Angel Boy

One

🎲Belle🎲

Egy új napra ébredtem, az árvaházban. De, valami furcsát éreztem magamban. Nem tudtam mire vélni, és nem is szenteltem rá túl sok figyelmet.

Lassan nyolc óra a nevelő mindjárt bejön kelteni, hogy reggeli és 10 percünk van leérni az ebédlőbe.
Aki késik, azt büntetik.

Már rég felöltöztem, és ébren vagyok, hogy az elsők között érjek be, így biztos nem késhetek.

A nevelő be is nyitott, én meg azonnal lepattantam az ágyról, és kisiettem utána az ajtón.

-Psszt...Lorin! Van valami hír, hogy elvisznek-e valakit?- kérdeztem tőle. Hát igen, azért suttogva meg minden, mert tilos volt a nevelővel jó kapcsolatot létrehozni, konkrétan még beszélni se beszélhettünk hozzájuk.

-Igen, Belle. Reggeli után fog szólni az igazgató, hogy mindenki fél 10-kor sorakozzon az udvaron, hogy akik jönnek kiválaszthassák ki menjen velük haza. Ennyi.- mondta és kacsintott egyet, majd elfordult és eliszkolt.

Kíváncsi vagyok kit visznek haza, így gyorsan az ebédlőbe siettem, és nekiálltam reggelizni.

Lassan mindenki beözönlött az étkezőbe, és eszegetni kezdtek. Mindenki nevetett, és vidám volt kivéve én.

Kirekesztettek, elítéltek mert más vagyok. Csak tudnám, hogy szerintük miért vagyok más.

Jah persze, már tudom. A hajam színe miatt. Csak azért, mert fehér.

Hirtelen belépett az igazgató mindenki elhallgatott, amint meglátták.

-Figyelem gyerek sereg! Ma 10 órára jön egy család, megnézni kit vihetnek el! Mindenkinek van fél órája összekészülni. Az udvaron találkozunk.-mondta tekintélyt parancsoló hangján.

Még gyorsan megettem a szendvicsem megmaradt részét, és siettem is vissza a szobánkba, hogy minden téren a lehető legjobb benyomást tudjam kelteni.

Így hát a külsőm következett. Átvedlettem magam egy fehér trikóba, egy fekete csőnadrágba, és felvettem egy fekete-piros kockás inget.

Amint kész lettem bementem a fürdőbe, és megmostam az arcom. Csak egy kis sminket vittem fel. Szemceruza, alapozó, korrektor, és egy matt barack színű rúzs.

Ahogy végeztem visszamentem a szobánkba, és kifele menet magamra vettem, egy farmer anyagú tornacipőt.

Ez volt a kedvenc szerelésem. Ebben éreztem jól magam, és kész. A hófehér hajam lágy hullámokban omlott a vállamra, és hátamra.

Kiértem az udvarra, de rajtam kívül csak páran voltak még kint ami azt jelentette, hogy jókor jöttem.

10-15 perc elteltével rohamosan özönleni kezdtek az emberek, ami azt jelentette, hogy idő van sorakozni kell.

Fel is pattantam a kőről, amin eddig ültem, és próbáltam beállni a sorba, de sehogy se akartak beengedni. Így hát kénytelen voltam beállni a sor végére.

Mindenki röhögött rajtam, és rosszabbnál rosszabb beszólásokkal sértettek. Persze szarul eset, de egy rész már lepereg rólam. Kivéve akkor, ha a szüleimet emlegetik. Ez történt most is.

-Belle ugye nem gondolod, hogy egy ilyen idegroncs bárkinek is kelleni fog!? Biztos a szüleid inkább egy autóbaleset során meghaltak, minthogy tovább kelljen nekik téged nevelni.- szólalt meg az egyik srác pontosabban Lairon.

Hirtelen csend lett és mindenki tudta, hogy ezúttal messzire ment. Tudta jól ha a szüleimről van szó ugrok, és addig püfölöm a személyt míg meg nem érti, hogy a szüleimet ki se merje ejteni a száján.

Én viszont azt is tudtam, hogy ez a terve így mindenki azt várta mikor robbanok. Tudtam ha most nekirontanék akkor nagy bajba lennék nem csak ő, de még az igazgató is.

Így hát visszafogtam magam mert a következő pillanatban belépett az igazgató, és a család. Tudtam, jól, hogy mindenki mindent látott, és hallott.

Elismerő pillantást kaptam az igazgatótól, amiért most visszafogtam a dühömet. Szomorú szemeket véltem felfedezni az anyuka, és az apuka személyében.

De, ott állt mellettük egy srác aki csak megvetően nézett rám, és tudom is, hogy miért. Mikor belenéztem a jégkék szemeibe nem láttam mást, csak gyűlöletet, és ridegséget.

De, megint érezni kezdtem valamit, amit kora reggel is. Egyenesen a srácból jött, és amint észrevette, hogy velem valami nem oké, azonnal egy halvány fejrázás keretében "mondta", hogy ne csináljak semmit.

Így is tettem. A család elindult, hogy mindenkit megnézzenek. Soronként haladtak, és én voltam az utolsó minden családtagnál.

Az anyuka volt először velem szemben. Barna haja, és lassan fekete szemei voltak. Nem mondott semmit csak megölelt. Támogatóan simogatta a hátam, ami azt jelenti, hogy engem szeretne.

Miután az anyuka elment, jött az apuka, és tőle is egy ölelés kaptam. Neki inkább szőke haja volt, egészen világos barna szemekkel. Itt is igazán meg voltam lepődve, mert semmi ilyesmire nem számítottam.

Majd jött a fiú akinek fekete haja volt és jégkék szeme. Azokban a kristályosan kék szemekben el tudtam volna veszni, ha nem ölel meg amire kicsit sem számítottam.

Esetlenül visszaöleltem majd egy picit hozzá is bújtam mert biztonságban éreztem magam. Nem csak gyönyörű szemei voltak, nem csak helyes volt, de védelmet, és biztonságot nyújtó karjai.

Finoman beszippantottam kellemes alma-fahéj illatát, és fejem puha pulcsijának anyagába fúrtam. Éreztem ahogy felkuncog, mert rázkódott a mellkasa, majd eltolt magától.

Lemosolygott rám, majd elengedett, és visszament a szüleihez. Nálunk egy külön rendszer van aki mind a 3 családtagtól ölelést kap, annak ott kell maradnia a többieknek meg vissza kell menni.

Csak én maradtam ott szóval ez azt jelentette, hogy engem választottak ki.

Hihetetlenül boldog voltam, hogy egy szerető családhoz kerülök...