5. fejezet

611 21 7
                                    




Másnap hulla fáradtan, mivel szinte semmit sem aludtam. Annyira izgatott vagyok a mai nap miatt, hogy folyamatosan mosolygok. Anyáéknak ebből az jött le, hogy a lányuk kamasz, hangulatingadozásai vannak.


Mikor tegnap hazaértem, rögtön felhívtam Évit, hogy elmeséljem neki a történteket. Ő is teljesen bezsongott, és kitalálta hogy a mai randi előtt még átjön és segít ruhát választani. Szóval a mai nap annyira jól alakult, hogy közben nem vettem észre, hogy nem lehetek ilyen boldog. A boldogság túl naiv dolog...


-Szia!- ölelem át Shawnt.

-Mehetünk?- kulcsolja át az ujjaimat.

-Persze- indulunk el a kocsijához. Elöl a sofőrje ült, mi meg hátul.

-Hova megyünk?-kezdem el rögtön faggatni.

-Meglepi- neveti el magát, és egy sálat vesz elő a zsebéből.- Most bekötöm a szemed.

-Ez komoly?- röhögöm el magam én is.

-Aha- rakja fel a kendőt a fejemre. Szuper. Most már semmit sem látok. Még kb 10 percig ültem bekötötött szemmel a kocsiban, és Shawn közben végig azzal idegesített, hogy puszilgatta a nyakamat. Én ugyanis izgultam a randi miatt, ő pedig persze ezt kihasználta. Mikor megérkeztünk és Shawn kisegített az autóból( hisz be volt kötve a szemem) bevezett valahova. És levette a sálat a szememről. Egy gyönyörű helyen voltunk. Egy kis hajón, amin volt egy romantikus étterem, és most, a közepén, csak nekünk volt megterítve egy asztal. Gyönyörű volt. Én rögtön elsírtam magam.

-Hé! MI a baj?- ölel át- Nem tetszik?- néz ijedten.

-De, gyönyörű- nézek rá a könnyel megtelt szemeim alól.

-Akkor?

-Csak, csak még senki sem tett értem. Még soha sem.- kezdenek el újra potyogni a könnyeim. - ő átölel, és a kezembe ad egy zsepit. Én kisírt szemekkel elnevetem magam, és leülök. Csak most veszem észre, hogy épp megy le a nap. Olyan szép, és én tökéletesen boldog voltam. Egy tökéletes helyen. Egy tökéletes fiúval.


Sziasztok! Ahogy ígértem ez a rész korábban jött, mert eddig nagyon ritkán sikerült csak hoznom. És itt van 10 érdekesség rólam, és 5 a sztorival kapcsolatban.

1. 14 éves vagyok.

2. Shawn Mendes az életem, már egy ideje. Az összes számát kívülről tudom, és szinte mindent róla.

3. Nagyon szeretem a sorozatokat. A kedvenceim: Vámpírnaplók, Shadowhunters, Pretty Little Liars, Riverdale, 13 okom volt.

4. Olvasni is imádok. Kedvenc könyveim: Harry Potter könyvek, Végzet ereklyéi sorozat, Vámpírakadémia sorozat, Bexi sorozat, Szent Johanna gimi, Bábel...

5. Nagyon szeretem a Little Mixet is Shawnon kívül.

6. Utálom a paradicsomot. (Mint Shawn, de már mielőtt megismertem őt azelőtt is utáltam...)

7. Kedvenc filmeim: Harry Potter filmek, Éhezők viadala, Idegpálya, Beavatott,

8. A kedvenc számom Shawntól most épp a Roses. (De ez gyakran változik.)

9. Nagyon szeretek sportolni a szabdidőmben, és már évek óta akrobatikázom.

10. Imádom Leiner Laurát, a dedikálásain és szjg talikon ott szoktam lenni.

És most itt van 5 érdekesség a sztorival kapcsolatban:

1. Minden fejezetet először kézzel írok meg, utána átmásolom, kisebb változtatásokkal a wattpadre.

2. Minden fejezet megírása közben Shawn dalait hallgatom, hogy még jobban rá tudjak hangolódni.

3. Van olyan hogy egy hónapig egy szót sem írok és olyan is hogy egy nap alatt 2 fejezetet.

4. Még sok fejezetet szándékozok írni ehhez a sztorihoz, és hogy melyik mikor lesz kinn wattpaden, az csakis attól függ, hogy mennyi időm van.

5. Van a mobilomon egy mappa ahova a sztorihoz lévő Shawnos háttérképeket mentem le.

ÉS ITT VAN EGY KIS RÉSZLET A KÖVETKEZŐ RÉSZBŐL:


"- Maja! Azonnal gyere le! Hozd a bőröndöd, indulunk- ordít anya torkaszakadtából. Én csak sírva vonszolom le magam a lépcsőn.

-Anya, ezt nem teheted!"


SZÉ

AFTERTASTE |S.M|Where stories live. Discover now