Efemer / novella /

EFEMER

Tegnap este történt a dolog.
Egyetlen egy napra szerelmes lettem egy ismeretlenbe, akinek a nevére már nem is emlékszek. Nem is igazán mutatkoztunk be egymásnak, az alkoholmámoros buli hevében kerültünk egymás mellé...

Az est elején már fűtött a szesz. Még csak tizenegy múlt, de már egy üveg bor lecsúszott a torkomon. A bor édes volt. Német termék, amelyet egyik barátunk hozott. A kedvenc gyümölcsömből készült az eperből. S az ember nem tudja megállni, hogy ne csak két kortyot igyon belőle. Önzőségemnek hála, az illemkortyok után, megkaptam az üveget. Mind az enyém volt és én mind az utolsó halovány rózsaszín cseppig kiittam.
       Aztán besegítettem még a parkban a többieknek, mert túl sok itallal akartunk bemelegíteni. Ittunk, mert inni kellett. Egyrészről mert meg kellett teremteni az alap hangulatot, más részről pedig nem engedték volna meg, hogy a bontatlan üvegeket bevigyük. Elkobozták volna az ajtóban álló, kopasz, kigyúrt biztonságiak. /  Alap követelmény lehet az egyformaság?  Akár melyik bárba mentünk szórakozni mindegyik biztonsági ember, kigyúrt volt és kopasz. Talán követelmény, mint az egyenruha, egyen dzseki. /  Így aztán még egy fél üveg vörös bor is lecsúszott a torkomon. Hiába, az ember irigy s csak nem akarja, hogy a lefoglalt üvegek a tar fejűeket szolgálja ki. Ezért aztán már tizenegy előtt a lépteim kissé bizonytalanná váltak. Ennek ellenére simán átléptem a szórakozó hely küszöbét és egyenesen belevetettem magam a vonagló tömegbe.

A tömeg, igen. Mindegy, hogy hogyan táncolsz, a legtöbb ember már alapjáraton benyomva érkezik. A tánc a test ide-oda rángásából, a pisztrángok összesimulásából áll. A ruha lenge már szinte erkölcstelenül alig takaró. A levegő fülledt, keveredik ebben minden. A parfüm, az olcsó dezodor illata, a testnedvek kivehető párolgása. A túlfűtőt szexualitás szinte szikrázik a villogó neonfényben. A zene dübörög, megakad és újra és újra ugyan azt a ritmikus morajt játssza le. Ebbe a zajba a párolgó tömegbe olvadtam bele. Tikkadásig táncoltunk.

A bárpult csillogása szinte hívott. Az üvegek faláról a színes fények megtörve szaladtak a messzeségbe. A srác, fáradt műmosollyal tolta elém az újabb rövidet. Nem kellett vissza adnia, pontos voltam. Egyetlen húzással felhajtottam az italom, majd beálltam a mosdók előtt kígyózó sorba. Előttem egy csaj, a kukába hányt. Már szét volt esve, látszott zilált haján. Kicsit arrébb álltam,hogy a barátai kellő ellátásban részesítsék.

Megszólalt a hátam mögött. Egy kissé gúnyolódó fúj után megpillantom őt. Nem volt egy kiemelkedő szépség, nem volt egy olyan jószág, amely után a férfiak gondolkodás nélkül megfordulnak, mégis volt benne valami, ami az embert arra sarkalta, hogy megszerezze magának. Mosolygott. A tekintete nem volt tiszta, de nem számított. Tetszett, amit láttam és ezzel ő is így volt. Előre engedtem, magam elé, csakhogy, jobban szemügyre vehessem. Érezte,hogy figyelem, kissé zavartan lejjebb húzta a falatnyi nadrágját majd felnevetett.

Hátulról megöleltem. Bátor voltam. Nekem dőlt és közölte, nagyon kell pisilnie. Nem szóltam, semmit csak megfogtam a kezét és átmentünk a férfi mosdóhoz. Akik ott voltak, csak hecceltek minket. Míg ő a fülkében el volt, én az ajtónak támaszkodva figyeltem a zavart arcokat. Volt, akit nem izgatott a jelenlétünk. Volt, aki a maradék fülkébe vonult, nehogy meglessem. Mikor végzet, megköszönte, és szinte kimenekült. Nekem is kellett, zavartalanul a fülkét én is használatba vettem. Mire kijöttem a mosdóból, ő két itallal a kezében engem várt.

Elfogadtam az italt és azt, ami vele járt. Együtt táncoltunk, a testünk összeért. Egy óra után már velem is forog a világ, de nem hagyott békét nekem. Rendeltem magunknak még egy kört, aztán még egyet. Még tudtam, ki vagyok, de lassan nem tudtam volna szavakba önteni. Azt tudtam, hogy neki virág illata van és az ajkának az íze olyan, mintha a cseresznyés cukorkát szopogattam volna...
Csupa virág és cseresznye volt ő. A szeme kökény kék, a haja napraforgó, ajkai cs pirosak, teste pedig nefelejcs.-... 

Elhívott magához. Fogta a kezem a taxiban és többet akart a csóknál. Többet akartam én is. 

Szerelmes voltam.

 A teste lángolt, akár az enyém. Az ital még munkálkodott bennünk, meggondolta magát: hozzám menjünk. Kíváncsi rám, tudni akarja, hogy hol lakom, hogy megkeressen.
Bele mentem. 

Keress majd meg. Itt a ház, ezen az emeleten lakom, emögött az ajtó mögött. 

Bólintott, majd kinyitotta a hűtőt kivette belőle a pezsgőt és újból ittunk. Nem mondtam neki, az a pezsgő holnapra kell, a bátyám születésnapjára. Nevetve fröcskölte szét a konyhába. Nevettem rajta én is ma még, mert tudtam  holnap csak bosszankodni fogok ezen. A buborékok a fejünkbe szálltak, könnyűekké váltunk és szenvedélyre zamatosak. Túlérett bennünk valami ősi bujaság. Engesztelve és szerelmesen gabalyodtunk össze a hajnali pírban.

Másnap reggel fájt a fejem, a hideg ágyban. Nem volt sehol sem, haza ment. 

S többet nem is keresett. Nem vártam el, nem fájt. Szerelmünk kérész életű volt, amely beteljesülésének pillanatában eltávozott belőlünk.