Menekülni: mások elől, a világ elől, önmagunk elől. Menedéket keresni a problémák, a múltunk elől. Ha mindent hátrahagyva elindulok, az bátorság, vagy csak menekvés? Vagy inkább az a bátrabb, ha maradok, szembenézek a dolgokkal és megpróbálok változtatni rajtuk? Nem tudok semmit, csak azt, hogy mostantól már minden csak egy Átmeneti megoldás...
Mélyen szívom magamba a hópelyhek által megfrissített hideg levegőt, ami jólesően hatol végig lényemen. Megtisztítja bepiszkított lelkemet, kitörli emlékeimet. Ugyan csak pár pillanatig, mégis mindennél jobban élvezem. A szabadságot, a láthatatlanságot. Az új világot, ami befogadott.
Keservesen elmosolyodom, miközben fülem mögé tűröm kósza hajtincsemet, amivel az üde szellő jókedvűen játszadozik. Összehúzom magamon vékony szvetterem, amint egy csípősebb fuvallat simogatja bőrömet, habár még ez sem akadályoz abban, hogy a tájat kémleljem. A környéket kristályosan csillogó fehérség fedi be, maga alá rejtve a föld bűnös színeit. Ismeretlen lábnyomok tömkelegei szelik végig a járdákat, egy idegen útra invitálva. Kedvem támadna követni őket, megtudni hová vezetnek, megtalálni rajtuk a sajátomat. Nem is tudom mi szomorít el jobban; hogy talán azok sehová, vagy hogy ezt én magam is jól tudom.
Talpam alatt hangosan ropog a finomra őrölt hó, ahogy végig haladok a bejárati ajtóhoz vezető ösvényen. A kültéri lámpák halványan világítják meg a kert területét, így a sötétben kapálózva kutakodom lakáskulcsaim után, amik minden bizonnyal a táskám legalján hevernek.
- Segíthetek? - szólal meg a hátam mögül egy dörmögős, mégis mézédes hang, amire kissé összerezzenek. Porcikáimat azon nyomban átjárja a félelem minden egyes érzése, ám hamar társul egy férfias arc a neszhez.
- Mondták már, hogy nem illik mások mögött lopakodni? - kérem őt számon viszonylag szigorú hangnemben, azonban gyermekded tekintetén önkénytelenül is elmosolyodom. - Mit csinálsz itt, Harry? - kérdezem ezúttal komolyan, tekintetem pedig a kezében csüngő fehér zacskóra vezetem.
- Hoztam vacsorát, gondoltam megosztod velem. - válaszolja nemes egyszerűséggel, és invitálás nélkül igyekszik az étkezőm felé. Lemondóan megrázom fejemet, majd egy halk sóhajt eresztek ki ajkaim közül. Ez nehezebb lesz, mint hittem.
