetét, én pedig reméltem, hogy ettől Deucalion végre meggondolja, majd magát, de a béke iránti vágya túlságosan is nagy volt. Persze én is akarta a békét, én sem akartam tovább rettegésben élni, arra várva, hogy mikor kapok egy nyilat a hátamba, de nem bíztam Gerardban.

- Semleges terepen találkozzatok. És nehogy egyedül menj! - mondta végül Talia, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá, ő pedig csak bocsánatkérőn rázta a fejét.

- Alfa vagyok, nem leszek egyedül - felelte Deucalion és azzal kiindult. Biccentettem egyet-egyet a két bent lévő személy felé és utána rohantam.

- Duke! - kaptam el a karját, mire felém fordult. - Veled megyek - mondtam ellentmondást nem tűrően. 

- Velem lesz a falkám és egyébként is túl veszélyes - fordult felém teljes testével és kezét az arcomra simította. 

- Pont ez az, hogy még neked is veszélyes - fogtam meg az arcomra simított kezét. - Ugyan Duke alfa vagyok falka nélkül, mit veszíthetsz, ha magaddal viszel? 

- Téged, ha rosszul sülnek el a dolgok - felelte halkan, én pedig azonnal szorosan hozzá bújtam. 

- Hova lett az a fene nagy hited? - néztem fel rá gonoszkás mosollyal, mire csak a fejét rázta. - Veled megyek, nem tehetsz ellene semmit. 

- Tudom - sóhajtott, majd elindultunk összeszedni a bétáit. 

Nagyon rossz előérzetem volt, mikor besétáltunk a hatalmas elhagyatott épületbe, tudtam, hogy valami szörnyű dolog fog történni. Félve néztem Dukera, aki biztatóan elmosolyodott, majd minden figyelmét a fel s alá járkáló Argentre fordította.