A VONZÁS TÖRVÉNYE

1. fejezet - Az én szerencsémmel

AZ ÖNGYÚJTÓM HANGOS kattantását lángcsóva követte a csendes éjszakában, ahogy meggyújtottam az utolsó szál cigarettám. Beleszívtam majd lassan kiengedtem a füstöt. Behunytam a szemem és próbáltam kizárni minden gondolatot, ami egyszerre kavargott a fejemben.

Le kellene szoknod már Ryel! Gondoltam magamban majd újra beleszívtam.

A telihold fénye bevilágította az egész utcát, amiért hálás voltam mivel a lámpák kiégtek körülbelül egy hete. Ez nem lenne akkora tragédia, ha nem az egyik legrosszabb környéken laknék a városban. Vagyis laktam. Már otthonom sincs. És ahogy ez realizálódik bennem, egyből visszamegyek fejben három órával ez előttre.

– Hogy mondod? – kérdezem halkan. A torkomban csomó szorult ezzel együtt a gondolataim is lebénultak egy pillanatra. A háttérben egyetlen kis kárörvendő hang maradt, ami folyamatosan ismételgette: én megmondtam!

– Sajnálom Ade – mondta, de közben semmi jelét nem mutatta a sajnálatának. Olyan naiv voltam! És hülye hogy valaha is azt gondoltam... – Én csak nem gondoltam volna, hogy ez akkora dolog lesz számodra.

Hitetlenkedés ült ki az arcomra és hirtelen legszívesebben megütöttem volna. Méreg áramlott végig az ereimen. Becsapott, kijátszott, és ami a legrosszabb bűnrészessé tett valamiben, amibe én soha nem akartam részt venni.

– Tudod, hogy én mit sajnálok Michael? – kérdeztem miközben próbáltam elkerülni a szemkontaktust vele, ami igen nehéznek bizonyult mivel ő mást sem csinált csak kereste az én tekintetem. Így hát felnéztem rá. Remek. Most meg össze fogja keverni a dühös könnyeim, a szomorú könnyekkel. – A barátnődet. Remélem, egy nap rájön, hogy mekkora egy hazug, hűtlen barátja van. – lefejtettem magamról, az idő közben derekam köré font kezét, és löktem egyet a mellkasán.

– Én soha nem hazudtam neked. – mondja szinte már sértettem.

– De kényelmesen elhallgattad előlem. – ingatom a fejem és összefonom magam előtt a kezem – Az isten szerelmére két hónapig nem szóltál róla! – a végére már kiabáltam ezért becsuktam a szemem, vettem egy mély levegőt és úgy folytattam – Még most se tudnék róla, ha nem látom meg véletlen az üzenetet, amit kaptál tőle!

– Mire számítottál Ade? Sosem mondtam, hogy ez – mutat rám majd magára – több lenne szexnél.

Mérgesen ingattam a fejem, de már nem válaszoltam neki. Nem érti mi a bajom. Soha nem is fogja. Értelmetlen dolog lenne tovább magyarázkodni neki.

Mentális feljegyzés későbbre: Soha ne felejtsd el időben – ezalatt azt értem, hogy mielőtt lefeküdnél vele – tisztázni a barátnő–kérdést Ade! Sosem rontanék szándékosan el egy kapcsolatot csak a saját szórakozásom kedvéért. Rosszul voltam a gondolattól, hogy Michael harmadik félt csinált belőlem. Mindig is romantikus típus voltam. Nem tehetek róla. Úgy nőttem fel, hogy előttem volt a tökéletes példa, a szüleim boldog házassága. Aztán felfedeztem, hogy emberek könyveket is írnak róla. Szerelmes történetek százait olvastam el, boldog befejezéssel a végén. Szerettem hinni benne, hogy az olyan dolgok, mint például a sors létezik. Hogy semmi sem történik véletlen. Az élethez való ezen hozzáállásomon viszont sajnos huszonegy éves koromban változtatnom kellett. De néha még mindig hajlamos vagyok a legjobbat látni az emberekbe.

Egyszerűen nem tudom abbahagyni a bosszankodást és hirtelen, erősebben fújom ki a füstöt mint szeretném. A romantikus regényekben a hős sosem hazudná a hősnőnek, hogy csak őt akarja miközben már kapcsolatban él egy másik nővel. De megint csak emlékeztetnem kellett magam, hogy az életem nem egy romantikus regény és a való életben igen is előfordul – nem is kevésszer–, hogy a férfiak átvernek csak, hogy megkaphassanak egy éjszakára... vagy többre.