Hiyori- sama Kelet Oroszlánja néven ismert. Ő az én nagyuram, aki a világ hat kontinense közül Ázsia Átváltozója. Az Átváltozókból minden kontinensnek egy jutott a világ teremtésekor. Ázsiának egy oroszlánja van, Afrikának egy leopárdja, Európának e...
Hikari városa a legszebb, amelyben eddig jártam. Ez Hiyori- sama otthona, uralkodásának központja. Már több ezer életet megéltem, a világ összes jelentősebb városában jártam, amelyről azt hallottam, hogy valamire való, de valahányszor kijövök ide, Hikari utcájára sétálni, mindig tátott szájjal bámulok a szebbnél szebb épületegyüttesekre.
Pár száz évvel korábban már jártam itt, mikor még egy másik Átváltozót szolgáltam. Akkor épp Antarktisz urán volt a sor, hogy az ágyasa legyek. Persze ő nem tudta, hogy kivel áll szemben és kit enged be az ágyába. Ilyen szempontból nézve minden állatember figyelmetlen és elővigyázatlan volt mindig is.
Nagyon megtetszett már akkor is Japán, hát még a fővárosa, Hikari. Az üvegpalota és a környező utcák, az egész város a csinos kis teaházakkal, templomokkal és színházakkal együtt, igazán elbűvölő volt, és egy varázslatos hangulat, mesebeli titkok szőtték be.
Azt hiszem, egy levelet kellett elvinnem Hiyori- samának, hiszen Antarktisz ura előszeretettel küldözgetett ide- oda, mivel teljes mértékben megbízott bennem.
Letudtam az ügyet, és épp kiértem egy hosszú, mégis kietlen utcára. Az eső már elállt és az utat aprócska, ködös kis pocsolyák borították. Én kisebb- nagyobb szökkenésekkel ugrottam át a tócsákat. A nap lemenőfélben volt, és megsütötte a vízfelszíneket, vörös, kavargó vértengerré változtatva őket.
Egy hatalmas pocsolya elé értem, ahol kénytelen voltam az utcácska szélére húzódni, hogy megússzam szárazon. Kikerültem a kisebb tengert, majd boldogan folytattam utamat.
Lakkcipőm sarka nagyokat koppant és esernyőm csúcsa is követte ritmusát. Teljesen meghitt pillanat volt, azok közé az alkalmak közé tartozott ez, amikor megfeledkezhettem életem céljáról és a vállamat nyomó gondokról.
Egészen addig voltam ilyen elmélázó, míg valaki ki nem zökkentett a pillanat varázsából. A semmiből tört elő, talán az egyik sikátorból rontott rám. Átfogta derekamat, majd ajkait az enyémekre nyomta. Nem teketóriázott, kérdés nélkül, erőszakosan elvette amit akart.
- Nem feledkeztél el túlságosan is rólam? - búgta a fülembe, mikor már elengedte ajkaimat.
- Ki vagy te? - kapkodtam levegő után.
- Ma csak egy szamuráj, holnap már egy udvaronc - mindössze ennyit mondott, majd elindult előre.
Csak bámultam karcsú, mégis erősnek tűnő alakját, fapapucsát, lenge kimonóját, oldalán kardját. Hosszú, fekete haja még több méterről is jól látszott. Majd, amilyen gyorsan jött, úgy a köd hátán el is tűnt.
Még most, évszázadok múltán is kirázott arra a bizonyos napra gondolva a hideg. Olyan különleges volt, mégis vészjósló...
- Mi a baj? - pillantott rám a mellettem fekvő Hiyori- sama. - Rosszat álmodtál?
- Nem - suttogtam.
- Hát akkor? Levertnek látszol.
- Akkor segíts felvidítani - mosolyogtam el, majd ajkára hajoltam.
Az idő szalad, s hamarosan eljő az a bizonyos pillanat...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
___________________________________________
Nos, dear!
Nem tudom, hogy hogyan tetszett nektek ez a rész, de remélem, hogy nem lett borzalmas. Igazából annyian kértétek, hogy folytassam, hogy elkezdtem gondolkozni magán a történeten és eszembe jutott valami könnyen kivitelezhető.
Remélem, hogy a későbbiekben is olvasni fogjátok: Haru Amadare
