Zene-Varázs Iskola

1. fejezet

Július 14. Péntek
Reggel még csak a szememet sem tudtam kinyitni, mikor imádott húgom a hasamon ugrálva ordibált, hogy itt a nagy nap. Értelmetlenül meredtem rá, s erőt véve magamon a könyökömre támaszkodtam.
- Miféle nagy napról beszélsz? Inkább hagyj aludni, nem rég értem haza a fellépésről - préseltem ki nagynehezen magamból a hangot.
A húgom sóhajtva válaszra nyitotta a száját, de végül meggondolta magát, s inkább feltápászkodott. Örültem, hogy hagy aludni..de azt hiszem csak örültem volna..ha nem emeli fel az ágybetét, amitől én egyenes a földre gurulok.
- Mint csinálsz te szemét? - riadtam rá.
Rezzenéstelen arcal bámult, majd végül megszólalt:
- Idefigyelj Lena. Ha én rajtad ugrálok, az egy jel, hogy kitakarodsz az ágyból. Ma van a Zene-varázs iskolába való költözés és ha nem öltözöl fel 1 percen belül, akkor pizsomástól hajítalak be a kocsiba. - oltott le egy pillanat alatt a húgom.
És tényleg. A Zene-varázs suli. Igaza volt a húgomnak, hiszen mindketten nagyon vártuk már ezt a napot. Még a múlthéten elfogadták a jelentkezésünket mivel tudunk énekelni. De nem hiszem, hogy felkészülni is felvagyunk.

Azt hiszem, soha meg nem döntő rekord sebességgel pakoltam össze, s öltöztem fel úgy, hogy mire mindent megcsináltam levegőt is elfelejtettem venni. Bepattantunk a kocsimba Liával, s az órámra pillantva elég vadul tapostam a gázba. Hiszen az első nap elkésni? Eléggé rossz benyomást keltenénk.
- A gitárom, Lia a gitárom otthon maradt. Visszafordulok - továbbra se vettem le a lábam a gázról, hiszen én pontosan tudtam, hogy a gitárom nélkül nem megyek sehova. S most se volt másképp. Csupán rá akartam ilyeszteni Liára mert tökre parázik így is, hogy nem érünk oda a világ másik felébe.
- Ne szórakozz Lena! Soha se mész sehova se a gitárod nélkül pont most kell ezt? - kérdezte s tökre vörös lett.
- Tudod, igazán cuki mikor mérges vagy - felé fordultam s mosolyra húztam a szám.
A húgom azt hiszem többet nem akar társalogni az odafele úton. Benyomtam a rádiót, s elkezdtem hallgatni amit beadott.
"Ne akarj velem háborút, inkább őrizd meg a békét!"
A húgom unottan felém fordította a fejét s megint be akart oltani.
- Tankcsapdától a Köpök rátok. -mondta ki határozottan - szóval szerintem is őrizd meg, hiszen tudod, hogy egy szempillantás alatt leoltalak - hadarta Lia.
Ügyet sem vetve rá visszaszóltam..
- Hogy is van tovább.. - nevettem fel - "őrizz meg!" - nevettem tovább.
-Tudod Lena, én igazán utállak téged - nevette el végül ő is magát.
- Én is - mondtam gúnyosan.

- Bazdmeg Lena segítenél kipakolni, vagy ott fogsz egész nap állni, s csodálni, hogy milyen kívűlről az iskola? - förmedt rám a húgom.
- Jólvan már - fordultam a kocsi felé - jobb ha változtatsz ezen a viselkedéseden, mert egy hét se fog eltelni de páros lábbal fogni kirugdosni. Aztán majd megtanulsz magadtól repülni -hadartam el neki egy szuszra.
Azt hiszem megértette, mert nem érkezett válasz.

Fél óra telt el azóta, hogy a húgommal váltottam pár szót. De hogy megnyugtassalak titeket, még mindig csak a kapu előtt állunk. Hogy miért? Ezt én magam sem tudom. Talán féltünk ettől az egésztől!
- Lám, lám. - szólt mögülünk egy hang. - csak nem ti vagytok a Wandy család?! - kérdezte még mindig a hang.
Mi lefagyva emésztettük a hallottakat. Végül megragadtam Lia kezét, s óvatosan fordulni kezdtem, hogy szembetaláljam magam a lénnyel?!
Mikor a látőszögembe került ez a roppant furcsa lény, akinek nem volt füle, éppenhogy nyúlt annyira a nyakam, hogy rálássak a fejére.. Azt hiszem nem voltunk vele egy méretben.
- ő...d-d-de. - dadogtam, s a fejemet a földre szegeztem. Azt hiszem máris begörcsölt a nyakam.
Ránéztem Liára aki még ezek után se tudott egy árva szót se szólni, pedig neki nagyobb a szája. Mindenesetre nyílt az ajtó, s némi töprengés után beléptünk.

Azt hiszem, amit mondtam a kocsinál Liának nem igaz. Ezek nem páros lábbal fognak kirugdosni minket, hanem páros ujjal megesznek.