Gondolhattam volna

Az a bizonyos buszút #2

Nálunk az ülésrend a következő volt:
Én-Zsófi
Ivett-Alexa
Eszter-Bence
Viktor-Bálint
Martin-táska

Hát igen....eredetileg nem így terveztük, de tudni kell Zsófiról és rólam hogy szeretjük megkeverni a dolgokat. Ezért az utazás előtti napokban csináltunk egy ülési sorrendet. Persze ezt két szerencsétlennek nem mutattuk meg, így nem volt más választásuk. Ugyanis helyhiányban Bencének feltétlenül Eszter mellé kellett leülnie.

-Feltehetem?- kérdezte Bence Martintól, aki elegásan elterült egy ülésen, maga mellé pedig levágta a táskáját.
-Bocs, de itt ülnek.
-Ki?
-Nem látod?- mutat Martin a mellette heverő Adidas táskára.
-De ez csak a táskád.
-Hé, hé, nem mondunk ilyeneket. Nem tudod milyen ha dűhös. Bemakacsolja magát és beakasztja a cippzárját.- suttogja Martin, miközben befogja a táska "füleit".
-Felőlem- fordul körbe Bence helyet keresve magának, mikor megpillantja az Eszter melletti szabad ülést.
Dűhösen pillantott felénk, de mi csak Zsófival mutagatunk hogy tegye már le a seggét a mögöttünk ülő Eszter mellé. Megforgatja a szemeit, majd meg se kérdezve hogy szabad-e a hely, levágja magát a lány mellé. Sejti mi a tervünk, hupsz😊.

Előttünk a csapatunk második lány párosa ül, a mellettük lévő kettesbe pedig.......hát valakik a suliból, talán 11-esek. A mellettünk lévő kettesbe Viktorék, mögöttük Martin ül a táskájával. Mögöttünk pedig a civakodós páros. De komolyan, a suliban nem volt olyan perc hogy ne veszekedtek volna valamin, pedig együtt sincsenek.....még. Hát az biztos, érdekes, na meg persze unalmas buszútnak nézünk elébe.

Mikor a busz motorja beindul, mindenki felordít hogy "induluuunk", "juhuuu", vagy valami más hülyeséget ordibálnak bele a minket szállító jármű belsejébe, aminek következtében amint odaértünk páran meglátogatják az orvosi rendelőt. Még egy utolsó integetés a szülőknek az ablakból, és a busz kitolat az eddigi helyéről. Ezzel pedig elindultunk életem egyik legjobb élményére.

Mi Zsófival ruhákat mutogattunk egymásnak a telefonunkon, amiket egy-két rendelős oldalról szedtünk össze. A többiek vagy zenét hallgattak, vagy olvastak, esetleg már elhelyezkedtek alvó pozíciókba, gondolok itt Martinra.
Mikor már az agyunkra ment a sok színes pamut, Zsófi megelégelte magát, és ő is beszált az alvó emberek klubbjába. Már-már én is lecsuktam a szemeimet, de előtte körbenéztem hogy ki mivel van elfoglalva. Hát igen.....a társaság nagy része aludt, kivéve Alexát aki olvasott, Viktort aki valamilyen Candy Crush féleséggel játszott.
Továbbá a gerle párunk is ébren volt. Eszter zenét hallgatott és beszélt valakivel.......egy fiúval, Bence pedig forgatta a fidget spinnerét a kezében. Néztem egy darabig amíg forog a szerkentyű, majd kivettem a kezéből és a szemébe néztem.

-Siess- oké, jogos hogy értetlenül nézett rám, valószínűleg én se érteném, de na, az évek alatt már megszokták milyen hírtelen vagyok.
-Miért is?
-Elhappolják előled- mutatok a mellette pötyögő Eszterre.
-Nyugodtan- flegma.....mindig ha róla/róluk van szó.
-Egy fiúval beszélget.
-Tudom, az edzőjével.
-Honnan tudod?- háhá, megvagy Ivánka!
Egy darabig habozott, majd rávágta:
-Megnéztem- erre csak felhúztam az egyik szemöldökömet -Te is odanéztél volna, mindenki odanézett volna.
-Hova?- szólalt meg Eszter. Hoppá, vége a zenének.

Visszaadtam Bencének a fidget spinnert, majd előre fordultam és odaszóltam Alexának.
-Alexa-ejtettem ki a nevét, mire behajtotta a könyvét és felém fordult.
-Tessék?
-Mit olvasol?
-Origin, Luxen sorozat. Olvastad?
-Talán az első részt.
-Majd odaadjam?
-Ez hanyadik?
-Negyedik.
-Uhh, akkor nem, köszi, majd először elolvasom a többit-mosolyogtam rá
-Okés- visszamosolygott, majd folytatta a Daemon Black iránt táplált érzelmek fokozását.

Végül odahajoltam a barnahajú fiúhoz.
-Hanyadik pálya?- kérdeztem, miközben a vállára tettem az állam.
-Mindjárt megvan a 200 valahanyadik- mondja, majd nyom egy puszit a homlokomra, cserébe összeborzolom a haját és rendesen visszaülök az ülésemre. Amúgy nem nagyon volt kényelmes így áthajolni a másik üléshez....na mindegy.

Mostmár tényleg nem tudok mit kezdeni magammal, és a szemem is mindjárt leragad, szóval leveszem a fejünk fölött lévő tartóról a párnát amit feldobtam, és én is nyugovóra hajtom a fejem a lejátszási listám kiséretében.

3 órával később

Arra kelek fel hogy mindenki az ablakra tapad és a busz nagyon zötykölődik (egyáltalán van ilyen szó?), gondolom valami nagyon köves úton megyünk. Vagy megérkeztünk. A második tűnik valószínűbbnek, mivel még mindig mindenki az ablakon figyel ki. Megbököm Zsófi vállát, aki kicsit megilyed, aztán rájön hogy csak a barátnője kelt fel nem egy élőhalott jött fel a busz alól.
-Na álomszuszék, felébredtünk?
-Ühümmm, hol vagyunk?- úr isten, jó a hangom olyan mint egy élőhalotté.
-Kb 10 perc és ott, kezdj el csomagolni.
-Okés- szótfogadok a barátnőmnek, és beledobálom a cuccaimat a táskámba. Majd a szálláson rendberakom.....vagy inkább hagyjuk.

Megpróbálok én is kilesni valamelyik ablakon, de nem segít a nap sem, mert
alig lehet kilátni, annyi fa van körülöttünk. Mellesleg hova megyünk mi, egy erdő közepére?!
Hamar kiderűlt hogy nem, mivel ahogy egyre beljebb értünk egy hatalmas fa kapu fogadott minket. A buszsofőr aláírt valami papírt, aztán kinyilt előttünk a tábor kapuja. Mentünk még vagy 10 percet, mire megtaláltuk a mi területünket ezen a bazi nagy telken, aztán lefékeztünk.
Először lement egy tanár, aztán egy másodperc múlva vissza is jött és elmondta a szokásos dumát, névsor meg ilyesmi.

-Na gyerekek szépen, lassan, rendezetten próbáljunk meg lejönni a buszról, rendben?
-Perszeeee- beordították páran.
-Akkor rajta, nagyon szép a szállás. Kis otthonos. Van még tűzrakó hely is- mosolygott a tanár, majd eltorzult az arca - Amit csak akkor használhattok, ha minimum egy pedagógus ott van veletek.

Amint befejezte a mondandóját, a diákok egy seregként vonultak le buszról. Kb úgy néztünk ki mint az izzadt bölények, de ez minket pont nem érdekelt mert a szállás tényleg nagyon gyönyörű volt.

Összesen 4 faház volt, minden ablakba virágok voltak kaspókba helyezve, és minden háznak volt egy kis korlátja az ajtó előtt, olyan mini terasz szerűség, amihez 3 lépcsőfok tartozott. Mint később kiderült, minden házban 20 szoba van.

-Wow- ámultam el, és nem is figyeltem hogy ki lép mellém, csak a jellegzetes ujjakat éreztem a saját ujjaimra kulcsolódni.
-Akkor menjünk nyaralni!

Helyszín(ek): busz, a tábor
Idő: 2017. július 16.

Helyesírási hibákért elnézést!
Véleményeket és építő kritikákat szívesen fogadok!😁❤️

Folytatása köv.....