Artemisz lánya

Az én ÁLLATI tesitanárom

Tesihez átöltözve léptem ki az öltöző ajtaján. Az ajtónak dőlve várt rám Sam, az egyetlen barátom.
- Le leszel vakarva a kosárpályáról Rebelle .- "köszönt", mire én színpadias mozdulattal kaptam a homlokomhoz.
- Várj! Egy homályos emlékfoszlány bukkant fel agyamban. Mintha tegnap is ezt mondtad volna!
-Tegnap szerencséd volt,mert te választottál először. Amúgy.. Kitalál-tam hogyan töröljük az igazalotlanokat a rendszerből-váltott át egy engem sokkal inkább érdeklő témára.
-Hallgatlak.
- Szóval... Tegnap egészen véletlenül fenn jártam a tanáriban...
-Várj!- húztam össze a szemem- Tegnap csak egy óránk volt külön. Az alatt csináltál valamit és engem nem vontál bele?
Ő csak bocsánatkérően vállat vont.
-Meglőttem a tanárnőt galacsinnal. Nem volt nagy cucc. Te is tudod, hogy ő nem bír, szóval ennyi is elég volt ahoz, hogy felküldjenek.
- Térjünk vissza a tárgyra.
-Igen.. Szóval... Ott tartottam, hogy fenn voltam a tanáriba. Mr. Allyman akihez küldtek volt ott. De a Bébibálna igen! Én pedig egészen véletlenül megláttam a jelszavát.-fejezte be Sam a helyzetjelentést. Tökéletes! Így már ki tudjuk húzni az elmulasztott óráinkat. Ne értse félre senki nem sulilerülők vagyunk, csak szimplán bioszra és föcire nem szeretünk bejárni. Maradjunk annyiban, hogy nem a tantárgy miatt.
Pont itt tartottam az eszmefut-tatásomban, amikor odaértünk a pálya elé.
Már mindenki ott volt az osztályból. Mi is beálltunk a tömegbe nyújtani. Mr.Allyman tíz perc múlva futott be. A középkorú tanárunk mindig sapkát baseballsapkát hordott barna haján és MINDIG melegítőt.
-Gyerekek! Óra közepe táján be fog toppanni pár cserediák. Khm...Ne verjétek el nagyon őket.-ezt a mondatot főleg nekem és Samnek szánta. A mellettem álló fiú rögtön rá is kontrázott.
- Ne aggódjón tanár bácsi jók leszünk-nyávogta el affektálva.
-Na eleget nyújtottatok! Most mindenki a fehér vonalra. Archer, Harigway csapatválasztás. Ma Harigway kezd.
- Tanár úr, mit játszunk?
- Egy kosárpályám vagyunk. Szerintem vízilabdát-kezdett el idegesítően vigyorogni Sam.
-Harigway mozogj már, még ma akarom veled felmosni a pályát.
Végül a csapatosztás eddig húzódott, hogy betoppantak a cserediákok.
Mindkettő lány volt. De valami nem stimmelt velük. Összehúzott szemmel próbáltam rájönni, hogy mi a baj. Aztán vállat vontam, mert hát azt simán el tudom képzelni magamról, hogy szimplán a cicababás kisugárzásuktól fordul fel a gyomrom. A két cserediák valamiről sutyorogtak egymással. A beszéd tárgyát valószínüleg az osztályunk képezte, ugyanis sorra mérték végig mindannyiónkat. A tesitanárra néztem, hogy melyikünk kapja melyik lányt csapattársnak. De ő nem figyelt rám. Összehúzott szemmel vizslatta a jövevényeket és beleszimatolt (?) a levegőbe. Aztán kikerekedett szemmel elordította magát.
-Archer, Harigway a szertárba hozzatok labdát. Most!
Sammel furán összenéztünk. Szokatlan volt ez a hangnem ettől a tanártól. De aznap nem ez volt a legfurább. Hanem ami utána következett. Ugyanis a két idegen felénk fordult és...hihetetlen változáson mentek át. Egyik lábuk helyén szamarakra hajazó végtaggá, még a másik lábuk bronzzá alakult. Az előbb még szép arcuk helyén olyan tömény undormány lett, hogy azt leírni is bűn lenne. És ami a legviccesebb, hogy csak a tanár úr, én es Sam lattuk! Legalább is erre következtettem az osztálytársaink bamba arckifejezéséből.
-Fussatok már!-kiáltott ránk Allyman.
Ezt nem kellett kétszer kérni. A kis triónk halálos iramban szelte a suli folyosóit nyomunkban a szörnyekkel. Amiknek furcsa mód azt éreztem, hogy tudom a nevüket. Ez a  gondolat még a zavarodottságomat is elfeldtette velem. Ami nagy szó, tekintve, hogy kettő fantasy-regényből szalasztott valami üldöz.
Végre valahára kiértünk a suliból. A roszz hír, hogy az empúszák is. Várj én ezt honnét tudom?!
-Tanár úr mondja meg kérem, hogy mi folyik itt!
-Majd a Táborban mindent elmondunk. Csak addig életve kéne maradni-az utolsó mondatot már csak motyogta.
Ekkor mintegy isteni csodaként (mint később kiderült tényleg az volt) egy sólyom szelte át az eget és rátelepedett a vállamra. Csőréből a tenyerembe pottyantott egy nyakláncot. A lánc maga egy fekete, vékony bőrszíj volt, rajta egy ezüst medállal ami egy vadászó lányt ábrázolt. A láncon egy percre felvillant valami görög felirat, amit (nem kis meglepődésemre) el tudtam olvasni.
Szerezd meg amire szükséged van.
Oké gondolkodjunk, most szükségem lenne... Mondjuk egy fegyver, tekintve, hogy mjndjárt megölnek az empúszák. Nagyon erősen koncentráltam egy kardra. Amikor kinyitottam a szemem előttem a földön egy kecses kard hevert ( nem tudom hogyan de tényleg ez volt a legjobb szó rá).
Tudtam mit kell tennem. Az agyamban valami átkattant túlélő-módba.

Valami idegen helyen ébredtem, ami leginkább egy, a filmekben látható katonai kórházra emlékeztetett. A falak fából voltak felépítve, és katonás renben ágyak sorakoztak .
Ahogy láttam egyedül voltam. Kintről zsivaj hallatszodt be. Mielőtt még felkelhettem volna Sam rontott be.
-Rebelle az istenek áldjanak meg, hogy végre fel méltóztattál kelni.
-Neked helló, és örülök, hogy látlak, de hol vagyok?
- Ez egy nagyon-nagyon hosszú mese lesz, úgyhogy helyezd kényelembe magad.- majd saját szavainak engedelmeskedve leült az ágyamra.
És...mesélt. Hosszan és sokat. Nagyon sokat. Elmondta, hpgy ez itt a Félvér Tábor, és mi valószínüleg egy görög isten, vagy istennő gyerekei vagyunk.
- Amikor Allyman kihozott minket a suliból és ránk szálltak az empúszák, te átkapcsoltál valami...nem is tudom mibe. De naggyoon menő voltál. Csak úgy vágtál és hasítottál... De valahogy nem voltál önmagad... Megváltozott a kisugárzásod. Aztán amint kidőlt az utolsó, te vele dőltél.-mesélte lelkesen a barátom és hozzá úgy csakodott kardozást imitálva, mint egy ötéves.
Aztán rátért arra, hogy milyen is az élet a Táborban. Mesélt arról, hogy minden istennek külön bungalója van, meghogy milyen foglalkozásokat lehet itt elsajátítani. Legutoljára arra tért rá, hogy milyen élőlények népesítik be a tábort
Én erre az egészre a lehető legértelmesebb reakciót adtam.
-A tesitanárunk egy szatír?-hát igen az egész történetből ez volt a lehihetetlenebb. Legalábbis nekem.