Artemisz lánya

Anyám, Aphrodithé és egy komolytalan küldetés

A Vadászok katonás rendben álltak egy fenyőfánál. Egészen 3 perc negyvennyolc másodpercig, akkor ugyanis megpillantottak egy számukra (és mélyen remélem, hogy más embertársaim számára is) érdekes valakit. A vadászok átlag életkora nem volt magasabb 15 évesnél. Legalább is látszatra. (Egy homályos emlékkép derengett fel kb.négyéves koromból, ahogy ugyanezekkel a lányokkal játszom a hóban. Egy napot sem öregedtek.)
-Ti szinte minden évben eljöttetek játszani velem. -mondtam döbbenten.- Aztán három éve eltűntetek.
Egy bomba robbanása sem okozhatott volna nagyobb kavaro-dást. Az összes lány egyszerre kezdte tudakolni, hogy emlékszem-e rájuk.
Össze-vissza kapkodtam a fejem. Aztán a vadászok közül előlépett egy 16 évesnek tűnő lány. Ugyanolyan vadászathoz való ruhát viselt, mint a többiek, de velük ellentétben az ő fejét egy ezüstből készült, félhold alakú diadém ékesítette.
Oh, az a csodálatos érzés, amikor az anyád annyi idősnek néz ki, mint te magad.
Artemis úrnő.-hajtott fejet Kheirón. Majd kissé habozva hozzátette.- Nem igazán szabadna itt lennie. Úgy tudom Zeusz szabálya szerint...
- Az az apám szabálya. Én úgy láttam jónak, hogy idejövök.-mondta metszően éles hangon Artemis.-És Rebelle Archer itt döntötte el, hogy bírja az újonnan megtalált mamáját.
-Beszélni akarok a lányommal. A Nagy Ház szabad?
-Szabad, úrnő.
Az anyám elindult a Nagy Ház felé. Én jobb híján követtem.

A Házban elhelyezkedtünk egymással szemben, egy-egy fotelben. Csendben néztük egymást. A csöndet végül az istennő törte meg.
-Dühös vagy?-kérdezte félrebillentett fejjel, kíváncsian. Meglepettt a kérdés.
-Ugyan miért lennék? Mindig is te voltál a kedvenc istennőm. Egyszerűen, csak nem értem a... születésem körülményeit.
-Tudod miért apád egyik ujja?
-Persze ő elvesztette amikor...ooo...Mi? Én? Az ujja? Hogy?-raktam össze roppant értelmesen a mondatomat. De úgy tűnt a vadászat istennője megértette. Halkan elnevette magát.
-Én ki akartam próbálni, hogy milyen az anyaság. Ugyanakkor nem akartam megszegni a fogadalmamat sem. Egyik nap Hecaté elém tárta, hogy hogyan tudnék létrehozni egy gyemeket, aki félisteni képességgekkel bír. Ám ekkor egy újabb probléma vetődött fel. Szükségem volt egy férfira de...
-....nem a hagyományos módon-fejeztem be mondatot vigyorogva.
-Pontosan. Igazából egy férfi ujja kellett csak. Egy évig kerestem egy olyan embert, aki önként megcsonkítja magát. Képzelheted. Tömött sorokban álltak a jelentkezők.- Én átkozottul próbáltam elhessegetni a képet, ahogy Artemisz minden járókelő férfiúhoz odamegy és elkéri tőle az ujját, olyan Van apród, buszjegyre kéne-stílusban. Nem ment.
Miután kicsit simerült elkomolyodnom, várakozóan néztem az istennőre:- Hogyan találkoztál apámmal?
- Ő a legjobbkor jött. Már lemondtam róla, hogy megízlelhetem valaha is az anyaság örömeit, amikor egy ima szállt fel hozzám. Apád akkoriban össze volt zuhanva. Az anyja és a nevelőapja nem akarták elfogadni, sőt akkor törték össze a szívét is. Rettenetesen egyedül érezte magát, és könyörgött, hogy segítsek rajta. Elképzelésem sincs, hogy miért fordult hozzám, amikor az apja szívesen...
-Az apja? Az ő apja....
-Aszklépiosz.
Okké-gondoltam.- Semmi furcsa nincs abban, amikor kiderül, hogy az apád a...lássuk csak. Aszklépiosz Apolló fia, akkor az azt jelenti, hogy ő az én...másodunokatesóm. Éééérdekes.
-A lényeg az, hogy, amikor meglátogattam őt, beleegyezett abba amit kértem tőle.
-Aztán fogtad az ujját, összekeverted a véredet az övével és megteremtettél engem. Vége.
-Igazából pontosan így volt.-mondta meglepetten az anyám.
-Egyszer negyedikben írtam egy mesét egy fiúról, akit pont így teremtettek.-momdtam, aztán eszembe jutott a vége a mesémnek.- Későb mondjuk elpusztította az ismert világot.
Kicsi hallgatás után hozzátettem:
-De...nem bántad meg, hogy apámat választottad?
A Vadászok úrnője úgy mosolygott, mintha számított volna erre a kérdésre.
-Nem. Egyáltalán nem. Igazából nagyon kedvelem apádat. Ha az érkezésed után is boldogtalan lett volna, akkor bevettem volna a vadászokhoz. Pedig Orion óta...-elharapta a mondatot.
Vajon teremt még gyereket magának?-gondoltam. Nem is vettem észre, hogy hangosan mondtam ki a kérdést.
-Nem. Nem hiszem, hogy méltóbb utódom lehetne.

Fél óra múlva a Vadászok a vezetőjükkel együtt szőrén-szálán eltűntek. Kheirón odakísért a 8-as bungalóhoz. Az új otthonom. Kívülről az egész ezüstösen csillogott. Szép volt (talán az én ízlésemnek kicsit sok is). Belül viszont... Na az valami elképesztő volt. Ugyanis amint beléptem egy erdő fogadott. Alul puha mohaszőnyeg, a falból fák álltak ki melyeknek összeérő lombja alkotta a plafont. Középen le volt terítve egy hálózsák. Más berendezési tárgy nem volt a házban. Látszott a bungalón, hogy csak néha-néha lakják, akkor is olyan emberek akik megszokták, hogy a szabadban alszanak.
Cuccom nem lévén a beköltözést hamar abszolváltam és elindultam megkeresni Samet. Az eperföldön találtam rá. Szokása szerint zabált.
-Milyenek a tesóid?-kérdeztem tőle, miközben én is nekiláttam  az eperpusztításnak.
-Kockák. Mintadiákok.
-Hm...fekete bárány lettél?
Nemtörődöm módon megrántotta a vállát. De én láttam rajta, hogy egy iciripicirit rosszul esik neki, hogy ennyire más a féltestvéreihez képest.
Ilyenkor mit tehet az ember? Természetesen elmegy a fogadott tesójával lávás mászófalazni.

Igazából én lepődtem meg a legjobban amiért egy hét múlva ott álltam a tábor kapujában három társammal. Pontosítsunk. A többiek azért lepődtek meg, hogy csak egy hete vagyok a táborban és már küldetésre megyek. Én ezért lepődtem meg, mert egy hétig nyugi volt.
Az az egy hét amúgy fenomenális volt. Kiderült, hogy nemcsak az íjászathoz hanem a víváshoz is istenadta ( akarom  mondani istenekadta) tehetségem van. Szokásommá vált, hogy hajnalban egy órát úszok a tóban. Jóban lettem Hermiával, Hermész lányával, aki mellett ültem ideérkezésem napján. Hermia bemutatott két barátnőjének. Névszerint Helenának aki Pószeidón lánya, és Selenának, aki pedig Hádész kölyök. Nagyon gyorsan maguk közé fogadtak (amiben szerepe volt egy erőszakosan ismerkedni vágyó Árész-fattynak, egy parittyának és pompázatos célzóképességemnek). Itt megjegyezném (ha eddig nem mondtam volna még), hogy nem igazán volt még leánybarátosném. Sőt, így belgondolva Samen kívül barátom sem volt még.
       No de vissza a küldetésre.
Tegnap vacsi után az orákulum gondolt egyett és kihangozzatott egy pofás kis jóslatot ( ne kérjétek, hogy idézzem,mert ad egy: nem szoktam megjegyezni rögtön amit hallok, és ad kettő: nem voltam ott). A lényege kb. annyi, hogy valami régi akar megismétlődni, négy félistenre vár a feladat, hogy  megállítsa. Egy istennő cuccát kell visszaszerezni. A prófécia azt is megadta, hogy az Elsőnek ott a helye a csapatban ( vagyis nekem), kell egy okoska (a jóslat szebben mondta), az lett Sam, a Halál hercegnőjének is velünk kell tartania (aki alatt Selenát kell érteni). A negyedik egycsapatnyilánykoslatutánamésén-eztélvezem Cortez lett (hogy ő mit keres itt azt nem tudom).
Tehát ott álltunk a kapuban és néztünk egymásra.
-Valaki? Ötletek?-kérdeztem én.- Egyáltalán tudja valaki, hogy mit kéne keresnünk?
Erre mind a hárman úgy néztek rám, mintha ez egy egyértelmű dolog lenne.
-Tudod húgicám mindig tudtam, hogy lassúak ott bennt a kerekek,de ennyire....-mondta Sam negédesen.
-Sammykém, ha nem csicserged el nekem amit tudsz...-válaszoltam ugyanilyen stílusban.
Cívódásunknak Selena vetett végett.
-Meg kell keresnünk Aphrodithé aranyalmáját. -Ismertem én a sztorit a trójai háborúról, Eriszről meg a 14 karátos gyümölcsről. Lehet, hogy komolynak kellett volna lennem, de én nem bírtam és kitört belőlem a röhögés.
- Mit akar Erisz? Újra egymásnak uszítja az istennőket azt' csókolom kapsz egy trójai háború kettőt ajándékba? Ennyire nem lehetnek hülyék odafönn.-böktem az égre
Cortez és Selena tekintete azt üzente, hogy mégis előfordulhat.