Spoiler

 Furcsa dolog a halál. Legalábbis, Alex Standall, a semmiben lebegve, így gondolta. Épphogy meghúzta a fegyverén a ravaszt, azonnal ide került. Semmi "fény az alagút végén" meg hasonló baromságok. Csak egy egyszerű, és hatalmas semmi.

- Nem ilyennek képzelted, ugye? - Hallott meg hirtelen egy túl ismerős hangot.

- Hannah? - Fordult a felé sétáló, mosolygós lány felé.

Ahogy egyre közelebb ért, úgy tűnt egyre inkább grimasznak az a mosoly. Hannah karján furcsa módon éktelenkedett a halálának oka. Nem az, ahogyan a kádban ülve felvágta az ereit, ezzel kifolyatva a lelkében felgyülemlett szomorúságot, hanem szó szerint. A lány ugyanis már majdnem, hogy kazetta szalagokból állt. Alex megszámolta. Tizenhárom különböző színű szalag fonta körbe a karokat, ezzel örökké megbéklyózva Hannaht.

- Nem hittem, hogy ilyen hamar találkozunk. - Ért most már elérhető távolságba.

- Sajnálom. - Mondta ki az első szót a srác, ami eszébe jutott, miközben a könnyei lecsorogtak az arcán.

Hannah csak állt ott és most valóban elmosolyodott. Megpróbált vigasztalón végig simítani a másik arcán, de gúzsba kötötték életének láncai.

- Én nem gondoltam bele mit teszek és hogy ez milyen hatással lesz másokra. - Hadarta továbbra is a fiú, nem nézve egykori legjobb barátja szemébe. - Én tényleg nem érdemlem meg az életet. Ezért is tettem azt, amiért most itt vagyok.

Meglepődött, ahogy a szemben álló hirtelen megölelte és úgy próbálta nyugtatni. Eltartott egy darabig, mire a remegés abbamaradt. Leültek egymás mellé a végtelenbe, pont mint régen a Monet's kávézóban, és hallgatták egymás lélegzet vételét. Megnyugtató volt.

- Tudod, Alex - kezdte Hannah halkan -, ez még nem a halál.

A fiú értetlenül nézett a lányra.

- Ezt hogy érted?

- Azt gondoltad, hogy tényleg nem lesz semmi, miután otthagyod azt a világot? - Nézett rá haja mögül, a mellette ülő.

- Akkor hol vagyok? - Fordult körbe értetlenül a srác, de mint az előbb, most is csak a végtelent látta maga előtt elterülni.

- Küzdenek még érted a kórházban. - Magyarázta Hannah. - Az édesapád és a barátaid is aggódnak. Nem kellett volna ezt tenned miattam... Azokért a kazetták miatt. Neked még van választásod.

Alex csak bámult maga elé és hirtelen képek villantak be a szeme elé. Az apukája, ahogy megtalálja őt a szobájában. Clay-ék, akiknek még egy valakit kell elveszítsenek, mert ő meghúzta a ravaszt. Az orvosok, akik éppen az életéért küzdenek.

- Mi lesz, ha itt akarok maradni? - Ocsúdott fel a bámészkodásból hirtelen.

- Az még spoiler, de tudd, hogy én megbocsájtottam. - Kelt fel mellőle Hannah és elindult vissza oda, ahonnan jött. - Remélem jól választasz. - Szólt még hátra, és integetve eltűnt a semmiben.

Utána akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Csak a fejében tomboló fájdalmat érzékelte és egy távoli hangot hallott, ami lassú, de ütemes pittyegést adott ki magából.

És akkor, Alex Standall, kinyitotta a szemét.