Fények - Levi Ackerman x Reader

4. Fejezet

Két hét telt el az ominózus este óta. A napok egyre csak követték egymást, nem volt megállás. Úgy éreztem magam, mint azok a szerencsétlen egerek abban a kerékben; minden megállás nélkül haladt. Kezdtem beilleszkedni az osztályba, zajlottak az események.

-Tanultál a dolgozatra? – bökte meg a vállam Conny, aki a mellettem lévő padban ült.

-Milyen dolgozat? – pislogtam nagyokat.

-Biológia ... - sóhajtott hatalmasat Sasha – Hanji három napja másról sem beszél.

A neve hallatán szemüveges barátunk felkapta fejét és sugárzó mosollyal fogott bele az emberi anatómia mibenlétének magyarázásába.

-Megint kezdi. – ingatta a fejét Sasha és elővett a táskájából egy kis zacskó gyorséttermi sült krumplit.

-Nincs még korán ehhez? – rökönyödtem meg, azonban Conny arca felderült.

-Nem akarsz adni belőle? – szegezte rá a szemét a lányra.

Sashanak nem tetszett az ötlet, eszelős tekintettel futásnak eredt, magához szorítva az ételt. Conny röhögve üldözőbe vette a lányt, azt kiabálva, hogy „nem menekülhetsz, a krumpli sorsa már eldöntetett!". 

Mosolyogva figyeltem őket, ekkor tűnt fel, hogy Hanji még mindig beszél, csak éppen azt nem tudtam, hogy kihez. Mindenesetre próbáltam koncentrálni a mondanivalójára, hátha sikerül megjegyeznem belőle valamit, ha már elfelejtettem tanulni a dolgozatra.

Becsöngettek, én pedig kezdem egyre jobban izgulni. Miközben kiosztották a lapokat a tollam végét rágcsálva igyekeztem felidézni az órán és a szünetben hallottakat.

Az utolsó óra után a szekrényemnél pakolásztam, amikor Christa lépett mellém.

-Heló! – mosolygott rám bájosan.

Christa az a fajta lány volt, akit mindenki szeret, jó jegyei vannak és a kedvesség mintapéldánya.

-Szia! Öhm... Tudok segíteni valamiben?

-Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy nincs-e kedved délután eljönni velünk beülni egy kávézóba.

-Ó, persze. Szívesen. Kik jönnének még?

-Csak a lányok, Sasha, Mikasa, Hanji, Annie és Petra.

Félórával később Hanji oldalán léptem ki az iskola kapuján. A többiek már a megbeszélt helyen vártak minket; előre mentek, amíg mi segítettünk két alsóbb évesnek rendet rakni a szertárban.

-Mondd, neked tetszik Levi? – kérdezte, olyan hanglejtéssel, mintha ez teljesen magától értetődő lenne.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, csak szégyenlősen lesütöttem a szemem.

-Ezt miből gondolod?

-Lássuk csak... - töprengő arckifejezéssel fordult felém – Egy ideje szinte látni lehet körülötted a rózsaszín felhőt, és minden szünetben a nyáladat csorgatva bámulod őt.

-Nem minden szünetben. – mondtam sértődötten, mire Hanjiból kitört a nevetés.

-Igazad van, persze. Csak „néha" a teszed ezt. – az ujjaival idézőjelet rajzolt a levegőbe - De nem hibáztatlak, azt mondják, olyan felsőteste van, hogy minden lány szívesen megnyalná.

Megpróbáltam elképzelni Levit póló nélkül, de, ha lehet, még vörösebb lettem, ami sajnos a mellettem sétáló szemüvegesnek is feltűnt. Vigyorogva megpaskolta a vállam és valami szerelmes gyerekdalt kezdett énekelgetni, egy egér és egy galamb románcáról.