SZÜNET Sarah Mikaelson élete: Shadows in my life

Ismeretlen ismerős

Hello mindenkinek. Remélem tetszeni fog a történetem. Előre is bocs a helyesírásom miatt.

-Hé élsz még?- hallottam meg Susan harsány hangját.

-Persze de mért keltettél fel hajnali.....9 kór?- fejeztem be a mondatot miután az órára néztem

-Tudod hogy 10-re a pszichológusnál kell lenned igaz?

-Tudom sajnos -feleltem nyűgösen miközben felültem az ágyon.

Sajnos mivel a szüleim meg haltak dili dokihoz kell járnom havonta egyszer hogy segítsen nekem fel dolgozni a veszteségem. Ezzel csak egy gondom van utálom a dili dokimat, plusz semmi szükségem rá. Gyorsan felvettem egy farmert egy kék pólót és arra a kedvenc fekete pulcsimat. Elintéztem az egyéb reggeli dolgaim aztán azt vettem észre hogy még pont annyi időm van hogy egyek pár falatot és mehettem is. Még voltak benn a dokinál ezért én a folyosón vártam a csodát. Gyorsan összegeztem magamban az életem. Sarah Mikaelson vagyok. 13 évesen a szüleimet elvesztettem. Most 16 éves vagyok és már tudom hogy a sötétben vannak veszélyesebb dolgok mint egy kóbor kutya ami hirtelen elő ugrik a semmiből. Egy ismerős hang szakított ki a gondolat menetemből. Liz lépett ki az ajtón és intett hogy bemehetek.

- Jónapot-köszöntem „lelkesen."

- Hello ülj le mond mi bánt?

- Engem ugyan semmi

- Ha nem beszélsz nem tudok segíteni

- Nincs min segíteni

- Trauma ért téged ha magadba fojtod felemészt.

- Az maga szerint mit jelent ha 3 éve nem mondok semmit?!

- Előbb utóbb mondanod kell valamit

- Arra várhat.

- Rendben akkor mára végeztünk is azt hiszem.

Amintezt kimondta én már ott sem voltam . Inkább vissza mentem a szobánkba ahol Susan olvasott az ágyon. Én is elővettem egy könyvet és olvasni kezdtem. Olvasás közben elnyomhatott az állom mivel arra keltem fel hogy Susan ül az ágy szélén és úgy néz rám mint egy elmebetegre.

-Mi van? - kérdeztem még fél álomban

-Beszéltél álmodban és nagyon para volt.

-Mert még is mit mondtam?

-ˇ" Eljön"- idézett engem

-Még is ki? -vetettem neki oda a szavakat fél vállról. Mivel azt hittem csak hülyeséget álmodtam.

- Egy nevet ismételgettél. Azt hajtogattad hogy "Livia"

Ekkor meg fagyott az ereimben a vér.De csak ennyit mondtam:

-Biztos csak egy hülye álom volt.

De valójában beparáztam. Azt tudom hogy ettől a névtől minden természetfeletti nagyon félt. Fogalmam sincs mit akar tőlem. Reménykedtem hogy ez egy olyan álom ami nem válik valóra mint ahogy némelyik szokott.

*Éjszaka*

Hajnali kettőkor egy hangos csattanásra ébredtem.

-Mi volt ez?- kérdeztem Susantől de választ nem kaptam.

Amikor felültem akkor vettem észre hogy egyedül vagyok a szobában.

Elindultam a folyosón a kanyarban egy hosszú vér csíkot láttam a padlón mintha valakit végig húztak volna rajta. A falon láttam egy poroltót le vettem onnan és elindultam a vér nyomán.Egy ajtónál kötöttem ki . Kinyitottam és a dili dokim állt ott Rebeka torkához szorítva egy kést . Mindig is tudtam hogy nem normális ez a nő. Rebeka már így is vérzett az oldalán volt egy szúrt seb.

- Misha vár téged - mondta a dili dokim

- Ki az a Misha?

-Majd megtudod

- Mégis milyen név az hogy Misha?

Egy szúrást éreztem a nyakamon, valaki mögöttem állt és el akart kábítani. De a poroltóval fejbe vágtam. Egy újabb embert vettem észre a szobában vagy nem is ember volt. Csak annyit láttam hogy a Doki a földre hull mint egy rongy baba az alak pedig a szívét szorongatja a kezében majd a földre dobja. Amikor megindult felém az alak futásnak eredtem. Egyenesen ki futottam az utcára. Hallottam ahogy utánam fut és a nevemet kiáltja valaki. Mivel hatott a nyugtató ezért elájultam. Éreztem ahogy egy kéz utánam nyúl de már nem tudom ki volt az.