Pillanatnyi Gondolatok...

Bùcsù...

Ismered az érzést? Mikor szereted, és hagyod elmenni? Mikor tudod hogy el kell engedned, de nem tudod. Tudod milyen ez?

Én igen. Nagyon is jòl tudom.

Idegörlő. Fájdalmas. Csak ezek jò szavak rá.
Ezeket éreztem én az utolsò két napon. Tudtam hogy mennie kell. Hogy innentől távolròl folytatjuk tovább. És az utòbbi együtt töltött egy év után ez nagyon fájdalmas lesz.
"Tarts ki!!"- gondoltam magamban majd ezt Ő is ki mondta hangosan.
Nem tudtam megszòlalni. Attòl féltem, ha megszòlalok, rögtön elsìrom magam.
Nem nehezìthettem meg neki is. Tudtam hogy már csak két napig lesz mellettem.
-Jòl vagy?- kérdezte, és át ölelt.
-Persze- mosolyodtam el halványan.
Hazudtam... nem voltam jòl. Egyátalán nem.
Számoltam minden egyes òrát, percet, másodpercet amìg még vele voltam. Ki akartam használni.
Féltem, hogy elveszìtem. Hogy semmim nem marad.

Egész este ezen kattogott az agyam. Semmit nem aludtam.
Reggel mikor kikeltem az ágybòl, ùgy néztem ki mint egy zombi.... nem csoda.
A kedvem akkor sem volt jobb. Főleg hogy tudtam azt, hogy egész nap nem lesz velem, másnap meg már indul is. Az én napom is egy futás volt, de végig csak egy fele járt az agyam. Semmit se csináltam rendesen. Ìgy inkább haza mentem. Semmihez sem volt kedvem. Csak aludtam és aludtam.

És végül eljött a nap amikor készülni kell. Reggel Én keltettem majd elindultunk.
-Biztos jòl vagy?- kérdezte aggòdva.
-Persze. Csak egy kicsit fáradt vagyok, nem alutam tùl jòl.- mondtam nyugodtan.
Egy darabon elkìsértem. Felszálltunk a vonatra.
-Nagyon fogsz hiányozni.- a hangja komoly volt.
-Te is nekem- pròbáltam nem elbőgni magam.
Leszáltunk a vonatròl és kimentünk cigizni. Innen már csak egy ùt vezetett.
Egész végig engem bámult. Aggòdott értem. Talán jobban mint magáért. Rajtam jobban is látszott hogy ideges vagyok.
-Ìgérd meg hogy naponta beszélünk!- kérte tőlem.
-Megìgérem!- válaszoltam.
Még felültem vele egy kicsit a vonatra, majd egy percel indulás előtt leszálltam.
-Szeretlek!- mondta ki, de most mintha nehezebben ment volna neki a beszéd.
-Én is téged.- a hangomban hallatszottak az indulatok.
Még utoljára megcsòkoltam, majd kimentem a vonat ajtaján.
Előtte talán fel sem fogtam az egészet. Aztán elindult a vonat. Abban a pillanatban kitört belőlem a sìrás. Nagyon nagy fájdalmat éreztem. Elnehezül a szìvem, és nem tudtam mit kezdeni vele.

Felültem a haza tartò vonatra, könnyes szemmel, összetörve, fájò szìvvel......