Lúzerek blogja

Prológus

Megint abba a kávézóba ültünk be barátnőmmel, melybe már évek óta jártunk. A megszokott nagymama szagot, az ezerkilencszázötvenes zenét, a bézs színű falakat barackszínű csíkokkal és a fotókat Marilyn Monroeról ma sem hagyhattuk ki.
-Holnap irodalom dolgozatot írunk.
-Ne is mondd. Annyira fáj már a szemem a sok gép előtt üléstől. -nyafogott barátnőm, miközben levette kabátját, így megvillantva cicás pulcsiját, ami alatt egy fehér ing volt.
-Te is nagyon jól tudod, hogy nem kötelező megcsinálnod azt a feladatot. Readásul egy nagyon híres színésznőt választottál, akiről annyi információ van az interneten, hogy fürdeni lehetne bennük.
-Pont ellenkezőleg. Annyi van, hogy eddig egy normális mondatot sem tudtam leírni róla. -ültünk le a megszokott asztalunkhoz, ahol már várt minket az étlap.
-Az irodalom dogára visszatérve. Vajon mit szólna a tanár, ha azt mondanám hogy nem tanultam?
-Na ne nevettes. Te minden dolgozatra tanulsz, ha kell, egy héttel a dolgozat előtt elkezded megtanulni az anyagot.
-Te sem vagy különb Laura. Mindig valami történelmi könyvet bújsz, vagy fekete-fehér filmeket nézel. -nyitottam szét az étlapot, miközben lábammal doboltam az asztal alatt.
-Erről jut eszembe. Képzeld, Adam meghívott mozizni.
-Milyen filmet néztek?
-Valami történelmi eseményről fog szólni. -rántotta meg vállát, majd az étlapra kezdett koncentrálni.
-Hihetetlen, hogy Adam mennyire oda van érted. -néztem Laurára, aki rámnezett, majd elnevette magát.
-Te valami bogyót szedsz, vagy mi? Tudod, hogy pénzért sem jönnék össze vele.
-Lehet, de attól még oda lehet érted, nem? -Laura megrántotta a vállát.
-Kristina, lehetetlen eset vagy... -megrázta a fejét, és az asztalra hajtotta azt.