Mennyit Bírsz? 18+ ~Ethan Dolan~ {Befejezett}

#Hawaii

Végre meleg van!! Nem fagyunk meg, mint Colorado-ban. De legalább sikerült a baba program. Terhes vagyok. Már csak Ethan-nel kell közölnöm ezt a csodálatos hírt.
- Ethan! Ide jönnél egy pillanatra.
- Többre is. - lépett elém. - Mit akarsz mondani?
- Terhes vagyok! - terült el arcomon egy hatalmas mosoly. Ethan szóhoz sem jutot csak mosolygott és hasamat kezdte el simogatni.
- Ez csodálatos hír! - szólalt meg végre. Majd felkapot megpörgetett és megcsókolt. - Annyira, de annyira szeretlek titeket.
- Mi is téged.
- Hogy érzed magad?
- Ettől a pörgetéstől egy kicsit hányingerem van, de egyébként egész jól.
- Mostantól jobban oda figyelek rátok.
- Eddig is oda figyletél. - csiptem bele játékosan fülcimpájába. Visszajelzés képpen egy jól eső morgást kaptam kezeit a fenekemre helyezte majd masszírozni kezdte azt. - Et...Ethan. - nyögtem szájára.
- Hmmm?
- Van itthon.
- Mi kicsim?
- Görögdinnye. - Ethan hangosan felnevetet majd a hűtőhöz lépet.
- Van.
- Hoznál légyszíves. - ültem le a székre a fejemet fogva.
- Persze. Héj minden rendben?
- Valamit nem mondtam el neked.
- És mégis mit? - simult ki arca.
- Mikor legelőször együtt voltunk. Három éve. - szipogtam.
- Igen. - ugolt le hozzám.
- Én...teherbe estem akkor. - sírtam. - És, bepánikoltam anya azt mondta ilyen fiatalon még, ne válaljak gyereket. Főleg úgy, hogy nincs mellette az apja. - sírtam a lehető leghangosabban. Ethan lefehéredet, ne jutot szóhoz, mondjunk nem is csodálom, hiszen engem is annyira lesokkolt ez az egész. - Gyenge voltam. Úgy éreztem nem leszek képes felnevelni. Anyáék az abortuszt javasolták. Először ellenkezdtem reménykedve egyszer majd visszajössz hozzám és segítesz felnevelni. De nem jöttél. Beláttam, hogy túl fiatal vagyok a gyerek válaláshoz. Ezért még az nap elmentem. - zokogtam. - Az abortusztra. Én úgy sajnálom Ethan.
- Kicsim ezt miért nem mondtad előbb? - kérdezte könnyes szemekkel. Láttam rajta, hogy nagyon bántja a dolog.
- Gondoltam most, hogy házasok vagyunk. Jogod van tudni mindenről, ami velem kapcsolatos.
- vánszorogtam be a fürdőbe. Ethan az ajtó félfának dölve figyelte mindenegyes mozdultomat.
- Ha, gondolod elmehetünk sétálni, hogy megnyugodj. - aprót bólintottam majd a part felevettük az irányt.
- Most biztos utálsz. - szorítottam meg kezét.
- Nem utállak. Inkább magamat hibáztatom. Amiatt, hogy ezen mentél keresztül. Izzie te nagyon erős vagy tudtad, hogy mit műveltem, de mégis most itt vagy velem Hawaii-on a nászútunkon. Tudtad jól, hogy nem-et is mondhattál volna nekem, de nem tetted.
- Mert szeretlek. - hajtottam fejemet vállára.
- Látod erről beszélek. Ezek után is képes vagy szeretni azt az embert, aki a világon a legnagyobb fájdalmat okozta.
- Igen. Mivel ez az ember számomra az életet jelenti.
- Nehéz volt nélküled. Mikor elmentem olyan volt, mintha nem kaptam volna levegőt. Nem éreztem, hogy élek. Létezni, sem tudtam nélküled.
- De vissza jöttél. - húztam szám sarkára egy mosolyt.
- Ahogy te is. - puszilt hajamba.
- Mi legyen a neve a babának? - váltottam témát.
- Nem tudom döntsd el te picim.
- Hát én a Bailey-re vagy Cameron-ra gondoltam, ha fiú, ha lány pedig Ariana vagy Elizabeth.
- Grayson középső neve is Bailey.
- Micsoda véletlen.
- Hát az.
- Furcsa.
- Mi?
- Az, hogy már itt tartunk. Nézz ránk házasok vagyunk.
- És? Ezzel most azt akarod mondani, hogy én csak egy hiba vagyok?
- Nem, dehogy. Kicsim félre érted. Ezzel az akarom mondani, hogy furcsa, hogy már nem barátnőmként tekintek rád, hanem a feleségemként.
- Igen, fura, hogy már nem Steven's vagyok hanem Dolan. Isabella Dolan.
- Igen Mrs. Dolan.
- Mr. Dolan. - csókoltam meg.
- Mi lenne, ha szörföznénk egyet?
- Oh király ötlet. - ujjongtam.