Just a dream (átírás alatt)

1. rész

A nevem Noah Smith és 17 éves. New York városában élek a testvéreimmel és édesanyámmal, mivel apám látni se akar amióta megtudta, hogy más vagyok, mint a többi srác. Szó szoros értelmében mondhatom, hogy nem követeli a társaságom, talán még undorodik is tõlem, miután elmondtam neki, hogy engem nem érdekelnek a lányok. Ennek lassan három éve. Anya mondhatni jól fogadta, kellett neki pár nap, de azután már úgy vélekedett, hogy nem érdekli kivel vagyok, csak boldog legyek. Azóta úgy érzem erõsebb a kapcsolatunk. Van egy bátyam Justin, eleinte tartózkodott a témától és nem is nagyon hozta fel, sõt csak néha napján beszélt velem is. Majd két hét után újra normálisan viszonyult hozzám. Az öcsémtõl Tommytól azóta is kapom az idióta meleg vicceket. Nem tudok rá haragudni, mivel még csak 12 éves, így nem nagyon küldhetem el a francba, mert magára veszi. Általában anya vagy Kevin szól rá. Az utóbbi a drága ikertestvérem. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen embert, mit õ adott nekem az ég. Õ volt a legelsõ, aki megtudta, és neki köszönhetõ, hogy megosztottam a családdal. Azóta is mellettem áll, általában mindenhova együtt megyünk, ahova csak tudunk. A legtöbb dolgot együtt csináljuk. Most is éppen együtt tartunk hazafelé a fociedzésünkrõl.

- Noah, figyelsz rám? - lóbálta meg a kezét elõttem.

- Persze - mosolyogtam rá tetetett vigyorral. Gondolom nem vette be.

- Akkor ismételd el, amit mondtam - állt meg, felém fordult és rám nézett karba tett kézzel.

- Na jó, nem figyeltem. Megismételnéd? - kérdeztem, mire sóhajtva leengedte a kezeit.

- Csak azt mondtam, hogy elég nagyot taknyolt Kyle, mikor James kirúgta a lábát. Ja és azt, hogy mit szól hozzá, hogy anya ma hazahozza az új áldozatát? – mondta gúnyosan az utolsó két szót. Na igen. A lényeg, hogy anya és apa nem váltak el, de anya most közölte, hogy átjön egy nagyon jó ismerõse. És lehet, hogy hülyék vagyunk, vagy csak túl gondoljuk, de miért hívna valakit nagyon jó ismerõsnek, ha nincs köztük semmi?

- El kell intézni, hogy eltûnjön - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- El is fogjuk - ökölpacsiztunk és tovább indultunk.

- Kyle-lal minden rendben van amúgy? Elég fura volt az edzésen, általában vidám, nyitott srác most viszont búvalbéleltnek láttam - szólalt meg újra egy bõ öt perc után. Kyle az egyik legjobb barátom. Ö volt a második ember, aki megtudta, hogy meleg vagyok. Óvodás korunk óta "egymás seggébe vagyunk ragadva", ahogy Kevin mondta egyszer. Ha õ nem lenne nem is tudom hol lennék, talán pótvizsgán földrajzból. Mai nap is neki köszönhetem a hármast, amit kaptam. Ezt azért, mert az égvilágon semmit nem tanult és mivel annyira szeret a tanár ezért kipécézett magának. Nehogy elhiggyétek. Utál és én is õt.

- Nem tudom, talán megint rájött a szülõhiány - rántottam meg a vállam. Kyle szülei Los Angelesben dolgoznak. Ritkán vannak itthon, ezért a bátyjával él itt. Kevin éppen mondott valamit, de nem tudtam másra gondolni, csak a zuhanásra, mivel felestem. Vagyis inkább fellöktek. Már éppen utána kiabáltam volna és készültem elküldeni a fenébe, amikor megláttam egy felém nyúló kezet, ami nem a Keviné. Felnéztem a kéz tulajdonosára és egy pillanatra elállt a lélegzetem. Sötétbarna, már inkább fekete haja majdnem a szemébe lógott. Azok a szemek. Lehet emberi lénynek ilyen zöld szeme?

- Ne haragudj, figyelnem kellett volna - mondta mosolyogva és továbbra is várakozóan pillantott le rám. Megfogtam a kezét és hagytam, hogy felsegítsen – amúgy Oscar – fogta még mindig a kezem – McLaren.

- Noah Smith - motyogtam zavartan és elhúztam a kezem, mert nem úgy tûnt, mint aki szándékozik elengedni - Õ pedig a testvérem Kevin - mutattam az említettre.

- Örvendek - fogott Kevin is kezet vele - de nekünk menni kell - kezdett el húzni.

- Noah - kapta el a karom Oscar - össze futunk majd még? - kérdezte vidám tekintettel, mire csak mosolyra húztam a szám.

- Öhm... persze - motyogtam zavartan, majd elindultunk. Még vissza pillantottam és meglepetésemre találkozott a tekintetünk. Intett még egyet mosolyogva és eltûnt a fekete, fehér kovácsolt vaskerítéses kapu mögött. Nem láttam még erre, pedig mindig erre járunk haza. Ránéztem Kevinre, aki csak vigyorgott, mint a tejbetök.

- Bejön mi? - szólalt meg hírtelen - Várj, ne is válaszolj, látszik rajtad - mondta, mire éreztem, hogy az arcomba áramlik a vér - bár szerintem lehet nála esélyed, úgy tûnt, mintha a seggedet stírölte volna, amikor eljöttünk - bokszolt bele a vállamba és felnevetett.

- Hülye - forgattam meg a szemem. Mikor haza értünk köszönés nélkül szaladtam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Nagy levegõt vettem és eldõltem az ágyon. Pár pillanatra láttam mégis tisztán emlékszem az arcára és õ cikázik a fejemben. Próbáltam az emlékeim között kutakodni, hogy láttam e már vagy sem. Bár biztosan megjegyeztem volna, ha igen. Újból sóhajtottam és lehunytam a szemem. Most még tisztább a kép és automatikus mosoly kúszott a számra. Majd magával ragadott a sötétség.

Sziasztok! 💕 remélem tetszik az első story....most csinálok először ilyet. Kérlek titeket aki olvassa őszinte vélemenyt kerek. Megéri-e folytatnom? Szép napot!