Kivándorlók

A kezdetek

1997-et írunk, Tamás éppen oktatja öccsét, Leventét amiért verekedett az iskolában.
-Hányszor mondtam, hogy viselkedj és ne keresd a bajt? - mondta Tamás felemelt hangon.
-Hagyj már Tomi. Nem tehetek róla, hogy ezek a büdös cigányok megtalálnak.
-Meg ne halljam még egyszer, mert szájba verlek! Ők is ugyan olyan emberek, mint Te vagy Én.
-Nem, nem olyanok. Egyáltalán nem úgy viselkednek, mint a normális emberek.
-Levente! Fejezd be!
Elkezdenek egyszerre kiabálni, hogy melyiküknek van igaza, percekig veszekednek. Egyszer csak hallják, hogy nyílik az ajtó. Krisztián, a hét éves öccsük belép az étkezőbe.
-Ti hülyék vagytok. Miért kell mindíg veszekedni?
A két idősebb fiú összenézett, elmosolyogták magukat és Levente így szólt:
-Hagyjuk inkább
-Kész a vacsora - szólt édesanyjuk a konyhából.
- Végre már, majd éhen döglöttem -mondta Levente megkönnyebbűlt hangon.
-Levi! Óvatosan beszélj a kicsi előtt! - mondta szigorúbb hangon Tomi
-Ja, bocs - mosolyog
Pár perc múlva leültek vacsorázni, ekkor Levente megszólalt
-Apa miért késik ennyit? Hamarabb szokott megjönni.
-Nem tudom, remélem nem soká hazaér - válaszolt az anya
A vacsorát néma csendben folytatták.
Pár óra múlva csörög a telefon.
Levente vette fel, és egy ismeretlen férfi hang szól bele, és közölte, hogy az apja autó balesetet szenvedett és súlyosan megsérűlt. Letette a telefont, majd elmesélte anyjának és rohantak a kórházba.
Mire odaértek addigra az apa már a műtőben feküdt. Órákig űltek a váróban, mire kiment az orvos és közölte, hogy az apa mellkasát átszúrta a kormány rúd és nem élte túl a sérülést.
Az anya leült, a térdére hajtotta a fejét és úgy sírt Tamás át ölelte Leventét és úgy sírtak.
-Hogy mondjuk el Krisztiánnak, anya? -  kérdezte könnyeivel küszködve Levente
Az anya nem felelt csak sírt tovább
-Majd megoldjuk- Mondta Tomi