Párizs kacska játéka

01

Akarsz-e játszani?
Milyet?
Titkosat.
Hol?
Bárhol.
Kivel?
Bárkivel.
Mikor?
Akármikor.
Benne vagyok.

Az osztály szokásos zsongásában teljesen elveszett a telefon halk búgása, Kotta mégis meghallotta, illetve érezte. Önmagában a tény hogy üzenetete kapott valakitől kellően fura volt számára hisz egyetlen igazi fontos ismerőse Vihar három paddal arrébb hallgatta egy elszánt fiú gyenge flörtölési próbálkozásait, Gabs pedig inkább telefonált ha úgy tarotta kedve. Lerakta hát a könyvet amit olvasott és megnézte most milyen kósza üzenet érkezett.

Találd meg nekem a királylány igazgyöngyét.
Kicsit több segítség?
Tíz madár ül a válaszút csillagán, s mikor a tizenegyedik letelepszik a fára a királylány kiszökik a várból hogy elvigye a titkot.
Közel van hozzám?
Az iskoládban.

Kotta lejegyezte a rejtvényt az egyik füzetébe és épp időben nézett fel hogy lássa Vihar elkeseredett segélykérő pillantását. Nagyot sóhajtott, összeszedte minden cuccát ami az első órára elengedhetetlen volt és odament a szőkéhez.
- Jut eszembe az első óránk nem is itt van. - azzal a szőke szépség leugrott a padról felkapott pár füzetet és szabályosan kirángatta Kottát a teremből szinte menekülve onnan.
- Ennyire fárasztó?
- El se tudod képzelni. Faviccek. Reggel nyolckor faviccek. Törvényt kéne hozni ellene.
- Koptasd le.
- Nem lehet. Kendozik. Sose lehet tudni mikor jön jól egy megmentés. - rázta büszke mosollyal naphaját a modell. Kotta csak a szemét fordította felé, fél-sandán nézve barátnőjére.
- Mikor kerülnél te olyan helyzetbe?
- Hagyd, te ezt úgy se érted. A pasik imádják a hőst játszani.
- Aha.
- Bezony. Meg aztán ha dicső megmentőm nem is lesz, egy két italt még fizethet.
- Borzasztó vagy.
- Ezért szeretnek. - nevetett Vihar. Kotta nem vitatkozott, igaza volt.

Az óra dögunalma közben neki látott rejtvényt fejteni. Egy személy értékes tárgyát kellett megtalálnia, úgy hogy a rejtélyben a tárgyról szó sincs csak helyszínről, időpontról és csekélyke cselekményről. Mindez az iskolán belül. Maradt bő két órája, a helyszínre volt is egy sanda gyanúja de nem tudta mi lehet a titok.

Szünetben minden szokását felrugva elindult az udvar felé. Mielött kifordult volna még pont szembe találta magát az egyik plakáttal. Kedve lett volna felgyújtani.
Nem sokkal azután hogy átiratkoztak ebbe az iskolába néhány unatkozó léhűtő képregény rajzolásba kezdett. A történetek nyomokban amolyan James Bond sorozatként kém, detektív, akció és krimi vonásokat  tartalmaztak amivel önmagában semmi baja nem lett volna, tekintve hogy nem fogalkozott holmi iskolai újsággal és különkiadásokkal.
Azonban a szerkesztők minden előzetes kérdés nélkül őt tették meg főszereplőnek ezzel elszabadítva azt a poklot ami Kotta mindennapos emberkerülését lehetetlenné tette.
Kotta a Szuperkém, ugyanis nem kis rajongói táborra tett szert és ezek a diákok (vagy azok ismerősei) vígan és minden gátlástól mentve mentek hozzá aláírást kérni vagy csak úgy ok és cél nélkül zargatni.
Nem egyszer próbált már rájönni ki áll e mögött a cirkusz mögött de az alkotók meglepően óvatosak voltak... Vagy most az egyszer komolyan vették amikor azt mondta 'elevenen megnyúzza azt a balf@szt akinek ez az eszébe jutott és csak utána küldi kéjutazni a pololba'. Lehet sokban rádobott a benyomásra hogy aznap mikor ezt kijelentette ( mikor az első történet megjelent) kivételesen rossz napja volt és ez az arcán tisztán látszódott.

Végül nem csinált semmit a plakáttal, túl sok munka lenne vele. Kilépett az udvarra és körül nézett. Néhány mafia kölyök, egy két párocska, egy csapat lökött srác akik nagyban bandáznak és természetesen Szörnyike pontosan azon a helyen ahová tartott.
Szörnyike, rendes nevén Horace, az osztály magányos morgós farkasa, nem tisztázott milyen viszonyban van a mafiával de fenyegető  és bajlós a természete. Nem mintha Kottát meg tudná ijeszteni. Keveset beszél, akkor is inkább morog, kénye kedve szerint (nem) jár órára és a pletykák szerint szemrebbenés nélkül verekszik lányokkal is.
Kotta nem az a verekedős típus.
Ahogy közelebb ment az udvar egyik fájához a természetellenesen őszes-szürkés hajú fiú vészjóslóan fölé tornyosult. Világos zöld szemei csak úgy villogtak. Kotta amennyire tudta nem figyelt a másfél fejjel magasabb morgó alakra és szemeivel a fatörzset kutatta bármiféle jelzésért. Valójában ő se tudta mit keres.
- Menj innen.
A fiú tényleg úgy morgott mint egy támadni készülő szörny. Kotta fejében gyorsan átértékelődtek a dolgok így testközelben. De hogy megijedt volna az túlzás. Így nyugodtan folytatta a fa vizsgálását.
- Azt mondtam tűnés.
- Azt mondtad menjek. El is fogok csak kicsit késöbb. - valójában a második mondatot csak fejben mondta. Lehet ez volt a hiba.
Nem tudta eldönteni a fiú mit akart pontosan, lenyomni a földre vagy fölkenni a fára, csak a mozdulat erejét látta és az elmosódó képet ahogy az ösztönei bekapcsoltak.
Gyűlölt futni.