A fiú, aki szerelmet kiáltott (Szünetel)

Első ének

Érdekes érzés van Erenben
Gondolatok futnak fejében.
"Vajon mit akar, miért hivat?
Talán a tervről mond dolgokat?"
Kissé fél, de úrrá lesz rajta
Szokatlan, piszkos gondolata.
Erre elpirul, vörös arccal,
Találkozik a ház falával.

-Hé kölyök, talán nincs két szemed?
A fiú a hadnagyra mered.
-Bo-bocsánat, elgondolkoztam.
E miatt a falat nem láttam.
A hadnagy a fejét csóválja,
Majd nyílik a szoba ajtaja.
Levi belép, Eren utána.
Kissebb mint amikor álmodta.

Erre megint csak vörösödik,
De Levi nem kapta el eddig.
A fiú a szobát szemléli,
A tisztaságot érzékeli.
Nem volt más, csak egy íróasztal,
Egy bársonyos fotel paplannal.
"Hol alszik? Miért nincsen ágya?
Nem hajtja le fejét párnára?"

Mintha az elméjébe látna,
Morogva adja a tudtára:
-Insomnia, tudod-e mi az?
Amitől oly keveset alhatsz.
Eren erre száját elhúzza,
Nem tudja, éjjel mit csinálna
Ha ilyen betegsége lenne.
Talán az örűletbe menne.

-Ülj le.-mondta a feletese,
Majd ő is letrónol egy székre.
Eren vonakodva, de leül,
Nem érti azt az érzést belül.
Nem néz az előtte lévőre,
Ám érzi, rajta a hadnagy szeme.
Mocorog, ide-oda pillant.
De nyugtatja a tiszta illat.

-Mondd csak Eren, utálsz te engem?
Megvetsz, vagy, talán félsz-e tőlem?
Kérdi Levi komolyan Erent,
Amire a fiú megszeppen.
-Ne-Nem. Nem utálom őnt uram.
-Pedig ezt gondoltam jó magam.
Akkor elmehetsz Eren kadét,
Menj és aludd ki magad. Jó éjt.

Eren feláll, és menne is, mikor
Megáll, egy valamire gondol.
-És maga tőlem undorodik?
A hadnagy ezen gondolkodik.
-Fáradt vagy. Ne rágodj ilyenen.
És várja, hogy Eren elmenjen.
A fiú kilép, de visszanéz,
Szívét mintha tépné komor kéz.